röviden

Hihetetlen profizmus és technikai stáb van a LifeTilt mögött. Most például azért nem tudom megírni a sikeresen beharangozott fenékformálós posztot, mert szervizben van a gépem átvizsgáláson, és minden kép és egyéb anyag a csajokról azon a gépen van, úgyhogy a fenékformálós lányokra még várni kell.

Egyébként én nem nagyon forgok informatikuskörökben, de bazmeg hogy ezek mindannyian úgy néznek ki, mint egy kicseszett botsáska, az valahol egészen félelmetes…
Ezt a bejegyzést igazából soha nem akartam publikálni, mert bálványokat akar megdönteni, és olyan embereket akar bemocskolni, akik példaképei a most felnövő generációk millióinak, akikből a gyerekek erőt meríthetnek, és akik miatt elkezdenek mozogni, elkezdenek sportolni. Erről a témáról már egyszer elmondtam a véleményemet a rádióban is, csak sajnálatos módon a Neo FM időközben megszűnt életjeleket produkálni. A doppingról lesz szó, ami mára már szerves részévé vált a sportvilágnak. Dollármilliárdok forognak a profi sportban, mint például a tévés közvetítések után befolyt összegek, szponzori pénzek, a sportszergyártók és tévés társaságok milliárdjai, akiknek a pénzükért cserébe nem csak emberfelettit kell produkálniuk hétről hétre, hanem eladható sztárokat, világrekordokat, a fizika törvényeit meghazudtoló teljesítményeket kell kitermelni. Bolt, Phelps, Armstrong, Contador, Messi, Nadal, Bryant, Gretzky, hogy csak a legnagyobbakat említsem. A sporthoz közel álló szakértők szerint a tiszta sport már 40 éve halott, és ami most van, az nem más, mint sportcsatornákon közvetített génmanipuláció és orvosi stábok laborokban történő versengése.

Nagy hiba lenne azonban azt hinni, hogy a doppingszerek önmagukban bármit is érnek. A méretes és igazi vegytiszta balfaszok hiszik csak azt, hogy azok a sportolók, akiket nap mint nap látunk a tévében és olvasunk rólunk itt a neten, azok azért vannak ott, ahol vannak, mert EPO-t reggeliznek és vérplazmagyorsított infúzió van a seggükben tévénézés közben. A dopping, ahogyan a táplálékkiegészítők is, önmagukban semmit nem érnek, mint ahogyan a testépítők világában sem lett senki izmos kizárólag attól, hogy szteroidokat nyomott a hülye fejébe, aztán elment utána szaunázni. A dopping a tévékben látott teljesítmény 3%-a, de az igazi sikert és eredményeket csak a maradék 97% képes meghozni. A napi 4-5 óra edzés, a mentális erő, a soha véget nem érő küzdelem, a győzni akarás a végletekig. Olyan dolgok ezek, amit a selejtes seggfejek soha nem fognak megérteni. Ők mindig is azt fogják hinni, hogy Schumacher a kocsija miatt lett 7×-es világbajnok, hogy Phelps 17 aranyérme és Armstrong 7×-es Tour de France-győzelme egy laborban kifejlesztett koktél eredménye.

100%-ig biztos vagyok benne, hogy minden egyes élsportoló egy bizonyos szint után doppinghoz nyúl, mert nem lehet vajas kenyéren és szódavízen élve letekerni 3 hét alatt 4000 kilométert, nem lehet lejátszani egy évben kilencvennél is több tétmérkőzést, meccsenként 10-12 kilométereket iramban futva, és nem lehet elképzelhetetlen teljesítményeket produkálni hosszú éveken keresztül, folyamatosan világrekordokat felmutatva. Mindazonáltal ezek az emberek istenek és valódi hősök, mert milliókat mozgatnak meg és vesznek rá a sportolással töltött életre, nem mellékesen milliárdokat termelnek ki, alapítványokat hoznak létre, és ahol megjelennek, fejlődést és inspirációt hagynak maguk után teljesítményük és karizmatikus személyiségük mindent elsöprő hatása miatt.

A bejegyzés további része egy beszélgetés Angel Herediával, aki Fuentes doktor mellett az egyik legmeghatározóbb alakja volt a manipulált sportéletnek, és akit csak lazán doppingbáróként ismert meg a világsajtó. Heredia éveken keresztül volt az amerikai élsport senki által nem ismert, de mégis mindenkivel kapcsolatban álló „nem létező” alakja, és mint utóbb kiderült, Marion Jones 4×-es olimpiai bajnok első számú segítője. Herediát elfogása után az FBI 2006-ban vádalkura kényszerítette, azaz vagy beszél, és elmondja, amit tud, vagy évtizedekre a kaliforniai San Quentin állami fegyház falain belül találja magát, pár kurvára bepöccent, rohadtul agresszív néger és emberi szocializációra alkalmatlan, némi biszexuális beütéssel rendelkező kegyetlen bűnözővel körülvéve. Heredia beszélt, és elmondott mindent. A most következő rész ennek a vallomásnak az összegzése, amit a német Spiegel magazin közölt le még 2008-ban…

Spiegel: – Heredia úr, megnézi majd a pekingi 100 méteres döntőt?
Heredia: – Természetesen. De nem fogunk tiszta olimpiai bajnokot látni. Még csak tiszta résztvevőt sem.
S: – Nyolc futóból…
H: – …nyolcan doppingolnak.
S: – De ezt nem lehet bizonyítani.
H: – Kétségtelenül így van. A 10,0 és a 9,7 másodperc közötti különbség a szer.
S: – Szerekkel bárkiből lehet világcsúcstartó?
H: – Nem, ez tévhit: „Ma gyorsan bekapsz valamit, és holnap szárnyalsz.” A való életben hihetetlenül keményen kell edzened, nagyon tehetségesnek kell lenned, és profi edzőkből és segítőkből álló csapatra is szükséged van. És akkor múlik majd a különbség a legjobb szereken. Az egész egy nagy műalkotás, egy szimfónia. Tudja, minden mindennel összefügg, és a szerek hatása hosszú távú: megoldják, hogy regenerálódj, hogy kimaradjanak a katabolikus szakaszok. A strandon a röplabdázás lehet, hogy egészséges – de az élsport nem az. Tönkreteszed a tested. Például Marion Jones…
S: – 2000-ben Sydney ötszörös érmese…
H: – Páratlanul keményen edzett. A szerek óvták meg a sérülésektől. Aztán pedig győzött, és begyűjtötte az érmeket.
S: – Büszke rá?
H: – Persze, még mindig. Ez így is hatalmas teljesítmény, és ne gondolják, hogy Marion vetélytársai szegény becsapottak voltak.
S: – Nem amerikai problémáról beszélünk?
H: – Tessék? Nem. Minden ország, minden szövetség, minden élsportoló érintett, és a felelősök közé tartoznak a nagy cipőgyártók, a Nike és az Adidas is. Ismerek sportolókat, akik világcsúcsot futottak, és egy évvel később megsérültek, amikor már jött is a telefon: „50%-kal csökkentjük az apanázsodat.” Mit gondol, mit tesznek ezek a sportolók?
S: – Mondja el, mit tett az ügyfeleiért.
H: – A sportolókhoz eljutnak a híresztelések, és aggódnak. Hogy a vetélytársaknak más trükkjei vannak, hogy lebukhatnak, amikor elutaznak. Hibázni nem lehet, egyetlen hiba is karriereket dönthet romba.

S: – Tehát ön lett a sportolók segítője szerügyekben?
H: – Inkább edzője. Együtt találtuk ki, melyik szervezetnek mi a jó, és mennyi a bomlási idő. Koktél- és kúraterveket állítottam össze aszerint, mennyit kínált a sportoló. Kevés pénzért utcai szereket, komoly cuccokat pedig pár tízezerért adtam. Ezeket többnyire elküldtem, néha viszont a sportoló jött el hozzám.
S: – Marion Jones esetében…
H: – …a pihenőidőszakokról volt szó. 2000-ben egyik versenyen indult a másik után, lazításra volt szüksége. Epót, növekedési hormont, adrenalininjekciókat, inzulint kapott. Edzés után az inzulin a proteinitalokkal együtt segít: az inzulinnal gyorsabban átjutnak a proteinek és ásványi anyagok a sejtmembránon.
S: – Jones félt az injekcióktól.
H: – Igen, ezért is kevert az akkori férje, C. J. Hunter és az edzője, Trevor Graham három anyagot egyetlen injekcióba. Én nem ajánlottam neki, túl kockázatosnak tartottam.
S: – Milyen volt a viszonya a sportolóival?
H: – Üzleti. Értékekről, adagolásról volt szó, Marionnal ritkán beszéltem. Az edzőn keresztül intéztük.
S: – Volt egyfajta doppingritmus?
H: – Igen, amikor októberben véget ért a szezon, vártunk pár hetet, hogy a szervezet kitisztulhasson. Aztán novemberben növekedési hormont és epót adtunk, és hetente kétszer vizsgáltuk a szervezetet, hogy biztosak lehessünk benne, nem képződtek vérrögök. Ehhez jöttek még a tesztoszteronlöketek. Ez az első program nyolc-tíz hétig tartott, utána szünet következett.
S: – És utána kitűzték a szezonra a célokat?
H: – Igen, ez a sportolótól függött. Néhányan áprilisban akartak jó időt futni, hogy meglegyen a szerződésük a nagy eseményekre, néhányuknak csak a válogatókon járt az esze, a nemzetközi versenyek előtti amerikai válogatókon, másoknak csak az olimpián. Utána a célhoz elkészítettük az ütemezést, és kezdődött a következő ciklus. Jól kellett ismernem a sportolóimat, és tudnom kellett, hol melyik szövetség milyen módszerekkel vizsgált.

S: – Ilyesmit honnan lehet tudni?
H: – Éberség. Informátorok.
S: – Korábban ön is jó diszkoszvetőnek számított.
H: – Mexikóban jónak, világviszonylatban átlagosnak. Fociztam, bokszoltam, karatéztam, és utána jutottam el a könnyűatlétikáig. 13-14 évesen még hittem a sport tisztaságában, a doppingot bűnnek tartottam; egyszer még azt is megkérdeztem apámtól, hogy egy aszpirint bevehetek-e.
S: – Miért kezdett el doppingolni?
H: – Amiért minden más sportoló is: mivel a többiek is doppingolnak. Azok a srácok, akiket nemrég még megvertem, egyszer csak elkezdtek tíz méterrel nagyobbakat dobni. Azután megsérültem, de mégis be akartam kerülni az olimpiai csapatba. A dopping azzá vált számomra, mint a legtöbb sportoló számára: a sport részévé. Ha ma 12 órát edzel, és az edződ holnap megint egy 12 órás edzést vezényel, akkor doppingolni fogsz, másképp nem megy.
S: – Mit szedett?
H: – Növekedési hormont. Tesztoszteront.
S: – És mégis lemaradt az olimpiáról.
H: – Igen, de mindent elolvastam, amit ebben a témában találtam, beszélgettem a többi sportolóval, és hamarosan elterjedt: Angel ért hozzá, Angel tudja, hogy lehet megúszni a teszteket. Kezdtek tanácsot kérni. Így kezdődött, és aztán valamikor megkérdezett az edző, Trevor Graham, hogy tudnék-e neki segíteni. Elmagyaráztam neki az epót, és már benne is voltam az üzletben.
S: – Mitől válhatott a világ legjobb sportolóinak dílerévé?
H: – Az apám vegyészprofesszor, imádom a vegyészetet. És sportoló voltam. A szerepem a rögeszmémmé vált, például mindent megtanultam a tesztoszteronról: hogy van egyfajta hosszú felezési idejű tesztoszteron, és van egy másik, ami gyorsan hat, hogy lehet bedörzsölni, bevenni, beinjekciózni. Izgalmas volt: a legjobbak legjobbjaival dolgozhattam, és még jobbá tettem őket.
S: – És hogyan vált a saját szakmája legjobbjává?
H: – A pontossággal. Egy példát? Mindenki az epóról beszél. Az epo divatos. De az epo vasbevitel nélkül csak fele olyan hatásos, az ilyesmit pedig tudni kell. Vannak oxigénszállító anyagok, amelyek az epót felgyorsítják, valójában még jobbak is, mint az epo egymagában. Az én szeremet epo boostnak, eposokszorozónak nevezem, injekcióban adom be, az egész szervezetben sok kis oxigénmolekulát szabadít fel. Így megtízszerezhető az epo hatása.
S: – Vannak más titkai is?
H: – Hogyne lennének. Vannak vesetabletták, amelyek a szteroidok metabolitjait blokkolják: amikor azután a sportolók vizeletmintát adnak, azzal együtt nem választanak ki metabolitokat, és negatív lesz a tesztjük. Vagy van egy enzim, amely lassan felfalja a proteineket – az epo proteinszerkezetekből áll, így az enzim gondoskodik róla, hogy a doppingteszt B próbájának teljesen más legyen az eredménye, mint az A próbáé volt. Aztán vannak még olyan vegyületek is, amiket ha pár órával a verseny előtt beveszel, megakadályozzák az izmok elsavasodását. Epóval együtt pedig? Valóságos csodát tesznek! Még mindig van 20 olyan szerem, amit a nyomozók nem tudnak kimutatni.

S: – Az edzők közül kikkel dolgozott együtt?
H: – Főleg Trevor Grahammel.
S: – Graham életfogytiglant kapott, ő segített Marion Jonesnak, Tim Montgomerynek, Justin Gatlinnek és még sok más sportolónak csalni. Kikkel dolgozott még?
H: – Winthrop Grahammel, az unokatestvérével. John Smithszel, Maurice Greene edzőjével. A jamaicai Raymond Stewarttal. Dennis Mitchell-lel…
S: – …aki 1992-ben 4×100-on aranyat nyert, és ma már edzőként tevékenykedik. Hogy zajlott az együttműködés?
H: – Ez egy külön világ. Beszélik, ki mit, mikorra és mennyiért tud szerezni, ki diszkrét. Az edzők megkerestek, és megkérdezték, tudok-e segíteni, én pedig igent mondtam. Utána pénzt kaptam, úgy 15.000 dollárt, megtörtént az első szállítás, és így létre is jött az üzlet. Ez aztán idővel egy az egyben együttműködéssé vált a sportolókkal.
S: – Akkor még egyszer: a folyamatos világszínvonalú teljesítmény dopping nélkül elképzelhetetlen?
H: – Igen, az. 44 másodperc 400 méteren? Elképzelhetetlen. 71 méteres dobás diszkosszal? Kizárt. Előfordulhat, hogy valaki hátszéllel egyszer 9,8-at fut 100 méteren. De egy éven belül tízszer 10 alatt, akár esik, akár hőség van? Csak doppinggal lehet.

„Ha erre azt mondja, tiszta volt, csak annyit mondhatok, hogy hazugság.”

S: – Tesztoszteron, növekedési hormon, epo, ez volt az ön kombinációja?
H: – Igen, személyre szabott variációkban. És akkor aztán csodás dolgok is kijöhetnek belőle. Jerome Young 2002-ben a 400 méter világranglistáján mindössze a 38. volt, azután elkezdtünk együtt dolgozni, és 2003-ban már szinte minden nagy versenyt megnyert.
S: – Hogyan fizettek?
H: – Éves honoráriumom volt. A nagy sikerekért járt még 40.000 dollár bónusz is.
S: – Az ön sportolói 26 olimpiai érmet nyertek. Mennyit keresett?
H: – A nyomozás miatt ezt nem árulhatom el. Mondjuk úgy, hogy évente 16-18 sikeres sportoló, és sportolónként 15-20 ezer dollár. Jó passzban voltam, jól éltem.
S: – Nem a sport árnyékos oldalán élt, ahol senki nem láthatta önt?
H: – Nem, bár ritkán mentem el nagyobb rendezvényekre, ennek mégis inkább a féltékenységhez volt több köze: az amerikaiak nem akarták, hogy a jamaicaiakkal dolgozzak, és fordítva is így volt. Hogy ez az árnyékos oldal lenne? Nem az. Az egész egy láncolat, a sportolóktól kezdve az ügynökökön át a szponzorokig, amelynek én is része voltam, de mindenki ismerte a játékszabályokat. Mindenki akarta, mert így mindenki meggazdagodott.
S: – Milyen ügynökökre gondol?
H: – A nagy közvetítőkre, például Robert Wagnerre, akik a sportolókkal foglalkoznak, és csúcsformába akarják őket hozni, mert rendezvényekre közvetítik ki őket.
S: – Maurice Greene? A 100 méter szupersztárja az olimpiai mozgalom emblematikus alakja; esküszik rá, hogy tiszta.
H: – Nyomozás folyik, de ha azt állítja, tiszta volt, arra csak annyit mondhatok, hogy hazugság.
S: – Konkrétabban?
H: – Segítettem neki. Tervet készítettem a számára. Én láttam el.
S: – Ellátta?
H: – Igen, 2003-ban és 2004-ben dolgoztunk együtt.
S: – Vannak bizonyítékai?
H: – Igen, például egy 10.000 dolláros átutalás.
S: – Greene azt mondja, a pénzt barátokra költötte.
H: – Ezt én jobban tudom.
S: – Greene, aki tagadja a doppingolást, mit kapott öntől?
H: – IGF-1-et és IGF-2-t, epót és ATP-t, az adenozintrifoszfát rövidítése, ami erősíti az izmok összehúzódását.
S: – Az ellenőrök nem tudják kimutatni?
H: – Kimutathatatlan. Krémeket is alkalmaztunk, amelyek nem hagynak nyomot, és a sportolónak folyamatosan megemelkedett tesztoszteronszintet biztosítanak.
S: – Minden szinten jelen van a dopping a sportban?
H: – Igen, csak a dopping minőségében van különbség. A szegények egyszerű szteroidokat szednek, és reménykednek, hogy nem ellenőrzik őket. Ha a sztárok közé tartozol, havonta 50.000 dollárt keresel, ehhez jönnek még az indulási díjak és a cipőszerződések. Ha a legjobbak között vagy, és befektetsz 100.000 dollárt, akkor összeállítok neked egy kimutathatatlan speciális szert.

S: – Ezt magyarázza el.
H: – A speciális szerek többféle vegyületből állnak, amelyek előidézik a kívánt reakciót, ezután a lánc végén egy vagy két molekulát úgy változtatok meg, hogy a teljes szerkezet átcsússzon a nyomozók ellenőrzésein.
S: – Ahogyan pedig a nyomozók vadásznak a sportolókra…
H: – …az is egyfajta sport. Versenyfutás. Tiszta adrenalin. Egy-két évvel előttük kell járnunk. Tudnunk kell, melyik gyógyszert hol kutatják vagy használják állatoknál, hogyan tudjuk beszerezni. És ismernünk kell az ellenőrök módszereit is.
S: – Megnyerhetik-e valaha az ellenőrök ezt a versenyt?
H: – Elméletileg igen. Ha majd minden szövetség és szponzor és menedzser és sportoló és edző is egyetért, és minden pénzt erre költenek, ami a sportból befolyik, és ha minden sportolót hetente kétszer ellenőriznek – de csakis akkor. Ami most megy, az nevetséges. Alibi. Ezt a pénzt össze kellene gyűjteni – adjátok nekem, és szétosztom a mexikói árvák között! Amíg van üzleti érdekeltségű sport, teljesítményhez kötött cipőszerződések, és vannak televíziós szerződések, addig dopping is lesz.