röviden

A LifeTILT működése alatt hoztam pár rossz döntést. Ezek a rossz döntéseim és az ebből kifolyó negatív történések a fejlődésem velejárói, amit hívhatunk akár tapasztalatnak is.

Soha semmit nem bántam meg, és semmin sem változtatnék így utólag sem. Ugyanúgy kivinném Párizsba azt a lányt most is, akivel bár nem volt közös jövőnk, de kellenek a boldogságban megélt percek még akkor is, ha később ezekért a percekért hónapokig kell érzelmileg fizetned.

A LifeTILT-üzlet építése alatt százezreket fizettem ki feleslegesen olyan embereknek, akik vagy átvertek, vagy csak simán rossz szakembereket választottam, de ezeket a pénzügyi buktákat sem bántam meg. Ha tehetném, ugyanúgy fizetnék nekik, mert inkább most bukjak be több százezret, mint később milliókat csak azért, mert nem jött időben a pofon vagy a felismerés, hogy kikkel nem szabad kezdenem a jövőben. Kellenek ezek a viszonyítási pontok, kellenek ezek a pofonok, mert egyetlen óva intő szó, sem jó szándékú figyelmeztetés sem lehet olyan erős, mint a tapasztalat és az élet adta pofonok. A mai napig hálás vagyok ezekért a pofonokért, mert inkább most egy ütés, mint később egy gyomros, amitől majd nem kapok levegőt, és lehet, hogy soha többet.

Az elhibázott döntéseim közül az egyik legaktuálisabb a TILT angol nyelvre történő lefordítása. Itthon még úgy gondoltam, hogy elég lesz csak simán lefordítani a TILT-et, és akkor majd minden jön magától, elérek egy 80 milliós piacot, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy feleslegesen fordíttatom le a bejegyzéseket, mert az angolok az itt leírtakat egyszerűen nem fogják megérteni. Nem nyelvtani akadályokról beszélek, hanem gondolati, értelmezésbeli különbségekről, aminek áthidalásához sajnos édeskevés a szavak lefordítása és az igeidők helyes használata.

Anglia egy másik nemzet, a maga sajátos gondolatvilágával. Más a történelmük, máshogyan szocializálódtak, és a földrajzi távolság nemcsak kilométerekben, hanem gondolkodásbeli távolságokban is megmutatkozik. Egy angol soha nem fog egy magyart megérteni, mert ahhoz, hogy két nemzet megértse a másikat, messze nem elegendő egy nyelvet beszélni. A beszéd az csak szavak összessége, de a szavak mögött érzelmek lakoznak. Egy I love you sosem hathat olyan mély és elemi erővel egy magyar ember számára, mint a szeretlek szó, és ez igaz akkor is, ha valaki 5-10, vagy akár 25 évig él kint Angliában.

Az angolok szemében mi, magyarok mindig is csak bevándorlók maradunk. Vendégek, ha úgy jobban tetszik, legyen a pozíciónk bármilyen magas is, és tekintsünk magunkra és a munkásságunkra bármilyen büszkén is. Ahogyan mi nem értjük meg őket, a humorukat, a szófordulataikat, úgy ők sem értenek meg minket.

A LifeTILT magyar. Magyar benne minden gondolat, magyar érzelmeket közvetít, és reagál a magyar társadalom összes problémájára. Kifigurázza a magyar emberekre jellemző hiányosságokat, és társadalmi rétegeket elemez egy sajátos, egyedi közegben, amit úgy hívunk, Magyarország. Ezek a szavak, problémák és ezek a gondolatok egy angol ember számára semmit sem jelentenek. Gondolkodásban évtizedekkel előrébb tartanak, mint mi, legyen szó társadalmi igazságosságról, alapvető jogaink érvényesítéséről, az egyén helyéről a mindenkori társadalomban, annak kötelességeiről, vagy éppen önös érdekeink figyelmen kívül hagyásáról a közösség érdekében.

Ehhez a gondolatisághoz a magyar emberek többségbe nem tud vagy egyáltalán nem is akar felnőni, mert egy olyan országból jövünk, ahol még épphogy csak levettük a szocializmus által ránk adott nehéz ruháinkat, de a valódi demokrácia gardróbszekrénye előtt állva meglepetten vesszük észre, hogy a szekrény üres, vagy ha nem is üres, de erősen hiányos.

Anglia kulturális és eszmei fejlettsége könnyen beszippant és magával ragad. Nem nehéz felvenni egy új ritmust, egy élhetőbb rendszert még a magyar elme belassultságának sem, ha abban a rendszerben következetesség, tervezhetőség és lehetőségek százai kínálnak számunkra alternatívát. Ezen a ponton rengeteg magyar beleesik abba a hibába, hogy ezt a ritmust felvéve úgy érzi, beilleszkedett, hogy ő most már több lett, ő most már minőségibb magyar lett, mint akik otthon maradtak, holott ezek a magyarok semmi mást nem tettek, mint bementek egy bálterembe ugyanabban a ruhában, mint amiben elindultak itthonról, csak a díszletekben van némi változás. A környezet változhat, de a ruhát csak nagyon nehezen lehet lecserélni, mert az a bizonyos, társadalmakat öltöztető gardróbszekrény, amit a magyar balsors, a kommunizmus a szüleinkbe égetett, és amely szellemiségben minket is felneveltek, még mindig üres, és ezen sajnos a pénz sem segít.

A dolog pikantériája, hogy a magyarok még sok évtizedes társadalmi, gondolkodásbeli lemaradásban is felveszik a versenyt az angolokkal, mert egy tehetséges és innovatív nemzet vagyunk. A magyar emberek értéket képviselnek Angliában. Nem segélyért megyünk ki, hanem dolgozni akarunk, és aki hajlandó dolgozni, és eléggé nyitott a fejlődésre, az megtalálja kint a számítását. Ennek ellenére, és higgyünk mi bármit is magunkról vagy az angol mindennapokban betöltött szerepünkről, az angolok ferde szemmel néznek ránk, és lezárták a kapukat előttünk. Persze nem csak előttünk, mondjuk inkább úgy, hogy tele lett a tökük a sok pakisztáni, szír, lengyel, indiai bevándorlóból, és egységesen küldenek el már mindenkit a picsába, aki nem igazi angol.

„Az angolok végtelenül nyitottak”. Ez az első számú vélekedés a turisták számára, de minél több időt töltünk el velük, úgy ez a fajta nyitottság egyre inkább a homályba vész, és a falak egyre magasabbra emelkednek a született angolok és bármely bevándorló nemzet között. Egy idő után, és ha ezt képesek vagyunk felismerni, ha képesek vagyunk a how are you mögött észrevenni az érdeklődésük teljes hiányát, ha képesek vagyunk a nekünk szóló angol mosolyt a helyén kezelni, akkor meglátjuk azt az Angliát, ahol bizony megérezzük, hogy magyarként a világban csak Magyarországon érezhetjük magunkat igazán otthon.

Mielőtt félreértés esne, és valaki azt hinné, hogy én 5 nap londoni tartózkodás alapján vonom le ezeket a következtetéseket, azoknak üzenném, hogy én már akkor Londonban éltem huzamosabb ideig, amikor a most évek óta Angliában élő magyarok még gondolatban sem voltak nemhogy a szigetországban, de jó eséllyel még a saját magyar városuk közigazgatási határain kívül sem tudták nagyon elképzelni az életüket. Éltem kint, tudom, miről beszélek, belülről szemléltem ezt a világot, és nem esett jól. Nem esett jól magyarként részt venni benne, mert Anglia olyan, mintha vendégségbe mennénk. Egy vendégségbe, ahol a házigazda végtelenül udvarias, kellemesen elbeszélget velünk, de 2 óra múlva már az órát nézi, miközben azt gondolja magában, hogy persze, igen, jó gyerek vagy te, és még beszélgetni is tudunk, de azért lassan indulhatnál már hazafele.

Angliában semmi sem az, aminek látszik, mert Anglia olyan, mint a kajájuk. Kívülről baromi jól néz ki, de amikor beleharapsz, nem tapasztalsz ízeket, nem vált ki belőled semmit. Úgy eszel, hogy nem laksz tőle jól, úgy élsz kint, hogy az életet a maga valójában nem éled meg. Az angol mentalitás egy magyar ember számára az élet illúziója, ahol az élet, akárcsak az ételük, nyomokban érzelmeket tartalmaz.

Angliából hiányzik minden, amit magyarként megszokhattunk, és ezt hosszú távon nem helyettesíti sem a pénz, sem a viszonylagos jólét, huszonöt zárójelbe téve persze. Anglia mellett egyetlen érv szól csupán, és ez a jövőkép, ami Magyarországon már évek óta ismeretlen fogalom.

Rengeteg magyarral beszélgettem kint, és minden alkalommal, amikor megkérdeztem tőlük, visszajönnének-e, kissé elszomorodott arccal csak ennyit válaszoltak. „Nincs hova visszamennünk”.

És ez az a mondat, amiben minden benne van. Mert az, hogy Angliában több százezer magyar él, az nem Anglia dicsősége, hanem Magyarország csúfos bukása. Angliában sem könnyebb az élet, felesleges lenne ezt gondolni. Ugyanazt a színdarabot játssza kint az összes magyar is, mint itthon, csak amíg Angliában legördül a függöny az előadás végén, tudni lehet, hogy lesz holnap is színdarab, míg itthon ha lemegy a függöny, könnyen lehet, hogy vége a dalnak.

A LifeTILT 2014-ben piacot nyit Angliában, de nem úgy, ahogyan eddig gondoltam. Nem érdekelnek az angolok, csak az angliai magyarok. Rájuk fogok koncentrálni, mert a nemzet nem eshet szét. Kell egy erő, amely összefogja a kinti közösséget. A magyaroknak szükségük van egymásra, és az országnak szüksége van ezekre a magyarokra. Ha ők nem tudnak visszajönni, akkor majd kimegyünk mi értük, és én ezen fogok munkálkodni.

Jövőre kiköltözöm pár hónapra, és megpróbálom összefogni a kint élő magyar közösséget úgy, ahogyan azt itthon is megtettem. Ha ez megvan, utána lehet gondolkodni bármiféle piacnyitáson.

„Sajnos nem volt lehetőségem arra, hogy elmondjam neked személyesen, amit szerettem volna, remélem, eljut hozzad.

Annak ellenére, hogy nem ismerlek, mégis úgy érzem, hogy ismerlek. Nagyon büszke vagyok Rád, és arra, amit eddig elértél, amit teszel és amit tenni fogsz, el fogsz érni! Habar számodra egy ismeretlen, a távoli Londonból beszélő lány vagyok, szeretnem, ha tudnád, hogy ez a lány hisz Benned, és tudja, hogy bármire képes vagy! Csak az elméd, a félelmeid, a kételyeid szabhatnak határt számodra. De ne törődj velük, mert valójában semmi és senki nem állíthat meg Téged! Barmi is legyen a célod, terved, minden megvan Benned ahhoz, hogy megvalósítsd őket!

Higgy Önmagadban, higgy a benned lakozó teremtő erőben! Én hiszek Benned, és tudom, érzem az első percol kezdve, hogy Nagy dolgokra vagy hivatott! Hogy különleges küldetésed van. Tisztában vagyok vele, hogy nem ismerlek… de mégis ezt érzem Veled kapcsolatban. Akárhányszor, amikor a szemedbe néztem, láttam, mekkora fajdalom van benned, melyet próbálsz leplezni. Hogy mennyi kétely és felelem lakozik benned, noha tudod, hogy erősnek kell lenned, mert úgy gondolod, nincs más választásod. Legszívesebben megölelgettelek volna, és azt mondtam volna Neked: tudom, hogy kurvára ijesztő ez az egész, és a padlón vagy, de szard le! Hallgass a szívedre, és higgy Önmagadban! Én tudom, hogy győzelemre születtél!

Muszáj volt leírnom, elmondanom ezt, mert nem hagyott nyugodni. Lehet, bolondnak fogsz tartani, de nem érdekel. Örülök, hogy itt voltál, és remélem, jól érezted magad, sikerült elintézned, amit akartál. Ha esetleg bármiben segítségre, támogatásra van szükséged, itt vagyok. Nagyon szívesen segítek, amiben csak tudok!

Szép napot Neked”