röviden

„Hamarosan eljön a nap, amikor kilépünk az internet adta keretek közül, és az egész ország megismeri a mozgalmunkat. Készüljetek, mert most jön létre az a közösség, amely mindent meg fog változtatni. Most lépre színre a mi generációnk. Most jövünk mi.”

A magyar történelem a legfőbb bizonyítéka, hogy a történelmet nem politikai pártok, nem ideológiák, hanem valójában nagy nemzedékek írják. Minden nemzet történetében találhatunk erre számos példát, hogy egy-egy fontos történelmi korszakban megjelenik egy generáció, és az a bizonyos generáció egyszer csak többé válik, és mozgalmakban ölt testet. Egy generáció, amelyben megérett a felismerés, hogy változtatni kell. Ekkor jön egy réteg, akik ugyan nem ismerik egymást, de a közös ügy és a jövőbe vetett hitük összekovácsolja őket.

Egy generáció akkor válik nemzedékké, amikor rájövünk, hogy valami összeköt bennünket. Hogy van valami küldetésünk, hogy a világ, amiben élünk, a nemzet, amelyhez tartozunk, valami feladatot adott számunkra, amit el kell végeznünk.

A lehetőség adott. A felismerésünk, hogy változtatni kell, szintén megtörtént. A menzareform küldetésének sikeres véghezvitele és az ezzel járó nehézségek vállalása viszont már csak rajtunk múlik.

Ugyanakkor változtatni egy meglévő rendszeren, még ha az hibásan is működik, az egyik legnehezebb feladat, de főleg Magyarországon az. Ebben az országban az öngondoskodás ismeretlen fogalom, mert az emberek többsége mindig, minden esetben egy felsőbb hatalomtól várja életének javulását. Mindig valakire támaszkodni, valaki mást hibáztatni, és gonoszokat démonizálva sötét árnyakat kreálni, akire ráfogható, hogy igen, ő az. Miatta rossz az én életem. Ha ő nem lenne, minden máshogy lenne.

A begyöpösödött gondolatok, a megszokás tragikuma, rettegés az újdonságtól Magyarországon az egyik legerősebb hatalom. Ha valami új, valami innovatív, valami előremutató kezdeményezés üti fel a fejét, a rendszer automatikusan lekapcsol, és elutasítja azt, legyen az a kezdeményezés akár a legjobb szándékú. A sorsunkba való beletörődés, panaszkodás naphosszat, végtelen negativitás, az a bizonyos balsors, ami régen tép. Ez jellemez minket. Soha nem volt még Magyarországon olyan erős a cinizmus, mint manapság. Az emberek megkeseredettségükben ontják magukból a gyűlöletet, és elvitatnak minden érdemet azoktól, akik a nagy önsajnálaton és búskomorságon felül hajlandók tenni valamit önmagukért, a jövőjükért. Rosszakarat és kártétel. Hát ide jutottunk, ez a mi valódi balsorsunk.

Nekünk ilyen közegben kell emberfelettit véghezvinnünk, éppen ezért ne tévesszen meg benneteket, hogy a körülöttetek élők nem mindegyike ért majd velünk egyet. Lesznek olyanok, nem is kis számban, akik majd legyintenek ránk, és egy gúnyos, lekicsinylő mosollyal nyugtázzák erőfeszítéseinket. A kicsinyes, gyenge jellemek, akik képtelenek a magasztos eszmék befogadására, gúnyolódni fognak rajtunk, hogy úgyis belebukunk, meg mit akarunk Mi, a politika úgyis dönteni fog felettünk, hogy kis halak vagyunk mi ahhoz, hogy bármin is változtatni tudjunk.

Lesznek ilyen hangok, de ezek a hangok nem az élet hangjai. Ezek a megnyilvánulások nem a jövőt szolgálják, a negativitás még soha épített fel semmit.

Nektek hinnetek kell abban, amit képviseltek, hinnetek kell önmagatokban, hinnetek kell, hogy a mi generációnk nemzedékké tud válni, mert igenis megvan bennünk az erő, hogy ezt véghez tudjuk vinni. Megvan bennünk az erő és megvan az a képesség, hogy továbbmenjünk akkor is, ha falak százaiba ütközünk. Mert lesznek ilyen falak.

Az elmúlt 3 évben a LifeTILT-en egy nagy és erős közösség jött létre. Az életmódváltás és a sport jótékony hatásának köszönhetően Ti, akik ezeket a sorokat olvassátok, már tudjátok, hogy mikre vagytok képesek. Már tudjátok, hogy minden csak elhatározás kérdése. Ti, akik ezeket a sorokat olvassátok, akiket a LifeTILT erősített meg az elmúlt néhány évben, pontosan tudjátok, hogy miről beszélek. A szemetek előtt nőtte ki magát a TILT egy bárki számára beregisztrálható blogból egy több tízezres közösséggé, amely útja során ezreknek, tízezreknek adott erőt és segített az életük megváltoztatásában. A semmiből jöttem, a nulláról kezdtem. Hittem abban, hogy valami nagyszerűt hozok létre, és a TILT felemelkedett.

Ez a folyamat számomra sem volt könnyű. Akadályok ezrei és gáncsoskodó lábak százai keresztezték az utamat. Minél többet értem el, minél magasabbra helyeztem a tekintetemet, az engem ért támadások annál erősebbé, a rám záporozó szidalmak egyre hangosabbá váltak. Amikor a terveimről beszéltem, csak nevettek rajtam, majd amikor látták, hogy mindezek ellenére sikereket érek el, akkor meg akartak törni, el akartak lehetetleníteni.  De én továbbra is hittem valamiben, képviseltem egy gondolatiságot, amely eltért a megszokottól, valami újat akartam létrehozni, csak ez lebegett a szemem előtt. Minél nagyobb pofonokat kaptam, én annál kevésbé éreztem meg azokat. Minél hangosabban üvöltötték a fülembe, hogy nem fog sikerülni, én annál kevésbé hallottam meg azokat. A kezek, amelyek vissza akartak rántani, az idő múlásával már nem értek el engem, már esélyük sem lett volna megfogni.

Minden egyes pofon csak tovább erősített, és egy idő után már kerestem is azokat. Kerestem a pofonokat, mert semmi sem ad akkora erőt, mint felkelni a földről. Nem születhetsz újjá, csak ha meghaltál előtte. Soha semmi másod nem lesz az utadon, csak a hited, elsősorban önmagadban. Ha ezt elveszíted, ha elbizonytalanodsz, és letérsz az utadról, csak idő kérdése, hogy mikor szednek szét a bukásodat váró hiénák és dögkeselyűk. Ha elveszíted a hited, véged van. Az én személyes példám és a LifeTILT felemelkedése legyen az élő példa a szavaim mögöttes tartalmának erejére.

Minden szülőnek az a vágyálma, hogy a gyereke ne csak többre vigye, hanem különb is legyen, mint amilyenek ők maguk voltak. A mi vágyálmunk, hogy a szüleink büszkén gondoljanak ránk, a társadalmunk hasznos tagjaivá váljunk.

A lehetőség adott. A lehetőség, hogy generációból nemzedékké váljunk, elérhető közelségbe került számunkra is. A kérdés már csak az, hogy milyen nagy, közös célok tesznek majd bennünket nagy generációvá, a jövő nemzedékének letéteményeseivé.