röviden

„A JÖVŐ ÉLETMÓDPROGRAMJA”

Az egészséges életmód ma egyre inkább vallásos hit, de emellett jól jövedelmező üzlet is. Egyeseket éppen ezért taszít ez a világ. Balogh Tamás, a LifeT!lt alapítója (https://www.lifetilt.hu/) teljesen más megközelítéssel áll a mozgáshoz, a diétákhoz, a női pszichéhez és hogy hogyan látjuk önmagunkat.

CO: – Miért kezdtél az egészséges életmóddal foglalkozni?

– Egy lány miatt, és amiért a legtöbben elkezdik, mert valamit meg akarnak magukból mutatni a világnak, és mert volt mondanivalóm. Nem akartam én életmódra nevelni, az csak járulékosan jött magától, én egyszerűen csak jól akartam kinézni, de a szebb külső eléréséhez egészségesen kell élni. Általánosságban ha egy férfi egzisztenciálisan stabil, van stílusa, rendelkezik egy bizonyos jövőképpel a fejében, és úgy általában akar valamit az élettől, és megvan benne a potenciál, ez a nők számára imponáló, de ha ez társul egy jó külsővel is, akkor ez olyan egyveleg alkot, aminek a nők egyszerűen nem tudnak ellenállni, és az összeset meg tudod szerezni. Teljesen függetlenül attól, hogy az a lány szerelmes, van-e valakije, vagy éppen mióta van benne egy komoly kapcsolatban. Feleségek, menyasszonyok, tök mindegy, éppen hol tart az életük, mindet megkaphatod, csak idő kérdése, hogy mikor. Eleinte csak hetven napig akartam írni a blogot, majd egyfajta melléktermékként jött, hogy ha már egészséges életmód, akkor neveljünk is. Aztán egyre többen kezdték el olvasni, és itt beindult egy bizonyos öngerjesztő folyamat. Mint amikor odamész egy csajhoz mindenfajta tét nélkül, aztán látod, jó vagy nála, és tolod tovább.

CO: – Mi volt a következő lépés?

– A programomat átalakítottam nők számára, és leteszteltem egy lányon, akit nyilvánosan lefogyasztottam. 15 naponta fotók jelentek meg róla, illetve bejegyzések, amiket részben maga írt. Na, ekkor elszabadult a pokol, és egyre többen kezdtek bele önként a programba, látva a módszer erejét.

CO: – Mi a véleményed az egyetemisták életmódjáról?

Ezek a legszebb évek, mindenki itt válik felnőtté. Itt tanulunk meg csak igazán hazudni és találjuk meg az élet kiskapuit is. Az egyetemen teljesedik ki az egyén szexuális forradalma, mindenki szexel mindenkivel, de ez így is van rendjén. A gondtalan élet utolsó évei ezek, mielőtt bedarálna minket az élet.

CO: – Mégis, akkor hol engedik el magukat az emberek? Miért híznak el?

– Amikor szembesülnek a kudarcaikkal. Amikor a társára néz, és látja, hogy nem ezt akarta, nem erre gondolt, nem az a társ van mellette, akit ő elképzelt magának. Egyre inkább beéri kevesebbel. Komplexusokat szül, ha valaki el van hízva, ezért aztán egy szar társat választanak maguknak, „ez jutott” alapon. Nők milliói élnek balfasz kolonc, életbukott férfiakkal a nyakukon, körülvéve magukat barátnak hazudott fékekkel, akik csak visszahúzzák őket az életben. Ezeknek a nőknek a tragédiája, hogy egy ingerszegény, komplexusokkal terhes gondolatvilággal fel sem tűnik nekik az a nyomorúságos életük, amit jelenleg élnek, mert belefásultak már régen a mindennapokba, és a kiutat már régen nem is keresik, a rengeteg pofára esés miatt.

Ha egy nő a komplexusai, a külseje vagy a képességeibe vetett hite miatt leértékeli magát, úgy az elvárásai is a béka segge alatt lesznek, így kialakítva azokat az elátkozott, szánalmas kényszerkapcsolatokat olyan férfiakkal, akik ugyanúgy lófaszt sem csinálnak az életben, és a szerepük a társadalomban annyi, hogy velük is csak többen vagyunk a Föld nevű bolygón.

A nőknek fel kellene már végre ébredniük, és nem a herceget várni, de főleg úgy nem, ha ők maguk még a közelében sincsenek a hercegnő státusznak.

CO: – Szerinted hogyan lehet ezt megelőzni?

– Az élet minden területén el tud csúszni az ember, ennek kifejtése, megelőzése és megértése egy komplex, nagyon rétegelt feladat. Én inkább a kezelésre specializálódtam.

CO: – Mennyire megterhelő az elhízott emberekkel foglalkozni pszichológiailag?

– Semennyire, mert erősebb vagyok náluk, és mindig az erősebb dominál. Nem engedem, hogy lehúzzanak. Én segítő kezet nyújtok mindenkinek, akinek erre szüksége van, de ezért nekik is küzdeniük kell. Te döntesz.

CO: – Mi volt a legnagyobb sikered?

– Több ezer nő fogyott le és váltott életmódot, amihez a LifeT!lt adta a kezdő löketet, és a diétám bekerült a köztudatba.

CO: – Érnek kritikák szakmai és laikus körökből is. Minek tudod be ezt?

– A személyiségem, a stílusom miatt. Pedig a stílust az élet választotta nekem, nem én. Soha nem úgy írok, hogy az tetszeni akarjon az olvasóknak. Az úgynevezett szakma papírokat írogat alá, hogy az edzéseiken mindenki saját felelősségére vesz részt, én ezzel szemben mindenkit szakorvosokkal vizsgáltatok ki. A diétáim nyilvánosak, jelenleg a neten elérhető diéták között az egyik legegészségesebb és leghatásosabb az országban, a módszerem eredményei és az átalakulások pedig mindenki számára elérhetők, fent vannak az oldalamon. A személyi edzők 70%-a röhejes ebben az országban. Volt olyan például, hogy egy általam lefogyasztott lánynak egy edző pénzt ajánlott fel csak azért, hogy kitehesse őt referenciának az oldalára, de mesélhetnék még nem egy hasonló sztorit. Más utakon járok, évtizedes berögződéseket és szabályokat rúgok fel, és ezt nem veszi be a gyomruk. Lehet rám köpködni, de a lehetőség, hogy valaki bemutassa a saját módszerét, és emberek tízezreit motiválja, mindenki előtt nyitva áll, az már egy másik kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel  tudnak-e élni vagy sem. ha nem, akkor könnyebb engem anyázni, mint belátni, hogy ezt náluk valaki jobban csinálja. Aki tesz valamit, aki épít, nem foglalkozik mással, mert az energiáit nem pazarolja olyan dologra, ami az ő életét nem viszi előre, amiből nem tud profitálni. Persze értem én, hogy könnyebb valakit bemocskolni, mint valamit iszonyat energia- és időbefektetéssel felépíteni, de ez egy ilyen ország, dögöljön meg a másik is, ha nekem nem sikerült alapon. Rosszakaróim és irigyeim mindig lesznek, de negativitásból még soha nem épült fel semmi. Én minden energiámat valaminek az építésébe fektetem, és emberek életét  tömegesen változtatom meg pozitívan. Mindenki döntse el magában, melyik a követendő út…