röviden

Tudjátok, miért él ennyi hormonálisan és anyagcsereszinten totálisan felborult nő ma Magyarországon? Most mondhatnám, hogy azért, mert szarul kajálnak, de azért a dolog nem ennyire egyszerű. Sőt.

Én lennék a legboldogabb, ha csak szarul kajálnának, mert ezzel a tevékenységükkel nem okoznának maguknak annyi kárt, mint azzal, hogy kipróbálnak mindenféle eszméletlenül, de tényleg pofátlanul szakmaiatlan, megalapozatlan, és az egészségükre kifejezetten káros, a szervezetüket valóban tönkretevő, diétának csúfolt szarságokat.

Nem szeretnék most ebbe mélyebben belemenni, az elmúlt 6 évben rendszeresen írtam már a neten terjedő balfasz diétákról és azokról a nőkről, akik mindenfajta értelmet nélkülözve kipróbálnak mindent, amitől fogyást remélnek, természetesen minél rövidebb idő alatt, és lehetőleg ne kelljen ezért semmiféle kompromisszumot kötniük.

De most nem azért vagyunk itt, hogy leírjuk, mi az, ami gazemberség, hanem azért, hogy mi az, ami valóban segít, ami szakmailag kikezdhetetlen, és nem utolsósorban úgy érheted el azt az alakot, amit most még csak az Instagramról ismersz, ahol olyan nők képeit lájkolgatod, amit egyszer majd te is el szeretnél érni.

A TÖKÉLETESEN MEGFORMÁLT ALAK ELÉRÉSE EGÉSZSÉGESEN, EZ LENNE ITT A LÉNYEG. OLYAN EGÉSZSÉGESEN, AMI A NŐI SZERVEZET SZÁMÁRA IDEÁLIS ÉS JÓTÉKONY HATÁSÚ, AMIVEL NEM BASZOD SZÉT A HORMONHÁZTARTÁSOD, AMIVEL NEM VERDESED SZÉT OLYAN SZINTEN A SZERVEZETED, HOGY AZ MÁR A TERMÉKENYSÉGED ÉS A TESTED NORMÁLIS MŰKÖDÉSÉT AKADÁLYOZNÁ. EZT KÍNÁLJA NEKED A FENÉKFORMÁLÓ 2. PROGRAM DIÉTÁS RENDSZERE.

Mert itt valójában erről van szó, az egészségről, és nem arról, hogy egy diéta most mennyire tartható, vagy éppen mennyire nem az.

Ha van egy célod, azért vagy megteszed, amit meg kell tenned, vagy marad az Instagram-álmodozás, hogy egyszer majd te is, hogy egyszer majd te is olyan leszel, mint az a nő.

Hát nem leszel.

Soha nem leszel, ha nem tartasz be olyan alapvető szabályokat, mint önfegyelem, kitartás és a motivációs képekről már megismert többi szokásos szövegelés.

Egy szépen megformált testhez azonban nem elég csak akarat és az általad felállított szabályok betartása, mert mit ér az akarat, ha az a diéta, amit csinálsz, egyszerűen nem hatásos, és mit érnek azok a szabályok, amelyek egy eleve rossz rendszer alapjain nyugszanak.

A TUDÁSRA VAN SZÜKSÉGED.

A tudásra, amivel eléred azt a bizonyos alakot, de legfőképpen arra a tudásra, amivel úgy éred el azt a bizonyos alakot, hogy közben nem teszed tönkre magad.

A Fenékformáló 2. program egy olyan diétás rendszeren nyugszik, amely maximálisan megfelel a fenti kritériumoknak, és ezt a tudást te ingyenesen kapod meg a LifeTILT-től.

Az étrendeket igyekeztünk a különböző szinteken a lehető leginkább emberbaráttá tenni, ez azonban nem aszketikus monodiétát jelent, hanem olyan változatos és egészséges 5 fogásos napi étkezési terveket, amelyek mellett nem kell tartanotok:

  • Anyagcsere-belassulástól
  • Hormonzavaroktól
  • Zsírban oldódó vitaminok felszívódási zavaraitól
  • Elégtelen telítetlenzsírsav-beviteltől
  • Általános gyengeségtől
  • Monotonitás okozta heveny elmezavartól és házisárkány-szindrómától
  • Fénysebességű visszahízástól

A Fenékformáló 2. diéta egy minden tekintetben professzionális diéta, amely nem attól professzionális, hogy nehezen tartható, hanem attól,  hogy egész egyszerűen jól van összetéve. Fogysz majd egy hét alatt 6 kilót? Nem, nem fogysz 1 hét alatt 6 kilót. És örülni fogsz ennek? Naná, mert nem vagy annyira ostoba, hogy beteggé akard tenni magadat. Ha viszont nincs elég eszed következetesen és egészségesen haladni a célod felé, akkor jövőre ugyanitt találkozunk, és te pedig ugyanennyi kiló leszel, de mondjuk ettől nem kell félned, mert nem leszel annyi kiló, mint most. Sokkal több leszel, és te jövőre sem fogod tudni, hogy miért nem működik nálad az, ami másnál igen.

Mert nem vagy hajlandó megtanulni azt, amit mindenképpen meg kell tanulnod a testedről, a tápanyagtartalomról, összetevőkről, makrókról, a táplálkozás alapjairól, és persze azért sem érted, mert meg sem akarod érteni. Valaki adjon egy diétát, és te betartod, nem akarsz itt szarakodni. Hát ez csodálatos. De honnan tudod, hogy amit letesznek eléd, az mégis mit tartalmaz? Tényleg nem érted, hogy ez miért iszonyúan káros, és a dolgok nem így működnek?

Ja igen, a stílusom, meg hogyan képzelem ezt a hangot.

A világért se lásd azt, ami itt a szemed előtt zajlik. A világért se lásd, hogy ezen a rohadt interneten én vagyok az egyedüli, aki ingyenesen leteszi eléd azt a tudást, amit máshol súlyos tízezrekért sem kapsz meg, de ott legalább belemosolyognak az arcodba, és a feneket popsinak hívják, két álságos cukkerkodás közben.

Használhatatlan az a diéta? Nem probléma, hiszen kedvesek veled, és akkor is megsimogatnak, ha 3 helyett csak 2 kanál Nutellát teszel a teljes kiőrlésű kenyeredre. Istenem, hogy ez mennyire szánalmas azért valahol.

Velem soha nem fogsz teát szürcsölgetni egy fehér abroszos asztalnál, ellenben megváltoztatom az életed, és egy olyan minőségi életet ígérek neked, ami nemhogy forintokban, hanem semmiben sem mérhető. De ne ez számítson. Számítson az, hogy milyen a stílusom. Ha ennyire hülye vagy, hát számítson ez.

A többieknek meg számítson az a tudás, amit most ide leírok.

A fogyás és az alakformálás 80%-ban diéta és edzések, 20%-ban a megfelelő minőségű kiegészítők használata, ezt szögezzük le. Nem lehet egyiket sem lespórolni vagy pofonegyszerűvé butítani – ha mégis megteszed, annak egészen biztosan az egészséged és/vagy sikered látja a kárát. A konkurensek közül a legtöbben arra apellálnak, hogy egy dachaui menüvel 300 emberből csak lesz majd 4 mazochista, aki elég jó fotókat küld be ahhoz, hogy legyen mivel villogni, természetesen felülről fotózva.

Ez nem az a színvonal, ahol ma a LifeT!LT tart. A fogyókúrás étrendek sötét középkorából kiléptünk. A program alatt az okos diétázás magasiskoláját fogjuk művelni, ez ugyanis az egyetlen módja a fenntartható és jó közérzettel párosuló fogyásnak, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozási szokások megtanulásának.

AZ ÉTRENDEK MŰKÖDNI FOGNAK, HA KITARTÓK ÉS KÖVETKEZETESEK VAGYTOK.

Minden szint számára külön étrendeket tettünk össze, de még jó, hogy külön étrendet tettünk össze, hiszen ahogy nő a terhelés, úgy a diéta is változni fog értelemszerűen. Ebből is láthatjátok, hogy a rendszer mennyire tökéletesen van kidolgozva, és semmit nem mondunk véletlenül.

Amit mondunk, azt betartod, és nem nyitunk vitát. Nem ízlik a lazac, vagy nem tudod megenni? Hát nagyon sajnálom, ott van az x a böngésző mellett. Nincs elég időd, hogy elkészítsd az ételeket? De ugye ezt most te sem gondolod komolyan?

Szóval a lényeg itt mégis csak az lenne, hogy amíg a kifogásokat keresed, addig te nem vagy alkalmas erre a programra, nem vagy alkalmas az alakformálásra, Te nem vagy alkalmas a LifeTILT-re. Amiért máshol megdicsérnek, az itt bizony kurvára kevés lesz, ez viszont azt jelenti, hogy ha itt is megfelelsz, akkor bizony eszeveszett dolgokat fogsz tudni kihozni magadból.

A diétás alapokért és a Fenékformáló 2. program étrendjének összeállításáért köszönet Bognár Rékának, a LifeTILT táplálkozásért felelős szakemberének.

Az étrend egyes elemei, amelyek külön magyarázatot érdemelhetnek:

A mennyiségek: mindig minden (rizs, csirkemell, stb.) nyersen értendő! Ahol darabszámra vannak megadva a dolgok, ott a héjnak/csomagolásnak nincsen jelentősége. Ahol grammra pontos értékek szerepelnek, ott csomagolás és/vagy héj nélkül kell mérni!

Olajos magvak: az étrendben nyers mandula és nyers törökmogyoró van, ez itthon könnyen beszerezhető. Földimogyoróval és mogyoróvajjal NEM helyettesíthető! Fontos, hogy nyers magok legyenek, pörkölés után már nem számítanak olyan értékes tápanyagforrásnak.

Finn Crisp: szinte minden boltban kapható, piros dobozos, nagyon magas rosttartalmú, nagyon egészséges vékony kis rozsszeletekről van szó. Abonettel és puffasztott rizzsel NEM helyettesíthető, mert ezek gyors felszívódású szénhidrátok! Finn Crispet IR-esek is bátran fogyaszthatnak. Ha a helyi boltban valami rejtélyes okból kifolyólag nem lehet kapni, érdemes nagyobb adagot berendelni (mondjuk chiamaggal együtt) online. Körülbelül a következő jégkorszakig megőrzi a minőségét, ráadásul egy doboz alapból sokáig elég.

Puffasztott rizs: gyors felszívódású szénhidrát, aminek kizárólag a haladó és PRO edzések után van szerepe az étrendben – itt ugyanis a testünk igényli is a gyorsan hozzáférhető energiát. Soha ne egyétek „bűntudatmentes” harapnivalóként, mert a közvélekedéssel szemben kicsit sem az.

Teljes kiőrlésű kenyér: a kenyértől nem kell rettegni; ha megfelelő minőségű, akkor tökéletes eleme az értelmesen felépített diétának. Az étrendben használt kenyér (lásd márkalista) kevés összetevős, adalékanyag-mentes, lassú felszívódású, kiváló minőségű. Jó lenne, ha nem helyettesítenétek mindenféle szójás, kenyérszerű borzalommal, mert 1. a szója nem véletlenül nem szerepel az étrendekben, 2. ennyi szénhidrát KELL.

Hidegen sajtolt növényi olajok/olívaolaj: az egészséges zsírbevitelre kötelező odafigyelni. Nélküle nincsen egészséges koleszterinszint, nincsenek zsírban oldódó vitaminok, nincsen hormonegyensúly. A zsírsavak minőségét illetően a hidegen sajtolt („kizárólag mechanikai eljárással készült”) növényi olajok a legjobbak, ezeket vásároljátok! Ha valaminek az üvegén nincs rajta, hogy ilyen eljárással készült, akkor sajnos kamu termékkel álltok szemben. Olvassatok tehát címkéket!

Alma, banán, narancs: részben a mikronutriensek miatt, részben az ízélmény miatt, részben a rostok miatt, részben a szénhidrátok miatt, részben az antioxidánsok miatt. A gyümölcsöktől megrögzötten rettegni szamárság, csupán túlzásba esni ne szabad.

Chiamag: magas rosttartalom, remek vízmegkötő képesség, telítetlenzsírsav-aranybánya. Minden egyben, de tényleg. Különösebb „kezelést” nem igényel, csak beleszórod, amibe akarod, és kész is vagy. Egy ½-1 kilós csomag nagyon sokáig elég lesz.

Lazac: telítetlen zsírokban gazdag, fantasztikusan remek fehérjeforrás, rengeteg értékes mikronutrienssel. Lehetőleg ne füstöltet vegyetek, nyersen enni viszont abszolút ér – lévén az ebben előforduló zsíroknak se tesz kifejezetten jót a hevítés.

Mandulatej: bizonyított tény, hogy az emberek 20-30 éves koruk körül elkezdenek egyre érzékenyebbek lenni a laktózra; egyes kutatások szerint a felnőtt lakosság jó 80%-a laktózérzékeny. Az étrendben mandulatej szerepel, amely alapvetően a mindenhol kapható Alpro cukrozatlan mandulatejet takarja, azonban van lehetőség lecserélni DM-ben kapható bio mandulatejre is – ebből viszont mindenhol csak fele mennyiséget szabad használni!

Basmati rizs: kezdő diétázóknak szokás javasolni, mivel a többi fehér rizshez képest lassabb felszívódású, de az íze és állaga ugyanolyan. Kezdő étrendnél lecserélhető a minden szempontból jobb barna rizsre!

Teljes kiőrlésű tészta: a PRO edzéstervben szerepel teljes kiőrlésű tészta, erre az ekkora intenzitással edzőknek szükségük van. Normális energiapótlás nélkül nincsenek formás izmok. Csökkentett szénhidráttartalmú diabetikus tésztára nem cserélhető le!

Kókuszzsír: egyedül a PRO étrendben van olyan fogás, ami alá lehet tenni zsiradékot (ez pedig a kókuszzsír lesz). Minden más esetben TILOS az ételeket bármilyen olajon pirítani. Be kell szerezni egy jó teflonedényt, ez megoldja minden bajotokat, csak ne karcoljátok össze két főzés után!


Bevásárlólista – otthoni és kezdő étrend:

  • Zabpehely: nagy szemű; darálni tilos! – 2 kg
  • Teljes kiőrlésű kenyér: Jókenyér teljes kiőrlésű magos kenyér (szeletelt) – 0,5 kg
  • Olívaolaj: a márka mindegy, extra szűz legyen – 1 liter
  • Basmati rizs: Riceland – 1 kg
  • Salátalevél: zacskós salátakeverék, amiben nincsen se kukorica, se sárgarépa VAGY bármilyen friss salátaféle – 2-3 csomag
  • Fűszerek: a márka és ízvilág mindegy, ízfokozó (Na-glutamát) tilos!
  • Finn Crisp: Finn Crisp márka, natúr ízű – 2+ doboz
  • Csirkemellfelvágott: Ponnath (nagyméretű) – 2 csomag
  • Konzerv kukorica: Bonduelle Gold, 0 hozzáadott cukor – 2 pici konzerv
  • Brokkoli: a márka mindegy, mirelit vagy friss – 1 csomag v. db
  • Óvári sajt: Tolle, szeletelt – 2 csomag
  • Mandulatej: Alpro unsweetened – 3-4 liter
  • Tojás: M méretű, lehetőleg GMO-mentes termelésből – 10 db
  • Chiamag: a márka mindegy, fekete legyen – 500 g
  • Nyers magok: Mogyi nyers mandulabél – 2 csomag
  • Csirkemell: a márka mindegy, de lehetőleg antibiotikum és hozamfokozó nélkül nevelt csirke (Boldog Csirke, Tanyasi Csirke stb.) – 3-4 kg mélyhűtőben eltéve 1 hónapra elég
  • Lazac: a márka mindegy, nem füstölt – 1,5 kg mélyhűtőben 1 hónapra elég
  • Paradicsom: közepes méretű, 10 db
  • Alma: közepes méretű, 3-4 db
  • Banán: kis méretű, 4-5 db
  • Narancs: közepes méretű, 4-5 db
  • Citrom: kis méretű, 3-4 db

Bevásárlólista – haladó étrend:

  • Zabpehely: nagy szemű; darálni tilos! – 2 kg
  • Teljes kiőrlésű kenyér: Jókenyér teljes kiőrlésű magos kenyér (szeletelt) – 0,5 kg
  • Olívaolaj: a márka mindegy, extra szűz legyen – 1 liter
  • Basmati rizs: Riceland – 1 kg
  • Salátalevél: zacskós salátakeverék, amiben nincsen se kukorica, se sárgarépa VAGY bármilyen friss salátaféle – 2-3 csomag
  • Fűszerek: a márka és ízvilág mindegy, ízfokozó (Na-glutamát) tilos!
  • Finn Crisp: Finn Crisp márka, natúr ízű – 2+ doboz
  • Csirkemellfelvágott: Ponnath (nagyméretű) – 2 csomag
  • Konzerv kukorica: Bonduelle Gold, 0 hozzáadott cukor – 2 pici konzerv
  • Brokkoli: a márka mindegy, mirelit vagy friss – 1 csomag v. db
  • Óvári sajt: Tolle, szeletelt – 2 csomag
  • Mandulatej: Alpro unsweetened – 3-4 liter
  • Tojás: M méretű, lehetőleg GMO-mentes termelésből – 10 db
  • Chiamag: a márka mindegy, fekete legyen – 500 g
  • Nyers magok: Mogyi nyers mandulabél – 2 csomag
  • Csirkemell: a márka mindegy, de lehetőleg antibiotikum és hozamfokozó nélkül nevelt csirke (Boldog Csirke, Tanyasi Csirke stb.) – 3-4 kg mélyhűtőben eltéve 1 hónapra elég
  • Lazac: a márka mindegy, nem füstölt – 1,5 kg mélyhűtőben 1 hónapra elég
  • Paradicsom: közepes méretű, 10 db
  • Alma: közepes méretű, 3-4 db
  • Banán: kis méretű, 4-5 db
  • Narancs: közepes méretű, 4-5 db
  • Citrom: kis méretű, 3-4 db

Bevásárlólista – PRO étrend:

  • Zabpehely: nagy szemű; darálni tilos! – 2 kg
  • Zabkorpa: a márka mindegy; tönkölykorpa is jó – 250 g
  • Teljes kiőrlésű kenyér: Jókenyér teljes kiőrlésű magos kenyér (szeletelt) – 0,5 kg
  • Darált lenmag: magadnak is darálhatod sima lenmagból – 1 csomag
  • Lenmagolaj: a márka mindegy, hidegen sajtolt legyen! – 1 liter
  • Kókuszzsír: a márka mindegy, pálmazsírral nem helyettesíthető – 1 doboz
  • Quinoa: a márka mindegy; ha nincs, helyettesíthető barna rizzsel – 2 kg
  • Teljes kiőrlésű tészta: a márka és a típus mindegy – 2 kg
  • Salátalevél: zacskós salátakeverék, amiben nincsen se kukorica, se sárgarépa VAGY bármilyen friss salátaféle – 2 csomag
  • Fűszerek: a márka és ízvilág mindegy, ízfokozó (Na-glutamát) tilos!
  • Finn Crisp: Finn Crisp márka, natúr ízű – 3 doboz
  • Csirkemellfelvágott: Ponnath – 2 csomag
  • Brokkoli: a márka mindegy, mirelit vagy friss – 2 kg
  • Óvári sajt: Tolle, szeletelt – 2 csomag
  • Light mozzarella golyó: Szarvasi – 2 csomag
  • Mandulatej: Alpro unsweetened – 1 liter
  • Tojás: M méretű, lehetőleg GMO-mentes termelésből – 10 db
  • Chiamag: a márka mindegy, fekete legyen – 500 g
  • Nyers magok: Mogyi nyers mandulabél és törökmogyoró – 1-1 csomag
  • Csirkemell: a márka mindegy, de lehetőleg antibiotikum és hozamfokozó nélkül nevelt csirke (Boldog Csirke, Tanyasi Csirke stb.) – 3-4 kg mélyhűtőben eltéve 1 hónapra elég
  • Lazac: a márka mindegy, nem füstölt – 1 kg mélyhűtőben 1 hónapra elég
  • Paradicsom/paprika: közepes méretű, 8 db
  • Alma: közepes méretű, 3 db
  • Banán: kis méretű, 3 db
  • Citrom: kis méretű, 2 db
  • Vöröshagyma: közepes méretű, 3 db
  • Sárgarépa: közepes méretű, 3 db

Ezeket a hozzávalókat mindenki szerezze be attól függően, hogy melyik programszintet szeretné elkezdeni. A részletes, szinteknek megfelelő konkrét diétás étrendet a programokat részletesen bemutató bejegyzésben fogjátok megtalálni.

A következő bejegyzés a teljes kezdő programszint ismertetése lesz, addig is  A DRIVE legyen veletek. DRIVE 6DRIVE 66 doboz (6*400g)72990 FtRendelek belőleRészletek