röviden

Egyszer egy Európa-bajnok erőemelő ismerősömmel beszélgettem, akit arról kérdeztem, mi a véleménye a crossfitről, kettlebellről, és úgy általában azokról az edzésformákról, amelyeknek a helyes végrehajtása komoly fizikai és technikai előképzettséget igényel. Mire a következő választ kaptam.

„Én konkrétan senkinek nem adnék súlyt a kezébe mindaddig, amíg nem tud helyesen végrehajtani akár csak egyetlen fekvőtámaszt.”

Ebben a válaszban minden benne volt, és tökéletesen rávilágított arra a problémára, amit én itt megpróbálok pár ember agyáig eljuttatni, azaz hogy némely edzésforma akár csak alapszintű gyakorlása is annyira sérülésveszélyes, hogy arra már szavak sincsenek.

A magyar társadalom úgy, ahogy van, katasztrofális fizikai állapotban van. De ha még csak a fizikai erőnléttel lennének problémák, mert a helyzet ennél sokkal, de sokkal rosszabb, mert itt bizony nagyon komoly koordinációs gondok is vannak, és akkor még a mentális fókuszról, valamint a tudatos edzésekről nem is beszéltem.

Most már lassan 3 éve járnak hozzám emberek, akik változtatni akarnak. Lefogyni, alakot formálni, ebből a szempontból lényegtelen. Még mielőtt elkezdenénk a közös munkát, a LifeTILTprogramokat minden esetben egy fizikai szintfelmérő előzi meg, ahol felmérjük egy adott személy erő- és állóképességét. Erre azért van szükség, hogy tudjuk, honnan kell kezdeni, honnan kell elkezdeni építkezni, vagy hogy egyáltalán a minimális alapok megvannak-e. Az állóképességi edzések mindig a biztonságos pulzustartomány maximumáig mennek, ezáltal pontos képet kapok az adott személy terhelhetőségéről, és nem utolsósorban képet kapok a szív izmainak erősségéről, a tüdejének oxigénfelvevő képességéről, valamint a vérkeringésének állapotáról. Igen, ennek a 3 fiziológiai tényezőnek az összessége a kardiós állapot. Minél hamarabb éri el a pulzus a biztonságos pulzustartomány legfelső határát, az adott személy annál rosszabb állapotban van.

Na most ezeken a szintfelmérőkön az évek során igen érdekes dolgokat tapasztaltam, de mondhatnám úgy is, hogy láttam már mindent. Huszon-, harmincéves, egészséges férfiak és nők vannak olyan állapotban, hogy legszívesebben ott helyben elsírnám magam, és ez csak az állóképességi teszt volt. Az erő-állóképességi eredményeket igazából már meg sem említem, és nem azért, mert annyira rossz eredményekről tudnék csak beszámolni, hanem mert a nullát nem igazán lehet cirkalmazni.

Kinek a hibája ez? Az adott személyé? Sokak szerint igen, de én ezzel a vélekedéssel egyáltalán nem értek egyet.

A magyar egészségügy mindenki által köztudottan szinte az észak-koreai állapotokat idézi, de amit már kevesebben tudnak, vagy egyszerűen csak nem kötik össze a nyilvánvalót, a magyar oktatási rendszer sem éli éppen aranykorát. Én itt most nem az irodalom, történelem, vagy éppen a matematika oktatásáról beszélek, hanem a testnevelésórák koncepciótlanságáról és a testnevelő tanárok sztratoszférai magasságokból történő beleszarásáról, a testnevelésórákon mutatott hozzáállásáról.

Mindannyian voltunk iskolások, így személyesen tapasztalhattuk meg, hogyan zajlik egy testnevelésóra egy átlagos magyar általános iskolában. Gondolom, mindenkinek megvan a saját sztorija, de hadd meséljem el én, nálunk hogyan zajlottak a testnevelésórák éveken keresztül.

Bemelegítés szabad stílusban, azaz kihoztuk a szertárból a kosár- és focilabdákat, a lányok of course a tollasütőket, és elkezdtünk „bemelegíteni”. Amikor becsöngettek, a tesitanár megjelent az ajtóban. Ha Nemzeti Sport volt a kezében, akkor tudtuk, itt bizony kidobóst fogunk játszani végig, ha nem, akkor volt 5 kör futás, és utána kezdtünk el kidobóst játszani. Akinek nem volt kedve testnevelésórára járni, vagy csak simán nem volt kedve átöltözni, az jobb esetben hozott egy igazolást otthonról, rosszabb esetben előző óra közben írta meg magának a „kérem, mentsék fel gyermekemet a testnevelésóra alól” papírját, majd ezt odaadva a tanárnak ment is cigizni a mosdóba, vagy versenyt szopni a felsősöket, mindenesetre a helyszín megegyezett. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy én a 90-es években jártam általános iskolába, így akkoriban még nem forgattak random pornót a 13 éves lányok az iskolák vécéjében, ezek az állapotok inkább a 2000-es évek közepétől lettek jellemzők, mindenesetre a hatalmas cigizések tornaóra helyett szitu már akkoriban is jócskán fénykorát élte.

Röpködtek tehát az igazolások tonnaszám, és a testnevelő tanár persze ezeket a papírokat szemrebbenés nélkül elfogadta. Komolyan mondom, ha a telefonkönyvből valaki kitépett volna egy lapot, a tanár azt is elfogadta volna. Márpedig ez probléma. Mert amit akkor még nem tudtunk, és az önmagukat felmentettek széles tömegei még örültek is ennek a hozzáállásnak, azért a későbbiekben súlyos árat fizettünk. És nemcsak mi, nemcsak nálunk volt ez a helyzet, hanem az országban szinte mindenhol. Most mondhatnám azt, hogy tisztelet a kivételnek, de ha a testnevelő tanárok 85-90%-ban ilyen hozzáállással végzik a munkájukat, márpedig ez az arány messze nem túlzó, akkor én nem fogok itt szarakodni és tapsikolva felmentést adni senkinek sem, hanem kimondom.

A jelenkori satnya, alapvető mozdulatsorokra nem képes, fizikailag retardált, koordinációs mozgásra képtelen, 500 métert lefutni nem tudó társadalomért igenis a testnevelő tanárok a felelősek, visszamenőleg 35 évre.

Márpedig ez a helyzet. Az emberek többsége arra nem képes, hogy egy kibaszott kézi súlyzós gyakorlatnál a csuklóját normális szögben tartsa, és ha azt kérem, fusson le bazmeg 2 km-t, akkor nemhogy a fele távot nem bírja lefutni, hanem azt is olyan lábtartással és aktív cselekedetre alig emlékeztető „mozgáskultúrával” végzi, hogy sokszor tényleg azt hiszem, hogy bekatizott, és valóban képtelen összehangolni a kezei és lábai mozgását.

Ez nem az egyén hibája, hanem hogy az általános iskolákban nem tanították meg a helyes lábtartást, nem fejlesztették az izmaikat, nem tanították meg a helyes testtartást, nem végeztek semmiféle készségfejlesztést, a test fizikai felkészítéséről pedig egyenesen nem beszélhetünk.

Nem csoda hát, hogy egyre inkább elterjedőben van az az álláspont, hogy a futás tönkreteszi az ízületeket, elkoptatja a porcokat, meggyengíti a szalagokat. Ez az álláspont azonban téves, és nagyon nagy hiba lenne kijelenteni, hogy a futás az egy kártékony edzésforma, és senkinek nem ajánlott. Ez egyszerűen hülyeség. Aki ezt állítja, az nemhogy az edzésekkel és a test anatómiájával nincsen tisztában, hanem konkrétan én egy sakktábla mögé sem ültetném le, mert annyira nincs fogalma az egészről.

A futás a lehető legjobb edzésforma, amit emberek milliói, de mit milliói, milliárdjai űznek nap mint nap, és nagyon helyesen teszik ezt, hiszen a futás egy csodás dolog, ez az első, amit le kell szögeznünk. A helyzetet azonban árnyalja, és a futásellenesek legfőbb érve, hogy a futás tönkreteszi a térdeket, és rengeteg sérülést okoz. Nos, ez valóban létező jelenség, és az emberek egy nem elhanyagolható hányadát érinti.

Na de akkor most a futás mégiscsak rossz, és a futást ellenzőknek van igazuk? Egy nagy faszt. Mindössze arról van szó, hogy az emberek a legalapvetőbb fizikai képzést sem kapták meg. Amikor szükségük lett volna a tudás elsajátítására, akkor a tornatanárok széles tömegei épp a technikatanárt fűzték, vagy a portással beszélték meg a hétvégi bajnoki eredményeit. Ennek folyományaként az emberek többsége azért sérül meg, mert a testük még egy olyan egyszerű, legalapvetőbb mozgásra sincs felkészítve, mint a futás. A lábfejemet a térdemmel egy vonalba helyezem, leérkezésnél a sarkam ér először földet, majd teljes lépő mozdulattal elrugaszkodásnál a lábujjaim hagyják el utoljára a talajt, mindezt úgy, hogy a felsőtest stabil, és közben a karokat nem lógatva, vagy dobálva a fogalmatlan messzeségbe egyenesen tartva azt, végig segítjük a mozgást, mindezt egyenes háttal végrehajtva.

És erre az egyszerű mozdulatsorra az emberek 95%-a egyszerűen alkalmatlan. Márpedig ha a mozdulat elcsúszik, a gerincoszlop nem egyenes, a lábak a térd síkján kívül esnek, ha a karok összevissza vannak dobálva, persze hogy sérülés lesz a vége.

Na most ezen a ponton hadd kérdezzem már meg a funkcionális sportokat vezénylő, ráadásul a funkcionális sportokat súlyokkal terhelő sportágak hatalmas tudású szakembereit, hogy egy ilyen emberanyagot figyelembe véve mégis hogy a picsába végeztethetnek velük bármiféle olyan típusú mozgássorokat, amit valós alapot kapó valódi sportolók is csak hosszú évek gyakorlása után tudnak helyesen elvégezni?

Amikor azt írom, hogy a crossfit veszélyes, hogy a kettlebellnél veszélyesebb edzésforma nem létezik a földön, akkor azt önmagában véve is mondom, nemhogy egy olyan társadalommal végeztetve, akik konkrétan az ülő helyzetből való szabályos felállást sem képesek normálisan elvégezni. Ezeknek az embereknek nincs meg hozzá sem a koordinációs képzettségük, nincs meg a tanuláshoz szükséges ismeretanyaguk, és messze nem mentek végig a tudás/megértés/alkalmazás fázisain, ami egy alapvető mozgás elsajátításához szükséges.

Mondom érthetőbben. A járás, a szabályos futómozgás, egy helyesen kivitelezett húzódzkodás, egy normálisan, egyenes háttal végrehajtott fekvőtámasz az alap. Olyan alap, mint az összeadás-kivonás. Nem a szorzótábla ismerete, kizárólag a legalapvetőbb műveleteké. De aki még ezt sem tanulta meg, márpedig erről van szó, azzal mégis hogyan akarnak egyenleteket számoltatni, függvényeket rajzoltatni és értelmezni, vagy statisztikai számításokat végeztetni.

Az edzésformák, akárcsak a matematikai számítások, egymásra épülnek. Minél nehezebb egy edzésforma, annál hatásosabb. Éppen ezért annál nagyobb tudásszintet igényel, viszont ez a tudásszint alapok nélkül, egyből sosem lesz elérhető. Ahogy a matematikában minden már egy elsajátított tudásra épül, úgy ez ugyanúgy igaz az edzésformákra is. Nem emeltethetünk súlyokat azzal, aki egy fekvőtámaszt sem képes megcsinálni, nem guggoltathatunk súlyok alatt senkit, amíg azt sem képes önállóan normálisan végrehajtani, hogy guggolásnál a térde nem mehet a bokája vonala elé.

Az edzésformáknak tehát szintjei vannak. Ezt nevezzük az edzésformák kasztrendszerének. Ebben a kasztrendszerben minél lejjebb van egy mozgásforma, annál inkább nem igényel semmiféle fizikai, koordinációs képzettséget. Ebben a kasztrendszerben minél lejjebb van egy mozgásforma, annál inkább lesz hatástalan és alkalmatlan a testünk megedzésére, vagy éppen alakformálásra, ha úgy jobban tetszik.

A legalsó kasztban találhatók olyan hírhedt „edzésformák”, de itt ezt most 4 milliárd idézőjelbe téve, mint például a speedfitnesz, amihez konkrétan annyit kell tennünk, hogy lélegzünk. Most ide sorolhatnám a flabélost is, de az annyira megalázó, és akkora kimondhatatlan balfasznak kell lenni hozzá, hogy arra valaki is időt pazaroljon, hogy már szimplán az szétszedi az agyamat, hogy egyáltalán írnom kell róla. Nem viccelek, legszívesebben szétverném a laptopomat a saját fejemen, csak hogy ne kelljen szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy ez a flabelos faszság nemhogy létezik, hanem erre komoly igény van nők tízezreinek körében. A flabélost használóknak innen szeretném üzenni, hogy alkalmatlanok vagytok az életre agyilag. Konkrétan azt sem hiszem el rólatok, hogy egyedül tudtok felöltözni, úgyhogy ha megtennétek azt a szívességet, hogy beleugrotok egy betonkeverőbe, akkor azt nagyon megköszönném. Talán ezáltal az EZO tévés köcsögök is éhen halnak, merthogy ti tartjátok el őket, az is biztos.

A legalsó kasztokban leledző edzésformák még vagy két külön bejegyzést képesek lennének megtölteni, mert tényleg elképesztő mennyiségű hülyeséget találtak ki az elmúlt években, de a lényeg azért remélem, mindenkinek átjött. Nulla alapképzés, semmiféle tudatosság. Ez jellemzi ezeket a mozgásformákat, és pontosan ennyi is kell hozzájuk, ezáltal pedig semmiféle hatékonyságról vagy eredményességről nem beszélhetünk.

Az edzésformák osztálylétráján egyre feljebb haladva az elv, miszerint egy hatékony edzésformához minél nagyobb tudásszint és előképzettség szükségeltetik, úgy nyer egyre inkább bizonyítást. Ha ezt mindenki megértené, és hajlandó lenne áldozni némi kutatómunkát annak irányában, hogy melyik edzésmódszer a hatásos és melyikkel nem lehet szart sem elérni, akkor az edzésre szánt idő emberek millióinál nem kidobott idő lenne az ablakon.

A helyes edzésmódszer megválasztásában, ahogyan eddig is, úgy a következő bejegyzésekben is segíteni fogok. De ez csak az első lépés, amit ha nem követ a már említett tudás megszerzése, megértése, és annak helyes alkalmazása szentháromság, akkor felesleges tovább beszélnünk bármiről is. Vagy megérted, hogy enélkül nem fog menni, vagy inkább tényleg menj vissza a balettba ugrálni. Nem mindenki akar jó lenni, sőt még jobb. Ezt fogadd el, lehet, hogy te átlagosnak születtél. Mindig lesz, akinek elég a langyos fos, és ha ez a személetmód a testének alakítására is kiterjed, akkor a test is olyan lesz, pontosabban olyan marad, mint a már említett jelző.

De még ekkor sincsen gond. Vigasztaljon téged az a tudat, hogy te még így is többet teszel, mint az, aki semmit nem csinál. Na annál mondjuk tényleg több vagy. Hogy jobb is, az már nem olyan biztos, így viszont még mindig megmarad annak az illúziója, hogy te teszel valamit magadért. Illúzió ugyan, de legalább a tiéd. Akárcsak az életed és az a tény, hogy valaha is szépen megformált tested lesz.