röviden

1 óra 57 perc 18 másodperc. Ennyi kellett hozzá, hogy egy ember élete gyökeresen megváltozzon, és a szakma nagy részének szemében leírt, bukott sportolóból olyan csillag váljon, ami fényesen ragyog, és akihez persze most a legnagyobb kritikusai is közel akarnak kerülni, hogy ők megmondták, és persze mindig is tudták, de persze lófaszt sem tudtak.

Éva története az élet története. Egy történet kitartásról, akaratról, emberi kvalitásokról egy olyan környezetben, amikor már szinte senki nem hisz benned, amikor már nem számítanak a fogadalmak, már senkit nem érdekelnek a nagy szavak. Egyszerűen csak csinálod, és mész előre, mert nincs más választásod, mert ha elbukod, véged van. Csak te vagy és az álmaid, csak te vagy és a cél, amit kitűztél magadnak, és persze a kudarcodat kéjes örömmel szemlélő hiénák pofája, akiknek meg kell mutatnod, mert ők nem nyerhetnek, ők soha nem nyerhetnek.

„Londonban egy srác 1000 fontot tett rám. Hihetetlen. 34×-es pénzt fizettek a győzelmemre, és ő még is hitt bennem…” Vannak dolgok, amiket nem lehet írásban érzékeltetni, mert ott kell lenni, és át kell érezni, hogy a szavak súlyát átérezzük, és azok mondatokká összeállva elnyerjék valódi üzenetüket felénk. Évában ugyanis egy ideje már senki nem hitt, éppen ezért nagyon sokat jelentett neki ez a fogadás, hogy egy számára ismeretlen ember hitt benne, és fogadott a győzelmére. Évát nem érdekli az a felhajtás, ami most van, a hirtelen megjelenő rég nem látott barátok, a sok „szívből jövő”, de leginkább annak látszó gratuláció, amit teljesen megértek. Évának csak az számít, ki volt mellette az aranyérme előtt, a többi mind kellemetlen hozadék, parazita haszonlesők hamis megkeresései. Emberek, akik évekkel ezelőtt elengedték a kezét, és most egymást taposva állnak sorban, hogy megszoríthassák azt. Évával való találkozásom és a vele eltöltött idő ismételten sok mindenre rádöbbentett… Risztov története most mindenki szemében happy end, egy fantasztikus ember nem mindennapi tette, az olimpiai bajnoki cím és mindaz a felhajtás, ami őt most körülveszi, mert bárhova mentünk, bármit csináltunk, Évát mindenhol hatalmas szeretet vette körül, és mindenki büszke volt rá, és arra, amit elért. De ez nem volt mindig így…

A sztori még 98-ban kezdődött, amikor Éva 13 évesen megszerezte első magyar bajnoki érmét, majd rá egy évre már 6×-os magyar bajnokként egyértelműen a jövőt látták benne, és az elvárásokat is egyre inkább ehhez mérten állították fel vele szemben. Tehetsége megkérdőjelezhetetlen, eredményeire nem lehetett panasz, de egyvalamit végig kihagytak a számításból, és ez a valami vezetett odáig, hogy a magyar női úszósport egyik legnagyobb tehetsége mindössze 20 évesen 2005-ben bejelentette visszavonulását…

2001-től a budapesti Spartacus versenyzője lett, és kimondva-kimondatlanul ekkorra már erre a 16 éves lányra alapozták a jövőt. Az Egerszegi-érának 5 éve vége, az aranykor utolsó embereinek számító Czene is befejezte már Atlantában, és Sydney-ben is már csak egyedül Kovács Ági tartotta a lelket a magyar úszósportban. A 2004-es athéni úszóaranyat egyértelműen Risztovtól várták, és miért ne várták volna, hiszen előtte ifiben és rövid pályán is szinte mindent megnyert. Eredményei bizakodásra adtak okot, és élete első nagyobb versenyén immáron a felnőttmezőnyben, a 2002-es berlini Európa-bajnokságon 4×-es ezüstérmes lett, amit Risztov egyértelmű kudarcként élt meg. Mai napig emlékezetes az a kép, ahogy a dobogón, a negyedik ezüstérme átvételét követően keserves zokogásban tör ki. Ezután Risztov heveny ámokfutásba kezdett, és hol a szerinte meg nem engedett eszközöket használó, érthetetlenül feljavult, korosodó német győztest, hol saját magát kárhoztatta. Éva számára csak az első hely volt elfogadható eredmény, neki az ezüst nem kellett, és minden valamire való sportoló így gondolkodik, nincs ebben semmi meglepő.

2003 Éva karrierje szempontjából az első nagy törés éve. Minden eddiginél keményebben kezdett el edzeni, az elvárások felé a barcelonai világbajnokságot megelőzően minden eddiginél magasabban voltak, és Risztov ezt a terhet egyre nehezebben viselte. Őrült terhelést kezdett el adni magának, és a napi 5-6 órás edzéseken kívül még pluszedzéseket tartott. Mindennél jobban vágyta a sikert, és semmi más nem érdekelte. Barcelonában 3 ezüstérmet szerzett, ebből 400 vegyesen Európa-bajnoki csúccsal. Risztov igazi mélyrepülése ezen a világbajnokságon kezdődött, és 7 egymást követő második helyet egész egyszerűen már képtelen volt feldolgozni. Az utolsó döfést az athéni olimpia és a montreali vb teljes kudarca adta meg.

Pályafutása vége felé már minden rezdüléséről, gesztusáról lerítt, óriási igazságtalanságnak, méltánytalanságnak tartja a sorstól, a világtól, az úszósporttól és közvetlen környezetétől egyaránt, hogy nem jutott még magasabbra. A szakmabeliek ugyanakkor váltig állították, nemhogy a maximumot hozta ki magából, hanem még annál is többet. Valóban nem kellett mesteredzői szintre érni ahhoz, hogy az ember észlelje, ha rendszeres legyőzőit, Jana Klocskovát vagy Otilia Jedrzejczakot Risztov mellé állítottuk, a fizikai adottságbeli különbségek annyira szembetűnőek voltak a vetélytársak javára, hogy azokat csak ideig-óráig lehetett fanatizmussal, őrült munkával, az egészségeset talán meghaladó sikervággyal valamelyest is ellensúlyozni. Risztov mások és önmagával szemben felállított irreális elvárásainak áldozata lett, majd egy kétségbeejtő 4 hónapos időszakot követően valósággal elmenekült a sportvilág, és azt hiszem, kicsit önmaga elől is.

Kegyetlen dolog ám az, amikor az álmaid, amiért annyit dolgoztál, minden erőfeszítésed ellenére nem jönnek össze. Véleményem szerint három dolog képes kivégezni az embert totálisan. A viszonzatlan szerelem, az el nem múló vágy, és ha elveszik tőled vagy eldobod magadtól azt, amit az életben a legjobban szeretsz csinálni. Risztov megtalálta az útját, de akkor, abban az állapotában képtelen volt tovább küzdeni, és ideiglenesen ugyan, de feladta a harcot. Ezt követően kétségbeesett útkeresésbe kezdett, és belekapott a motorversenyzésbe, a vízilabdába, a női fociba, majd akart úszómester lenni és gyerekekkel is foglalkozni, de mindez csak pótcselekvés volt, mert ez nem az ő útja, és ezt érezte ő is. Érezte, hogy neki még dolga van, de még nem állt rá készen, hogy visszatérjen.

2006-ban aztán megtalálta a szerelem, és teljesen a kapcsolatának rendelte alá magát. Visszatérését ennek az embernek köszönheti, hiszen ha ő nincs, Risztov ma nem olimpiai bajnok. Ez a kapcsolat bizonyos okok miatt nem működhetett, amiket én most nem szeretnék leírni, de legyen annyi elég, hogy az a bizonyos másik 3 év után tudatosan kilépett a kapcsolatból, kizárólag azért, hogy Risztov egy utolsó nagy felkészülést követően elindulhasson a londoni olimpián. Risztov 2009 tavaszán 93 kilósan elkezdte 2 és fél éves felkészülését, hogy teljesítse nagy álmát, hogy olimpiai bajnok lehessen. 5 hónap alatt lefogyott 28 kilót, és napi 7-8 órás edzésekkel elkezdte írni történetét, amit mi 2012-ben Londonban olvashattunk.

Éva története legyen mindenki előtt követendő példa, és emlékeztessen rá, hogy az álmainkat soha, de soha nem adhatjuk fel. Lesz úgy, hogy nem tudjuk elérni először, másodszor, de lehet, hogy huszadszor sem, de a következő próbálkozásban ott lehet a siker, és amíg hiszünk benne, amíg magunkban bízunk, és amíg tényleg mindent megteszünk a siker érdekében, akkor nincs az a hatalom, ami megállíthatna bennünket. Ha feladjuk, akkor az álmainkat adjuk fel. Ha az álmainkat adjuk fel, céltalanul bolyongó senkik leszünk, minden egyes perccel közelebb a közöny okozta tudati halálhoz. A teljesítmény nem 2-3, vagy éppen 5 kilométer lefutásánál kezdődik, és az sem teljesítmény, ha kibírsz 2 kibaszott hetet édesség nélkül. Ez semmi, ez csipcsup szirupos maszlag, nem létező eredmények egy szánalmas világban. De ahogyan az eszme sem egyetemes, úgy a teljesítményt sem lehet egységesítve vizsgálni. Saját magadhoz és a képességeidhez képest egyénre bontva kell bizonyítanod, és elsősorban magadnak, mert a teljesítmény ott kezdődik, ahol te úgy érzed, már nem tudsz továbbmenni, és összeesel a fájdalomtól. Amíg ezen a ponton megállsz, és nem mész tovább, egy akaratgyenge senki vagy, és semmit nem értél el, és nagy valószínűséggel soha semmit nem is fogsz, mert tudod, ha a futópályán megállsz, akkor az életben is meg fogsz, márpedig az életben még soha semmit nem értek el emberek egy helyben állva, semerre sem haladva.

Risztov Éva olimpiai bajnok, és azt hiszem, minden magyar ember személyes hőse lehet, akinek teljesítménye és élettörténete erőt kell, hogy adjon mindannyiunknak. Soha ne állj meg, soha ne add fel az álmaidat, és egyszer majd te leszel valaki példaképe, és majd rólad szólnak a hírek, és veled lesz tele a sajtó.

Forrás: mno, Wikipedia, Risztov Éva