röviden

Anya mindig csak annyit kér tőlem, hogy ha eltűnök hosszabb időre, ami anyamértékben számolva 2-3 nap, akkor csak tegyek már meg annyit, hogy felhívom őt, csak hogy hallja a hangomat, csak hogy hallja, hogy minden rendben van.

 

 

 

Most is valami ilyesmi fog történni, csak most nem anyát, hanem titeket hívlak fel, pontosabban itt üzenek, hogy ugyan eltűntem most egy kis időre, de egyébként minden rendben van.

Eltűntem, és az eltűnésem nem véletlen. Sokáig csavarhatnám még a szavakat, de inkább leírom a lényeget. Készülünk a 2017-es évre. Óriási fejlesztések mennek végbe, és az óriási alatt itt most egy közel 200 milliós fejlesztésről beszélek.

Minden, de tényleg minden megváltozik a LifeTILT-en, amely változást 2017-től már ti is látni, sőt érezni fogjátok. Na de hogy miről is van szó pontosan, azt most pár pontban össze is szedném már csak úgy magamnak is, mert nem árt, ha az ember néha leül, és csak úgy nézi azt, ami épül, és amelynek az építésében a mai napig is részt vesz.


ANGLIAI TERJESZKEDÉS

Ha fontossági sorrendben akarnék haladni, akkor minden bizonnyal a brit piacnyitás lenne az első helyen. Ez az egyik legnagyobb vállalásunk a 2017-es évben. Már megvan a raktárunk Londonban, a csomagküldő szolgálattal leszerződtünk, készül az angol nyelvű lifetiltstore, így ha minden igaz, 2017. február 15-étől egész Nagy-Britannia területén rendelni lehet a táplálékkiegészítőket, ruházatot, mindenünket, amink van.

Az sincs kizárva, hogy 2-3 hónapra kiköltözök Londonba, hogy ott csináljak egy átalakítást pár angliai magyarral, de ami ennél biztosabb, hogy már most leszerződtünk 3 angol életmódbloggerrel, hogy tolják a kontentot, és vezessék be a tiltes cuccokat.


ÚJ ARCULAT

A LifeTILT 6 év után logót kap, és ezzel párhuzamosan egy nagyon komoly brandépítésbe kezdünk. Ismerkedjetek a T betűvel, mert 2017 tavaszától, már mindenhol ez fog visszaköszönni.


MEGÚJULÓ OLDALAK, APPLIKÁCIÓK

Mind a 3 LifeTILT-oldal megújul, és mind a 3 oldal (lifetilt.hu, lifetiltstore.hu, lifetiltfood.hu) külön applikációt kap.


ÚJ RENDSZER

Valahol ez év októbere környékén lett tele a faszom azzal, hogy állandóan befagynak a LifeTILT-oldalak a terhelés miatt, így az egyik legnagyobb, és legprofibb rendszereket építő céggel szerződtem le. Ez a cég csinálta a Libri és a Groby mögöttes rendszerét is. Éppen ideje volt már ennek a fejlesztésnek, és csak azt sajnálom, hogy ezt nem léptem meg 1 évvel korábban. De LOL. Azért nem léptem meg, mert 1 éve még nem volt erre pénzünk.

Szóval jövőre véget érnek a lefagyásos terhelések, és egy stabil, megbízható rendszer fog a TILT összes oldala alatt működni, az ezzel járó összes fejlesztés mellett persze, amit most még felsorolni is hosszú lenne, na meg megmondom őszintén, felsorolni sem tudnám most így fejből.


TERMÉKFEJLESZTÉS

2017-től  a LifeTILT-tejsavófehérjékből lesz a legnagyobb ízválaszték Magyarországon, de megkockáztatom, Európában is. Egészen pontosan 40 féle tejsavófehérje-íz lesz elérhető 2017 márciusától, és a kiváló értékek mellett, az összes LifeTILT-fehérje LAKTÓZMENTES lesz. Soknak tűnik ez a 40 íz, tudom, de mindenkit megnyugtatok, hogy 2018-ra 100 íz van betervezve.

A 40 LIFETILT-TEJSAVÓFEHÉRJE-ÍZ

Csokoládéízek

csokis karamell, mogyorós csoki, tejcsoki, étcsoki, belga csokoládé, csokis marcipán, kókuszos-mandulás csoki, narancsos csoki, fehér csoki, csokis nápolyi

Gyümölcsízek

mangó, őszibarack, banán, málnás joghurt, körte, eper, ananász, kivi, sárgadinnye, pisztácia

Süteményízek

somlói galuska, Sacher-torta, tiramisu, Eszterházy-torta, karamellás brownie, vaníliás sajttorta, tejszínes csokis keksz, puncstorta, gesztenyepüré, csokis muffin

Különleges ízek

tejszínes mandula, pina colada, mojito, Túró Rudi, citromos lime joghurt,  fahéjas kürtőskalács, paradicsomos pizza

 

Jó, mi? Persze hogy jó, milyen lenne.

De nem csak a tejsavófehérjékre csavarodtunk rá, mint az állat. Hosszú idő után a LifeTILT alternatívát nyújt a tejfehérje-érzékenyeknek, a laktózintoleranciásoknak, és végre ízesített formában lesz elérhető a rizsfehérje is. Eddig is elérhető volt, csak natúr ízben, ami azért, valljuk be, elég szar volt így önmagában, azt hiszem, le is értékelem a cuccot, hogy a megmaradt készletet kisöpörjem, és helyet csináljak az ízesített testvéreknek.


RIZSFEHÉRJE 3 ÍZBEN


MICELLAR CASEIN 5 ÚJ ÍZBEN

Az 5 íz: kókuszos mandula, tejcsokoládé, eper, vanília, karamellás brownie


FENÉKFORMÁLÁS 2

Na ez annyira durva lesz. A nagy előd folytatása, amely program már önmagában is jobb volt, mint bármi a magyar neten (és erre 28 ezer tanúm van). Na de ami most jön, az azért tényleg nagyon jó lesz. Mert az egy dolog, hogy fel lesz téve az edzésterv, a diéta és minden, ami ilyenkor szokásos, na de hogy lesz feltéve.

3+1 edzésterv lesz

Lesz egy fenékformáló edzésterv a kezdőknek, a haladóknak és a PRO-knak, valamint lesz egy külön edzésterv, és ez lesz a +1 az otthon végezhető fenékformáló gyakorlatokkal.

Na de ez is hogyan. HÁHHH.

Befotózzuk mind a 3+1 edzésterv minden gyakorlatát, mellékelt segítő szövegekkel.

Leforgatjuk mind a 3+1 edzésterv minden gyakorlatát, és a videókban tanácsokat mellékelünk.

Most mondanám, hogy most jön a legeslegjobb, de nem mondom, mert ez csak simán kurva jó, hogy az intervallos edzésekről is forgatni fogunk, futóiskolával meg mindennel, ami ezzel kapcsolatban szükségeltetik.

És a végére hagytam a tényleg legjobbat, de ezt már egy másik univerzumban kell majd elképzelni, szóval kifejlesztettünk egy olyan terméket, amely ezt az egész kibeba jó rendszert támogatja. Ez lesz a Drive, amit úgy fejlesztettünk, hogy minden egyes összetevője a fenékformálást segítse. A termékről majd egy külön posztban írok, meg lesz róla szó bővebben is, ha eljön az ideje, de azért az összetételt leírnám, mert ez az infó sajnos sokkal jobb annál, mintsem hogy magamban tudnám tartani.


DRIVE

A Drive tartalmaz BCAA-t, glutamint, Pyruvat ONE-t, kollagént, HCA-t, L-Carnitint, Chromium Picolinate-ot. Aminosavak a formákért, ONE, HCA, L-Carnitin, Picolinate a zsírégetésért és kollagén a bőr feszességéért, és mindez 6 ízben.

Ja igen, a diéta.

Természetesen minden szint mellé (kezdő, haladó, PRO ,+1 otthoni) külön diétát fogunk összetenni, hiszen ha nő a terhelés, úgy változik a diéta is.

Szóval ez lesz az a program, amely már önmagában is több százezer forint értékű tudást tartalmaz, a megvalósításról már nem is beszélve, de nagyon magasról leszarom, felteszem az egészet ingyen, úgy, ahogy van, és csináljátok.

Remek lesz. Olyan remek, mint az eddigi összes program a LifeTILT-en. Vagyis nem. Ez még azoknál is jobb lesz, mert tényleg kő profin lesz összetéve.

Annyira jó lesz, mint a ti feneketek, ha végigcsináljátok, és én a szépen megformált női fenéknél nem igazán tudok hirtelen szebb vagy jobb dolgot mondani.

Bővebb információ a #wearelifetilt facebook csoportban.


RUHÁZATBŐVÍTÉS

Ahogy a tápkieget kezdtem, úgy a ruházatot is elkezdem építgetni. A következő körben a férfikollekcióval jövünk ki, valamint a női vonalat megtoldjuk még 2 ruhadarabbal, és a nyár, valamint a fenékformáló program közeledtével márciusban érkeznek a forrónadrágok is.


LIFETILT ÉTTEREM

Nagy befektetés, nagy rizikó, nagyon sokat lehet vele bukni, azaz pontosan azok a feltételek, amiket én a legjobban szeretek. Lesz Budapesten egészséges étterem. Lesz Budapesten olyan étterem, ahol kizárólag egészséges ételeket fognak felszolgálni, és ez az étterem a LifeTILT étterme lesz.


LIFETILT FOOD VIDÉKI TERJESZKEDÉS

Végre kimozdulunk Budapestről a FOOD-dal is, és elkezdjük szépen lefedni az országot. Ennek a terjeszkedésnek az első állomása Székesfehérvár, Érd, Velence, Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu.


IR/PCOS PROGRAM

Idén nem indult el, de 2017-ben annál inkább el fog. Ez a program óriási hiánypótló program lesz rengeteg információval, részletes programleírásokkal és egyáltalán nem utolsósorban az isteni Berberine-nel. Nagyon komoly kis program lesz ez, brutális eredményekkel. Orvosi eredményekkel.

Azért ez annyira durva. Így leírni is sok, és jelenleg ezeket készítjük elő, ezek vannak folyamatban. Nem kis meló ezeket összetenni, mert minden mögé képzeljetek logisztikát, tervezést, kivitelezést, képzeljetek mögé egy olyan rendszert, ami ahhoz szükséges, hogy jövőre mindez megvalósuljon.

Mára a LifeTILT egy 500 (ötszáz!!!) millió forintos árbevételű vállalkozássá nőtte ki magát.

Emlékszem, a kezdet kezdetén még arról is külön posztot írtam, hogy úristen, már nemcsak Budapesten olvassák a LifeTILT-et, hanem 4-5 vidéki olvasóm is lett a meglévő 25 mellé, akik persze mind az ismerőseim voltak.

Hihetetlen. Régen hogy tudtam örülni minden kis apróságnak, hogy felvillanyoztak a legapróbb fejlesztések, vagy akárcsak a fejlődés, a növekedés legkisebb jelei is. Igen. Régen külön posztban emlékeztem meg minden kisebb-nagyobb, de inkább csak kisebb sikereimről. Frankón boldog voltam, amikor 50-en lájkolták a LifeTILT-et, arról meg már nem is beszélve, amikor már 100-an lettünk. Értitek? 100-an. Tisztán emlékszem most is arra az örömre, amit akkor éreztem, és amikor ezeket a sorokat írom, közben folyamatosan mosolygok. Tudjátok, arra a köcsög nosztalgikus mosolyra gondolok. Na azt képzeljétek most az arcomra.

Annyira szerettem a LifeTILT első évét. Annyira igaz volt, annyira önfeledt, annyira nem ismert még senki sem. Jó volt hajnalig írni a bejegyzéseket, jó volt reggel felkelni, és munkába menni, jó volt munka után edzeni menni, és jó volt edzés után hajnalig bejegyzést írni. És ez így ment körforgásban hónapokon keresztül, és kurva jó volt.

Időről időre visszaemlékszem a régi szép időkre, s időről időre leírom, hogy régen milyen jó volt, bezzeg most mennyivel nehezebb. Azt vettem észre magamon, hogy amikor nagy és komoly fordulóponthoz érkezik a LifeTILT fejlődése, akkor mindig visszamegyek egy kicsit az időben, hogy leírjam.

Istenem, de jó volt reggel 7-kor kelni, és a –2 fokban a tömött villamoson utazva munkába menni.

Nem volt jó. Tökre szar volt, és mindent azért csináltam, fektettem nagyon sok munkát a LifeTILT építésébe, hogy egy napon majd ne kelljen azt az életet élnem, amit 5 évvel ezelőtt éltem. Ne kelljen időre felkelnem, munkába mennem, ne kelljen 140.000 forintot keresnem, és végtére is ne kelljen semmit sem csinálnom, mint amit akkor csináltam.

Persze én is várhattam volna a nagy dobásra, vagy VALAMIRE, ami egyszer valamikor meg VALAHOGY majd csak bejön. Azt hiszitek, most viccelek? A vicc az, hogy a társadalom egy jelentős része pontosan ebben reménykedik, hogy valamikor, valahogyan majd egyszer más lesz, meg jobb lesz. Persze munka és teljesítmény nélkül legyen jobb, ha nem gond, mert tenni érte azt ugye nem akar, mert már így is nagyon fáradt, és különben is semmi ideje nincsen. Azt egyébként megfigyeltétek már, hogy akik állandóan arra hivatkoznak, hogy semmi idejük nincsen, azok igazából soha nem csinálnak semmit, és ezzel párhuzamosan stabilan maradnak kurva nagy senkik?

Egy egész élet a semmiért realitások, tettek, ambíció és jövőkép nélkül.

Most persze lehetne azt mondani, hogy mit tudok én ezekről az emberekről, és hogy az élet nehéz, és mindenkinek van múltja, de még mielőtt felolvasnánk a közhelyszótár összes idevonatkozó bekezdését, amivel gondolom, egyébként már amúgy is mindenki tisztában van, finoman szeretném megjegyezni, hogy mindenkinek van múltja, mindenkit megsodort az élet, és hogy azt a bizonyos keresztet mindenki cipeli.

Tudom, néhány ember számára felfoghatatlan, hogy a saját életéért ő maga felelős, hogy a döntés igenis az ő kezében van, hogy bármikor változtathat az élete alakulásán. Tudom, ijesztő, hogy ez így van, és igen, azt is tudom, hogy ha pár ember szembesülne ezzel a ténnyel, akkor az ember ott omlana össze helyben. Mindenki képzeljen el egy életet, ahol a hibás mindig valaki más, ahol az élet nehézségeit mindig valaki más okozza.

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy mi a legnagyobb félelmem, mire azt feleltem, hogy a legnagyobb félelmem az, hogy egyszer majd nem én döntök a saját életem alakulása felett.

2010-ben 140.000 forintot kerestem, most inkább le sem írom, hogy mennyit, mert még a végén itt valaki görcsbe meredve elkezd nekem rángatózni a monitor előtt. Mert mi vagyunk a 14 éves lila Suzukiból kikurvaanyázó kisemberek, akik szívből gyűlölnek minden audist, és ők sose akarnának olyanok lenni. És miért? MERT NEM INDEXEL.

:))))))

Ezek vagyunk mi. Kicsit megkeseredettek, kicsit rosszindulatúak, kicsit frusztráltak, de ezek mi vagyunk, magyarok. Tök mindegy, mit csinálsz, vagy hova jutsz, meddig érsz, mit csinálsz, vagy mennyit keresel, Te mindig is magyar maradsz, és ez ellen soha semmit nem fogsz tudni tenni, egyetlenegy dolgot kivéve.

Kizárólag rajtad múlik, hogy Te leszel az, aki basztat másokat, vagy Te leszel az, akit baszogatnak mások.

Amíg te basztatsz másokat, semmire sem viszed, amint téged kezdenek el baszogatni, tudd, hogy csak így tovább, jó úton haladsz. Csak ezen az úton majd ne felejts el indexelni.

Boldog karácsonyt, gyerekek. Köszönöm nektek ezt az évet. 2017-ben találkozunk.