röviden

Nehéz helyzetben van az, aki egy vallás hiányosságaira, vagy éppen annak gyengeségeire kívánja felhívni az emberek figyelmét, mert ezek után az illetőnek számítania kell az elvakult hívők mindent elsöprő gyűlölethullámára, legyenek azok az állítások bármennyire is megalapozottak.

Márpedig a crossfitnél pontosan erről van szó. A crossfit maga egy vallás, sőt még azon is túlmutat. A crossfitterek társadalma egy hithű szektára jellemzően nem hajlandó tudomást venni a negatívumokról, végletesen hisz a maga igazában, elátkoz minden más mozgásformát, és fennhangon hirdeti, hogy a crossfit az Isten, nincs nála jobb, minden más csak babazsúron való buziskodás.

Ennek ellenére én most mégis rávilágítanék ezekre a hiányosságokra, mert a crossfit térhódítása felgyorsult, hamarosan a széles tömegekhez is eljut ez a mozgásforma, és nincs messze a nap, amikor már mindenki tudni fogja, mit is jelent valójában a funkcionális edzésforma.

Ezen a ponton azonban felelősségünk van. Felelősségünk van tájékoztatni, hogy a crossfitnek, tűnjön bármennyire is hatékony és alternatívát nyújtó edzésformának, bizony megvannak az árnyoldalai, a veszélyei és az extrém terhelés miatt a testre gyakorolt negatív hatásai egyaránt.

Mint minden közösségnek, úgy a crossfitnek is megvannak azok a hiányosságai, amelyekkel a crossfitterek társadalmában ugyan mindenki tisztában van, de a sportág iránt érzett érzelmi kötödés és a hit, hogy ez a lehető legkiválóbb edzésforma, erősebb annál, mint hogy ezt bárki is tudomásul vegye, vagy akár csak beszéljen róla.

Ahhoz, hogy ezt a lélektani folyamatot megértsük, mindenképpen ismernünk kell magát a közösséget és azt a fajta összetartó erőt, ami egységgé kovácsolja a crossfittereket. A crossfit egy életérzés, ami saját magunk és a testünk legyőzése iránti olthatatlan vágyainkat elégíti ki, ahol a tiszta erő dominál, ahol a fizikai teljesítőképességünk határait érjük el mindenfajta segítség nélkül, kizárólag a testünkre és a mentális erőnkre támaszkodva. Bódító érzés ez, nem tagadom, és van egyfajta hangulata is ezeknek az edzéseknek, de aki még nem vett részt egy ilyen edzésen, az úgysem fogja ezt megérteni.

Az életérzés megvan, ehhez jönnek a díszletek, mert azok bizony vannak. Az a klasszikus garázsfeeling a mai napig minden termet belengi még akkor is, ha a kezdetek óta már sokat konszolidálódott a helyzet, és egy-egy crossfitterem már erősen a luxust idézi. Ennek ellenére az egyszerűségre való törekvés, a spártai körülmények és az a bizonyos crossfit szellemiség, ami az egész sportág lényegét adja, a mai napig jelen van a legprostituáltabb termeknél is.

A crossfitterek a kiválasztottak, a beavatottak közössége, ahol neked is meg kell mutatnod, hogy nem vagy egy puhány fasz. Ezek a gondolatok állnak a crossfitbiblia legelső oldalain, és ennek szellemében zajlanak az edzések is. A crossfit a kezdet és a vég, nincs más út, nincs más alternatíva, miközben folyamatosan azzal mossák az agyadat, hogy minden más edzésmódszer elavult és idejétmúlt. Holott valljuk be, ha felpattintunk egy 70-es években íródott sportszakkönyvet a Szovjetunióból, az atléták alapozó edzését taglaló fejezetekben szinte szóról szóra visszaköszönnek a most vadonatújként eladott technikák, azzal a különbséggel, hogy ott valóban tudatosságról és optimális edzésterhelésről beszélhetünk, ami a crossfit esetében felejtős, hiszen a crossfitben mindig a legnagyobb intenzitásra törekednek.

Ebbe persze bele lehet szeretni, ahogy bármelyik másik sportágba is bele lehet, de a crossfitterek mások. Ők meg vannak róla győződve, hogy minden sportág felett állnak, hogy különlegesek, hogy semelyik másik sportág nem képes még csak a közelébe sem menni annak a terhelésnek és teljesítménynek, mint amit ők végeznek. Számukra nem teljesítmény egy félmaratoni táv lefutása vagy 10 km leúszása. Bármilyen sportágat is hozunk fel, arra csak legyintenek, és kiröhögik azt, majd egyből elkezdenek önmagukra önkielégíteni, miközben olyan szakszavakat mondogatnak, mint deadlift, burpee vagy squat clean.

A crossfitterekre egyébként is jellemző, hogy egy nagyon zárt világban élnek, és ami még ennél is rosszabb, hogy gondolkodás nélkül vesznek át mindent, ami mellett amerikai zászlót látnak, vagy csak simán angol nyelven van írva. Talán ennek is köszönhető, hogy a crossfit terjedésével megegyező ütemben hazánkban egy addig ismeretlen jelenség kezdte el felütni a fejét. A 2000-es évek közepéig a sportágak közötti háborúskodás még ismeretlen fogalom volt. A kondisok le se szarták, hogy ki mit csinál, nem volt semmiféle szembenállás az erőszakágak képviselői között, de ez a nyugalmi állapot mára teljességgel megszűnt. A crossfit és a funkcionális edzések különböző burjánzásainak – mint pl. kettlebell, callesthenic vagy street workout – térnyerésével megkezdődött egyfajta szembenállás, ami a mai napig is tart, és ez a harc egyre csak élesedni látszik. Mert az egy dolog, hogy a crossosok mélyen lenéznek minden sportágat, de a konditermi súlyzós edzéseket végzőket különös gyűlölettel tudják a legkülönféleképpen anyázni. Ezt mondjuk nem nagyon értem. Már csak azért sem, mert a funkcionális edzések helyes kivitelezéséhez egy olyan alapra van szükség, amit a súlyzós edzések tökéletes elsajátítása nélkül senkinek sem szabadna elkezdenie.

És ezen a ponton elérkeztünk a crossfit legnagyobb hiányosságainak taglalásához. A crossfit egy összetett, rendkívül sokszínű, változatos edzésforma, és a problémák pontosan itt kezdődnek. Mert ha valami nagyon összetett, és rengeteg különféle mozgáskombinációt igényel, akkor bizony ez problémákat vet fel, és nem is keveset. Évek óta azt hangsúlyozom, hogy ha konditermes súlyzós edzéseket végeztek, azt technikailag helyesen kivitelezve, az adott testrészre fókuszálva tegyétek, különben nem érdemes belekezdeni, sérülés lesz a vége. Ez semmi más, mint anatómia. A gyakorlatokat kizárólag bizonyos szögben, a légzésre odafigyelve, a megfelelő kéztartással, a test minden részére gondosan ügyelve, koncentráltan kell végezni, hogy a súly egy pillanatig se mozdítsa el a testet egy helytelen tartományba.

A sérülések nagy része akkor következik be, ha egy adott mozdulatot rossz testtartással, helytelen technikával, súlyok alatt végezzük. Ez a feladat már önmagában nehézséget okozna az emberek 90%-ának, és itt csak egy gyakorlatról beszélünk. A crossfit azonban gyakorlatok egész sorát tartalmazza, amit ráadásul csoportosan végeznek, így a gyakorlatok helyes kivitelezése feletti kontroll tökéletesen megszűnik, a helyes testtartás garantáltan nem valósul meg, a folyamatosan magasan tartott pulzusszám miatt a fókusz még inkább csökken, arról meg már nem is beszélve, hogy a többségnek fogalma sincsen, hogyan kell egyáltalán helyesen végezni egy adott gyakorlatot.

Elemelés, húzódzkodás, guggolás, szakítás, lökés, tolódzkodás, kitörés, hogy csak pár alapgyakorlatot említsek, és akkor még ezeknek a különféle változatairól nem is beszéltem. Ezek olyan gyakorlatok, amelyeknek az elsajátításához és helyes kivitelezéséhez mások éveket gyakorolnak, a crossfitesek meg csak simán fogják, és egy 5 gyakorlatból álló köredzés egyik gyakorlataként elkezdik tolni, mindezt csoportosan.

Itt van például az elemelés, vagy a súlyemelés bármelyik formája, ami nem mellesleg egy különálló olimpiai sportág. Csak ezt az egy mozgáskombinációt a testtartás pontos megtanulása után a súlyemelők gyerekkoruktól kezdve évekig gyakorolják, amíg egyáltalán a súly növelésére sor kerülhetne, mivel pontosan tudják a szakedzők, hogy ez mennyire veszélyes és összetett feladat. De nem úgy a crossfiteseknek, akik olyan erőszeretettel alkalmazzák az edzéseiken.

Gilbert Jakub Tibor: „Talán a CF legveszélyesebb aspektusa a magas ismétlésszámban végzett súlyemelő gyakorlatok. Amikor Hollandiában jártam, akkor beszélgettem azzal a fazonnal, aki az ottani súlyemelő junior válogatott edzője volt akkoriban, és arról kérdeztem, mit szól a crossfit magas ismétlésszámú súlyemelő gyakorlataihoz. A válasza az volt, hogy egyértelmű visszatetszéssel figyeli, hogy teljesen kezdők ilyen komplex, koordinációt igénylő feladatokat magas ismétlésszámmal végeznek. És ismételten szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez csak egy gyakorlat azon gyakorlatok sokaságából, ami a crossfit edzések mindennapos részét képezik.”

Ezek a hangok természetesen crossfitkörökben is ismertek, és időről időre szemben is találják magukat ezekkel a kritikákkal, de a többség egyszerűen ezekről nem hajlandó tudomást venni. Ám ha valaki mégis nekik szegezi a kérdést, hogy „ha valakinek még nem áll készen a vázizomzata ennek a terhelésnek az elvégzésére, vagy mondjuk ha nem tud helyesen kivitelezni akár csak egyetlen guggolást is, akkor mégis milyen alapon végeztetnek velük köredzést”, na akkor van nagy felháborodás, és érvek helyett jön az adu ász, ami legtöbbször így hangzik, „akkor menjél vissza kondizni a sok kokszos buzi közé”.

A crossfit edzésformát erősen bírálják a tengerentúlon is, és nem is akárkik. Az olyan nagyobb tudományos sportkutatásokat folytató szervezetek, mint az NSCA, vagy az ACSM számos magas impact faktoros cikkben bírálják a crossfit edzésformát, és hívják fel a figyelmet annak rendkívül sérülésveszélyes voltára. De persze mindez mit sem számít, hiszen ezeket többnyire tudományos fokozattal rendelkező, olimpikonokat edző sportorvosok és mesteredzők írják. Apropó tudományos fokozat és szakképesítés.

Hivatalos crossfitedzői képesítéshez két dolgot kell tenni. Be kell fizetni 1100 dollárt, és elvégezni egy 2!!! napos képzést. Igen, jól olvastátok, egy kettő, azaz kettő napos képzést. Két kibaszott napos képzéssel bárkiből lehet egy olyan sportág edzője, amely mozgás olyan komplex és annyira összetett, hogy egyes gyakorlatainak elsajátításához külön-külön is hónapokat kellene gyakorolni és tanulmányozni (lásd súlyemelés). Ezek a gyakorlatok egy komoly alapozás után is extrém módon sérülésveszélyesek, mert az izmok és inak olyan szélsőséges terhelésnek vannak kitéve, amely egy full amatőr, utcáról éppen beszédülő embernek nemhogy nem ajánlatos, hanem egyenesen önveszélyes és tilos. Ez már önmagában is elég érv lenne a crossfit ellen, de azért lenne még itt valami.

Ahogy azt a bejegyzés első felében már említettem, a crossfit egy életérzés, és ugyanúgy rendelkezik egyfajta aurával, és megvan a maga sajátos légköre, mint bármelyik másik sportágnak. A crossfitterek, mint azt már ugyancsak említettem, valamiféle harcosnak képzelik magukat, akik úgy mennek neki minden edzésnek, mintha háborúba mennének, ehhez mérten is terhelik magukat, és ezt a közösség minden tagjától is elvárják. A sérüléseiket betudják holmi harci sebesülésnek, és ők ezt valóban így is élik meg.

Ez viszont nagyon komoly problémákat vet fel, annak tükrében meg főleg, hogy az edzés alatt milyen terhelésnek teszik ki a testüket, ráadásul azt súlyokkal nehezítve. De ami még ennél is nagyobb gond, hogy a crossfitterek mindig többet, mindig tovább, halál után még egy sorozat elve szerint edzenek, és pontosan ez az a koktél, ami miatt a crossfit olyan eszeveszetten veszélyes.

De ha már a sérülésekre terelődött a szó, akkor beszéljünk egy kicsit erről is, mert a crossfittereknél a sérülés bizony gyakori vendég, ami természetesen a fentebb leírtak után egyáltalán nem meglepő.

Aki már legalább egyszer meglátogatta Spárta szorgos népét valamelyik kiképzőtáborban, amit mi most nevezzünk csak crossfitteremnek, szóval aki egyszer már járt crossfitedzésen, az felfigyelhetett egy kineziotape nevű csodatapaszra, ami crossfites körökben egyértelmű jelzőtáblája annak, hogy az illető már komoly crossfitternek számít.

De mi is ez a kineziotape? Ennek megválaszolására hadd idézzem most dr. Ács Ildikó gyógytornász szavait.

„A kineziotape egy speciális ragasztási technikával végzett rögzítési forma, amely az ízületi és izomfunkciók megtartásával, javításával fájdalmat csillapít, segíti és támogatja a szervezet gyógyulási folyamatait, illetve stabilizál és korrigál.

A kineziotape-et általában a túlerőltetésre, rándulásra, ficamra, izomrostszakadásra, túlterhelésre, a gerinc különböző megbetegedéseinek, mint például derék- és nyakcsigolyák elmozdulásának kezelésére, tartásjavításra, fájdalomcsillapításra, anatómiai képletek korrekciójára és egyéb sérülések kezelésére használják.”

Ezen a ponton fel kell tennem egy kérdést. Ha a crossfit olyan baszott jó mozgásforma, akkor vajon miért látni szinte minden harmadik crossfitteren a kineziotape-et? A válasz természetesen pofonegyszerű. A crossfit alapvetően szedi szét az emberi testet, mert ez az edzésforma sem anatómiailag, sem fizikailag, sem semmilyen téren nem indokolt, az izmok, az inak és a szalagok pedig egyszerűen nem viselik el és nem bírják ki hosszú távon a crossfit által alkalmazott terhelést, úgy meg pláne nem, ha eleve helytelen a gyakorlatok végrehajtása.

Ez nem hitvita kérdése, ezek a tények, a kineziotape megléte és a crossfitterek között széles körben elterjedt használata viszont maga a bizonyíték, vagy az okozat megtestesülése, ha úgy jobban tetszik. Persze erre majd azt mondják, hogy ez megelőzés, hogy ne szakadjon le az izom, ne lazuljanak meg a szalagok, ne legyenek rándulások. Ez mind baromi szépen hangzik, de ha a crossfit annyira tökéletes mozgásforma, ahogyan azt állítják, akkor ettől eleve nem kellene tartani.

A crossfit elterjedőben van, és egyre nagyobb tömegeket ér el, a tömeg meg már csak olyan, hogy magával vonz olyan átlagembereket is, akik sosem fognak a crossfit kulisszái mögé nézni, és olyan összefüggéseket átlátni, mint amit ebben a cikkben most megpróbáltam felvázolni. Az átlagembernek a crossfit semmiben sem különbözik egy spinning- vagy egy bármilyen aerobikórától, ő csak azt látja, hogy itt van valamilyen új mozgásforma, kipróbálom, úgyis már annyit hallottam róla. A crossfit komoly edzésmúlttal és szakmai tapasztalattal sem indokolt, nemhogy az utca emberének, aki konkrétan a csuklóját sem tudja helyesen tartani egy sima kézi súlyzós gyakorlat elvégzése közben. És ezek az emberek a nem is olyan távoli jövőben crossfitezni fognak.

Ez minden, amit mondani akartam. A konklúziót és a következtetéseket mindenki vonja le saját maga.

benedekbence, Jakub Gilbert Tibor