röviden

19… 34…?…?…?… Soha nem lottóztam, de eldöntöttem, hogy az ötödik RunT!lt után megjátszom azokat a számokat, ahányan az öt futás alatt voltunk, úgyhogy ne csesszetek ki velem, ne legyünk egyetlen alkalommal sem kilencvennél többen. Köszönöm.

Szeretem a RunT!ltet. Szeretem a hangulatát, a légkörét, és jó látni, ahogy a futás után rádöbbentek arra, hogy mennyivel több van bennetek annál, mint amit hittetek saját magatokról mind fizikailag, mind fejben. Percekkel születnek jobb eredmények, és az addig lehetetlen küldetésnek gondolt Margitsziget körbefutása is valósággá válik többeknek az 1-2 kilométeres baszakodások után. Ezek az események olyanok, mint a párkapcsolat, ami vagy folyamatosan fejlődik, energiát teszünk bele és valódi lelkesedést, vagy megreked egy szinten, aztán ahogy az lenni szokott, szép lassan elkezd erodálódni, majd vegetálni, és a végén azt vesszük észre, hogy már régen visszamentünk a balettba ugrálni, és az egészet már csak a múlt szépsége tartja össze. Anyámnak volt egy felejthetetlen mondása még évekkel ezelőtt. 12-13 éves lehettem, mire a nőkkel kapcsolatban volt egy hatalmas beszólása, ami azóta is követendő ideológia számomra. „Kétféle nőtípus létezik egy kapcsolatban. Amelyik támogat, és amelyik elvesz belőled. Csak olyan kapcsolatba menj bele, amelyik ad, támogat és inspirál”. Igaza volt anyámnak, és ez beilleszthető az élet minden egyes területére is. Igaz a LifeT!ltre és igaz a RunT!ltre is, ugyanis amikor már nem fog semmi újat nyújtani a blog számotokra, vagy már nem lesznek benne hasznos bejegyzések, akkor nyugodtan hagyjátok itt, mert már nem lesz miért tovább olvasni. Nosztalgiázva a múltba merengeni, meg a „régen jó volt” érzés miatt itt maradni felesleges, és nem is vinne előre. Nem véletlenül hoztam létre a RunT!ltet, mert amikor már elfogy a szellemi muníció, vagy az egész átcsapna egy önigazoló, önismétlő faszverésbe, akkorra már ott lesz egy esemény, ami továbbviszi ezt az egész szellemiséget, de ott is csak addig, amíg a Te fejlődésedre jó hatással lesz. Éppen ezért megpróbálom folyamatosan fejleszteni a RunT!ltet. Első lépésben ugye megalakultak a csoportok, ami egy nagyon fasza újítás volt, majd a csoportokon belüli célok megszületése, hogy legyen hova és miért javulnotok…

A 3. RunT!lt-futáson 3 újítás is lesz. Az első, hogy az egyéni motivációkon túl külön díjazva lesznek az A és a B csoport leggyorsabbjai. A második, hogy most először a többiekkel ugyan együtt futva, de külön kategóriában nézzük a női időket, azaz amelyik csaj leggyorsabban futja körbe a szigetet, szintén díjazva lesz. A harmadik amolyan ideiglenes bétaverzió, ugyanis én Laurával fogok futni az A csoport indulása után, mert Laurának a szigetkör lefutása belegyaloglás nélkül még mindig problémát okoz, szal aki akar, jöjjön velünk. A díjazás, mint látjátok, egy Kalenji futófelső, de még mielőtt továbbmennénk, álljon itt egy beszélgetés.

FONTOS. Mindenki hozzon magával órát, stoppert, bármit, amivel mérni tudjátok a saját időtöket, hogy a későbbi futásaitokra legyen egy viszonyítási pont, egy megdöntendő időeredmény. Aki már volt, az próbálja meg megdönteni az előző futáson elért eredményét, és figyeljétek egymást, találjátok meg azt a csoportot vagy társat, akivel azonos tempóban futva, de mégis egymást húzva lefutjátok a távot. Ha a másik gyorsabb nálad, engedd el, mert egy nálad sokkal gyorsabb tempó pár 100 méteren belül kivégez, aztán meg jön a gyaloglás. A RunT!lt-rekord mellesleg 22:04.

Kategóriák

A csoport: 25 perc alattiak. Ez lesz a király kategória, itt indulnak majd az arcok. 25 perc alatt futni 5350 métert komoly fizikumot és edzettségi állapotot igényel. 4:30–4:40-es kilométereket futni 5 km-en keresztül kurva nagy riszpektet érdemel, főleg ha bírja végig ezt a gyilkos tempót.

B csoport: 30 perc alattiak. Itt leszünk a legtöbben. Ahhoz, hogy lefusd 30 alatt a szigetkört, 5:30–5:50-es kilométereket kell tudnod futni, ami egy átlagosan edzett ember számára simán teljesíthető feladat. Akin súlyfelesleg van, cigizik, vagy nem futott már legalább fél éve, az inkább ne erőltesse ezt a csoportot.

C csoport: 35 perc alattiak. Egyáltalán nem szégyen ebben a csoportban indulni, sőt én lennék a legboldogabb, ha Budapest lakosságának csak a 20%-a körbe tudná futni a szigetet ennyi idő alatt. Ebben a csoportban azok lesznek, akiknél már gondot fog okozni a táv lefutása, és egyáltalán nem azért, mert fizikailag ne lennének képesek rá. A legnagyobb gátló tényező ugyanis fejben lesz, mert akik itt indulnak, akik 30 és 35 perc között futják a szigetkört, azok még nem vagy nagyon nehezen képesek kijönni a komfortzónájukból, és a sport okozta kihívást még szenvedésnek élik meg, nem könnyen leküzdendő akadálynak. Ebben a csoportban jön elő mindaz, amiről én itt a blogban beszélek, hogy le kell győznöd a saját magad gyengeségeit. 5 km-t mindenkinek le kell tudnia futni, éljen bármennyire is mozgásszegény életet, max. összefossa magát, annyira szét fogja szenvedni a távot, de le tudja futni, és a célban jön majd az a felemelő érzés, hogy igen, bazmeg, megcsináltam.

D csoport: 35 perc felettiek. Az itt indulók jó eséllyel meg fognak állni, és a táv többi részét gyalog fogják teljesíteni, mert az ugye mindenki számára egyértelmű, hogy nincs megállok, megvárom a buszt, és azzal jövök be a célba buzgálkodás. Aki megáll, annak is be KELL érnie a célba. Ha sétával, hát sétával, de a lényeg, hogy aki lejön a RunT!ltre, az körbemozogja a szigetet vagy így, vagy úgy, de teljesítenie kell a távot. Ez az egyetlen szabály, ami mindenkire vonatkozik.

A D csoport fog először elrajtolni, és 2 percenként indulnak rá a többiek is, értelemszerűen a C, a B, majd az A csoport. Ez azért is lesz fasza, mert ha rosszul mérted fel magad, akkor is tudsz váltani, és csatlakozni egy lassabb csoporthoz, mert miután utolértél egy csoportot, és nem bírod a tempót, beállhatsz hozzájuk. Az első 2 csoportban verseny van egyértelműen, de a 3. és 4. csoportban a célba érkezés legyen a cél, azaz ne hagyjátok el egymást, csak ha valaki megáll. Húzzátok egymást, mert most ezért jöttök le, hogy együtt, közösen mozogjatok, és lehetőleg mindenki sikerélménnyel menjen haza, és érjen el önmagához képest olyan eredményt, hogy hazafele azt tudja mondani magának, hogy na bazmeg, ezt nem is gondoltam volna magamról…

UPDATE

5 db shaker is ki lesz osztva a verseny után. Még nem tudom, hogyan és kik fogják kapni, de holnapra kitalálom. Arra gondoltam, hogy kisorsoljuk, vagy megkapja az A és B csoport második, a C és D, valamint a női kategória első helyezett, de lehet, csak feldobom, aztán aki elkapja, viheti. Mindenesetre ebben az esetben esküvőkön menyasszonyi csokrok után vetődő nők előnyben…

Ebben tudod összerázni a piát buli előtt. 8 cl fehér rum, 4 cl barna rum, 4 cl stroh rum (80%), 1 öntet angostura (a faszom se tudja, mi ez), narancslé, ananászlé, jégdara, és összerázod. Ja, és fehérjeturmixot is tudsz inni belőle.