röviden

Ha minden igaz, márpedig minden igaz, ezen a héten írjuk alá a szerződést a konyhával a laktóz- és gluténmentes étrendre, ami egyben azt is jelenti, hogy jövő héten már akár rendelni is lehet a lifetiltfood.hu oldalon.

Azért a ha, mert azért ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik. Régebben, amikor még abszolút nem volt belelátásom semmiféle üzleti folyamatokba, addig én is azt hittem, hogy minden olyan egyszerű. Ez olyan, mint amikor az ember vállalkozni kezd. Kezdetben van egy jó ötlet, majd megszületik az elhatározás, hogy oké, akkor csináljuk. Megvesszük, eladjuk, ennyit keresünk rajta, mindenki boldog, és mehetünk az autószalonba, hogy egy Audi kormánya mögött ülve higgyük el magunkról, hogy lettünk valakik. Aztán amikor az ember tényleg belevág, és jön a megvalósítás folyamata, szépen jönnek a buktatók is, jön a NAV meg a beszállítókkal baszakodás, a szervezési feladatok ellátása, és a kezdeti lelkesedést és a minden olyan egyszerűt felváltja a „húbazmeg, ez azért mégsem lesz egy hétvége Miamiban” életérzés. Ha valaki kételkedne ennek igazságtartalmában, az szervezzen meg csak egy születésnapi meglepetéspartit vagy egy leánybúcsút, és meglátjuk, hogy mennyire mennek szét az idegeid. És ez csak egy happening a barátokkal.

Szóval a lényeg, hogy rajta vagyunk az ügyön, és napokon belül rendelni lehet a laktóz- meg gluténmentes cuccot. Azért nem írok dátumot, mert ha minden igaz, még egyetlen dátumot sem tudtunk normálisan tartani, úgyhogy most nem blamálnám tovább magunkat. Amikor minden kész van, akkor majd kiírom, hogy nah, faszák voltunk, lehet rendelni.

Ezeket a szervezéssel és logisztikával járó nehézségeket még tudnám színezni órákon keresztül, de ha befejeztem ezt a bejegyzést, elkezdem írni a laktóz- és gluténérzékenységről szóló külön cikkemet, úgyhogy most csak simán belevágnék a kaják elemzésébe, azaz hogy mit ettem a FOOD-tesztes programom 29. napján.

Reggeli

Körözöttes LifeTILT soványsajt-szeletek

Nagyon kevés emberrel állok napi kapcsolatban, és még ennél is kevesebb azoknak az embereknek a száma, akiknek adok a szavára és megfogadom a tanácsait. Ez nem azért van, mert egy elszállt köcsög lettem, hanem mert az ember az üzleti életben elsőként tanulja meg, hogy szűrnie kell a zajt maga körül, és olyan embereket találnia, akik a zajban is mértékadóan és objektíven látják a világot. 5 ilyen ember van körülöttem, és a minap az egyikkel beültünk sörözni, mire a következőt mondta nekem.

„Tudod, mi fogott meg a LifeTILT-ben anno? Tudod, te mitől vagy más, mint a többiek? Hogy mindig is kurvára leszartál mindent, még a saját üzleti érdekeidet is, és csak őszintén belemondtad az emberek képébe, amit gondoltál. Belemondani azoknak az embereknek arcába, amit gondolsz, akik mellesleg a vásárlóid, na ehhez azért kell valami. Nekem ehhez soha nem lenne bátorságom, de neked igen, és én ezért felnézek rád.”

Ezek a szavak baromi jólestek, mert nem akárki mondta ám ezt nekem, hanem egy évi 2 millió eurós forgalmat bonyolító vállalkozás vezetője.

Majd folytatta.

„Amit tavaly csináltál a FOOD-dal, öregem, azért le a kalappal előtted. Most őszintén. Ki az, akinek lenne bátorsága, hogy piacra dob valamit, majd leírja, hogy nem elég jó, nem elégedett vele? Senki. Te megtetted. A legtöbben rámondják bármire, hogy jó, csak hogy el tudják adni. De te azt mondtad, nem jó, és kijavítottad. Én ilyet az életemben nem láttam még, pedig 15 éve vállalkozó vagyok. Hatalmas respect ezért.”

Nézd, Andris – vágtam közbe ezen a ponton. Az emberek hálásak érte, ha nincsenek átbaszva, ez kb. ennyiről szól. Ez a LifeTILT esszenciája, hogy nincsenek átbaszva. Ezt sokan nem tudják hova tenni, hiszen az életben mindenki hazudik nekik. A reklámok, a politika, a barátaik, sok esetben még a szüleik is. Egyszerűen nincsenek hozzászokva az igazsághoz. Megszokták, hogy át vannak verve, és egy idő után már ez lesz számukra a normál állapot, hogy palimadárnak vannak nézve. Az emberek nem szeretik az őszinteséget, mert akkor magukkal szemben is azoknak kellene lenniük, és ezt egyszerűen nem akarják. Nem akarnak látni, nem akarják tudni. Én azt akarom, hogy lássák, én azt akarom, hogy tudják, és ha van elég bátorságom az arcukba vágni, hogy bebuktad az életed, te szerencsétlen, talán változtatni kéne, nem gondolod? Akkor ezek után nem jelent gondot magamat is ugyanilyen nagyító alatt vizsgálni ,és látni a saját vagy a cégem hiányosságait. Emberek vagyunk, tökéletesség nem létezik. Ha látod a saját hibáidat, akkor ki tudod javítani azokat, ez ilyen egyszerű.

Bírom Andrist. Kurva jókat lehet vele piálni és beszélgetni, mert mindig a piálások alatt születnek meg a legjobb beszélgetések és konklúziók. Úgyhogy maradván az őszinteségnél csak annyit írnék, hogy jó ez a reggeli, és a javítások után valóban jó lett a LifeTILT FOOD. A körözöttért külön puszi a konyhának.

Tízórai

LifeTILT Túrókrém tejszínes csokis keksz ízben

Komoly problémákkal küzdünk. Vagy Pest megyére bővítjük a kiszállítást, vagy elkezdjük a LifeTILT Túrókrém forgalomba helyezésének procedúráját. Még nem született döntés, de többek között Szentendrén és Budakeszin lassan készíthetik az evőeszközöket.

Ui.: Eszméletlenül finom ez a túrókrém bármilyen ízben, és hamarosan 17-féle ízben küldjük ki.

Ebéd

Zöldségkrémleves

A levesek feladata alapvetően az étvágy felkeltése, a gyomor előkészítése a főételhez. Magyarul a leves olyan, mint a combfix látványa egy férfinak, és mint egy jól kereső férfi látványa a nőnek

#tehimsovinisztaköcsög #teszexistaköcsög #kiveszemalájkot #eddigolvastalak

Grillezett csirkemell provence-i módra, zöldséges hajdinával

Ezt a kaját egyetlen képpel szeretném illusztrálni.

Uzsonna

Brokkolifasírt balzsamecetes salátával

Rengetegen nem szeretik a brokkolit, ezért fasírtnak álcázzuk, és úgy küldjük be a testetekbe. A brokkoli létfontosságú zöldség, mindenkinek kötelezően ennie kéne, már ha tovább tervezi az életét, mint 55 év. Érdemes egyébként megnézni a salátát. Valóban friss, a paradicsomon ez kifejezetten látszik.

Vacsora

Tejsavófehérje

Kétféleképpen érdemes lezárni egy napot. Hatalmas szexeléssel és a tejsavófehérjémmel. Magyarul igyatok meg szex után 30 gramm tejsavófehérjét vízzel elkeverve. Tudjátok, csakis edzés után.

És most megyek, és megírom a laktóz- és gluténmentes bejegyzést. Ti meg addig rendeljetek a LifeTILT FOOD-tól, már ha le akartok fogyni, egészségesen akartok létezni, meg ilyesmi.

LifeTILT FOOD ételrendelés

http://lifetiltfood.hu/