röviden

Elmesélnék egy sztorit, egy apró szösszenetet az élet mocskosabbik feléről, és arról, hogy mennyire vak a szem és mennyire becsapható az ember, holott ő azt hiszi, körülötte minden rendben van.

2006-ban még egy pénzügyi részvényelemző cégnél dolgoztam, ahol azért nem kellett nagyon messzire menni, hogy az ember valami olyasmit lásson, ami törvénytelen, vagy beleütközik a még talán létező erkölcsi normák falaiba. Beszélhetnék most a mindenki által tudott, de senki által ki nem mondott nettó 93 ezer forint, a többi borítékban fizetések világáról, és úgy általában arról, hogy ma Magyarországon nem köttetik meg szerződés kenőpénzek és négyszemközti találkozókon nyélbe ütött egyéni adómentes megállapodások nélkül. De most nem erről akarok beszélni, hanem a kedves kollégák kettes számú világáról, amit otthonról kilépve élnek nap mint nap. Férjek, vőlegények, hosszú évek óta tartó, komoly kapcsolatban élő férfiak, feleségek, többgyerekes családanyák, barátnők, azaz mi, akik pörgetjük a mókuskereket napi 8–12 órában hetente 5×, évente átlagban 210 napon keresztül. Emberek, akikkel több időt töltesz el, mint a szüleiddel vagy a barátaiddal, emberek, akiknek a pofáját kell nézned életed legnagyobb részében, és nők, akikkel jóval többet vagy együtt, mint a csajoddal. Ez így van, függetlenül attól, hogy hol és mennyi ideig dolgozol, ugyanis a vállalti struktúra, az embertípusok és a szituációk állandók. Ez a blog a közép-felső középosztálynak íródik, és remélem, ez alatt nem is nagyon olvassák, éppen ezért, amit én most ide írok, az speciálisan az irodai, céges életre szabható, és nem mellesleg erre a környezetre igaz a leginkább, de nincsenek kétségeim afelől, hogy ez mindenhol hasonlóan zajlik.

Az ember, ha szerencsés, nem egy nagy multinál köt ki, ahol aztán a lelke tényleg a vállalatot illeti meg, hanem egy jól működő magáncégnél kap állást, ahol maximum 40–60 ember dolgozik. Sok minden szól a magáncégek mellett, az egyik ilyen az úgynevezett céges bulik privát jellege. A céges partikon, főleg ha az karácsonyi, azért nagyon sok minden megtörténik, és nem egy mintaapukának gondolt férfit szop le az újonnan jött recepciós kislány, és nem egy tisztességes családanyát varr le a frissen kinevezett befektetésialap-kezelő kolléga. A céges partik különös drogként hatnak az emberekre, mert gondoljatok csak bele, hogy a munkahelyünk az életünk legjobban beszabályozott része, ahol rengeteg időt töltünk el, és ahol valahogy mindig benne van a levegőben a félelem és a bizonytalansági tényező. Ebből a közegből kikerülve, de mégis ugyanazokat az embereket látva, korlátlan mennyiségű piával meglocsolva olyan kémiai elegyet kapunk, amihez csak egy szikra kell, és a hormonjaink tálibjai robbantanak. Ilyenkor a detonáció hullámai általában az ösztöneinkre hatnak a leginkább, amely hullámok képesek elsodorni minden társadalmi szabályt és az oly büszkén hangoztatott elveinket. Gátak szakadnak át, és olyan tabuk dőlnek meg, ami kimondatja velünk azokat a szavakat, amiket reggel 8-tól délután 6-ig nem mondhatunk ki, és meglépjük azokat, amikre egyébként minden egyes nap gondolunk. Amikor az értékesítő kiscsaj lehajol az alsó polcon lévő ásványvízért, vagy egyszerűen csak leül abban a sokat sejtetően rövid miniszoknyájában a szemközti íróasztalhoz. Férfiak a minőségi öltönyök tengerében stabil háttérrel és egzisztenciális biztonságban, amely ugye, mint tudjuk, a leginkább hat a női ösztönökre, és ugye nem kell ecsetelnem a huszonéves tündérek és a jól karban tartott 30-as nők férfiakra gyakorolt hatását sem, de főleg úgy nem, ha otthon egy házisárkány vár minket minden egyes rohadt nap. Ezek az eltitkolt vágyak szakadnak ki belőlünk a céges bulikon, és megdőlnek a legnagyobb tabuk is, és ledőlnek olyan falak, amiknek sosem lett volna szabad…

Viccesek ezek a bulik, mert eleve az egész egy rohadt nagy ellentmondás számomra. Ugyanis ki akarná szabadidejében is ugyanazoknak az embereknek az alattomos képét nézni, akiket mindennap lát, és az tuti, hogy a kollégák 70%-ától minimum tele van a töke. Az egy munkahelyen dolgozóknak ugyanis van egy törvényszerű társadalmi elrendeződése, ami röviden úgy foglalható össze, hogy bizonyos típusok garantált megjelenése, amit az Office című sorozat mutat be a legtalálóbban. Nekem személy szerint a minimum 10 éve dugatlan, iskolai könyvtárosra emlékeztető nők a kedvenceim. Nulla smink, kardigán, egyszerű haj, savanyú pofa. Egyébként megértem ezeket az embereket. Mármint azokat, akik komoly kapcsolatban, esetleg házasságban élnek, és időről időre csinálnak valami hülyeséget, mert nekik is néha érezniük kell, hogy élnek, ha csak órákra vagy percekre is. A kapcsolatban élés egy idő után kasztrálja a férfit és a végletekig elbizonytalanítja a nőt az egyik legfontosabb területen, a nőiességébe vetett hitében. Egy nőnek éreznie kell, hogy vonzó, hogy van még férfi, aki meg akarja őt kapni, mert érezni akarja mindazt, amit csak az adhat meg neki, amikor egy férfi mellett úgy igazán nőnek érezheti magát. Ezt az idő és az évek múlásával egyre kevésbé fogja érezni, mert egy idő után elkopik az egymás iránti vágy, elmaradoznak a szenvedélyes szexek és a közös programok. Láttam már nem egy igazán tökös és belevaló srácot elvérezni a kapcsolatok mezején, mert meggyőződésem, hogy ha egy férfi kapcsolatban él huzamosabb ideig egy nő mellett, akkor az a férfi először feladja az álmait, majd az egyéniségét, és mivel hűséget fogadott, elveszíti a legősibb ösztön gyakorlását is, azaz hogy ő az alfahím, aki a lehető legtöbb nőt a magáévá tudja tenni, és amitől érzi, hogy ő egy domináns valaki. Ezek ellen lehet tiltakozni, meg ezekkel az eszmékkel vitába szállva rám sütni, hogy nem 1850-et írunk, de egyvalamit soha ne felejtsünk el. Alapösztönök ellen nem lehet huzamosabb ideig menni.

Egyik alkalommal a már említett vállalati gyűlés a Hajós utcában lévő galériában ért minket, ahol is szokás szerint kialakultak ugyanazok a klikkek, amiket már bent is megszokhattunk. 35 feletti nők bal oldalon, akik éppen a 30 alatti jó nőket utálják rohadtul, és bár sosem tudom, mikről beszélhetnek ezek a nők, de hogy a „nézd már azt a büdös kis kurvát, hogy pakolja magát” percenként 4× elhangzik, az kurva élet. Egy további klikkben a felsővezetők, hozzájuk hallótávolságon belül a csaholó, előléptetést remélő csicskáik, természetesen különteremben, fény elől gondosan elzárva az informatikusok, azaz szépen 3–7 fős csoportokra osztva zajlik ugyanaz, mint az irodában, csak itt némi átfolyás tapasztalható a hatodik Unicum után. Általában éjfélre teszem azt az időt, amikor kezdenek kialakulni a legérdekesebb formációk, és kezdenek el beszélni egymással olyan férfiak és nők, akikről előtte el sem tudtuk volna képzelni, hogy egyáltalán tudják a másik nevét. Volt nálunk egy 43 éves nő, akiről azt kellett tudni, hogy ha leveszi a cipőjét, és úgy kezd el táncolni, akkor helyzet van, és az viszi el, aki először megy oda hozzá. Én konkrétan négy emberről tudok, aki ezt megtette. A legutolsó bulin is lekerült a cipő, de már senki nem kuporodott rá. Azóta is egyedül van, ha jól tudom. Gyerek nuku, pasi még kevesebb, vett is egy kutyát, szóval a szokásos sztori.

Visszatérve a co. bulira, egy ilyen céges dzsemborin jött össze két olyan ember, akinek nagyon nem kellett volna, ők mostantól Peti és Kata. Petiről nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy könyvelő volt a cégnél, az esküvője hetekkel a buli előtt volt, és 3 hónapos terhes volt a felesége. Kata, akiről a mai napig nem tudom, hogyan keveredett  a buliba, mert előtte 2 hónappal rúgták ki tisztázatlan körülmények között. Azóta a CIB-nél van, ha jól tudom, de róla annyit, hogy egy nagyon jó kis nő volt annak ellenére, hogy férjnél volt már 7 éve, és túl volt két szülésen. Na most ez a gyönyörű és legitim pár összejött a buliban, de erről természetesen senki nem tudott… Csak én… De én is bazmeg hogy.

Egyik nap odajön hozzám Petya a buli után pár héttel, hogy kérne tőlem egy szívességet, és hogy amit mond, azt kezeljem bizalmasan. Itt már tudtam, hogy szar van a puncsostálban, és most rángatnak bele valami szarságba. Először azt hittem, hogy a szokásos hogyan húzzuk meg a céget rést találta meg a rendszerben, és ehhez kellek én is, de sajnos nem erről volt szó. Arra kért, hogy foglaljak le a nevem alatt egy kétágyas szobát az egyik budapesti szállodában péntektől vasárnapig. Nézek rá, mint a halak, és kérdezem, ehhez miért kellek én. Sumákol a kis kotradék, és nem akarja elmondani, erre bemondom neki, hogy „Te figyelj már, jó barát. Arra kérsz, hogy használjam a kártyámat, adjam meg az adataimat egy budapesti hotelbe 3 napra. Okés, tök rendben van, de mondod azonnal, mit csinálsz ott, mert ha valami illegális szarságra készülsz, akkor nem esne jól, hogy a szobafoglalás az én nevemen van”.  Ezen a ponton megtörik, és elmondja, hogy Katával megy oda hétvégére, mert egyszerűen nem tudják összeegyeztetni az együttlétüket, és nem szeretnék, hogy az ő adataikat kelljen bárhol is megadniuk. Szó szót követ, amiből többek között megtudom, hogy otthon a terhes feleségének azt kamuzza, hogy üzleti útra mennek Bécsbe 3 napra, de ezt úgy képzeljétek el, hogy bőröndbe bepakolás, el otthonról táskákkal, mindennel, és megy kefélni azt a nőt, akinek mellesleg két gyereke van otthon, és az a csaj is valami hasonló színjátékot játszik el otthon a férjének, nyilván bepakolt bőröndökkel ő is. És hogy ehhez miért kellek én? Mert a kártyaterhelésnél nehéz lenne kimagyarázni azt, hogy mégis mi a faszt kerestek a Hotel Aquincumban az alatt az idő alatt, amikor Bécsben kellett volna konferenciázniuk. Nincs nyom, tökéletes bűntény, három nap intenzív kefélés. Ezt 2 havonta megcsinálták a segédletemmel, de olyan tökélyre fejlesztették ezt az egész átverés dolgot, hogy amikor végeztek, a srác bement a Deák Ferenc téren lévő Mozart shopba, és ott megvette a szuvenír osztrák csokit, amit hazavisz, hogy tessék, szívem, Bécsből sok szeretettel. Miért ott? Mert ott nincs felcímkézve magyarul… Csodálatos dolgok ezek, és otthon senki nem sejt semmit, vagy csak egyszerűen túl fájdalmas lenne szembenézni ezzel, én nem tudom.

A férjed mást kefél, a csajod más farkát szopja, és te pár óra múlva azzal kapod a jóéjtpuszit. A megcsalások és a legmocskosabb átverések hátterében persze sok minden állhat, és sokszor indok sem kell hozzá, de én hiszem azt, hogy a megcsalás sosem annak a hibája, aki megcsalja a másikat, hanem az a fél a hibás, akit megcsaltak, mert olyan állapotokat teremtett maga körül, vagy úgy alakította a dolgokat, hogy a másiknak megfordult a fejében a megcsalás gondolata. Nem tudom, melyik út a helyes, de én ezt az egész kapcsolat dolgot kurva nagy zsákutcának látom. Egyszerűen nem működhet hosszú távon. A kritikus második és hetedik év ugye, de közben is folyamatosan megy a szarakodás. Nem kezdem el ecsetelni, mert ugyanazt az életet éljük ugyanazokkal a problémákkal, szóval tudjátok, miről beszélek. Nincs olyan nő, akit ne lehetne elcsábítani, legyen az bármilyen szerelmes is a barátjába, mert csak idő és kitartás kérdése, hogy mikor szerzel meg egy nőt. Mindig lesz olyan rövid szoknya, ami beindítja a fantáziát, és mindig jön egy srác, aki elhiteti, hogy ő képes megadni, amitől te különlegesnek érzed majd magad. Ja, hogy te megbízol a másikban. Azért egyszer kérd meg a „párodat”, hogy amikor nem tudod, hogy hol van éppen, és merre lehet, akkor ugyan checkingoljon már be Facebookon…

Rengetegen élnek díszletek között egy nem létező világban. Ne a közvetlen környezeted hamis szavai legyenek a mérvadók, mert ők csak azt mondják, amit hallani akarsz, és ez igaz, de tényleg mindenre. Ők nem bántanak, mert „szeretnek”, nem mondják el, hogy „megóvjanak”. Ha azt mondom, hogy titkok, amiket te tudsz meg utoljára, mert rólad szól, mert te szívsz a sztoriban, akkor ismerős a szitu? Vagy továbbmegyek, mert melyik srác merné azt mondani a csajának, hogy „Te hallod, kapd már össze magad, baszod, hát tényleg semmi önkritikád nincs, hát hogy a picsába nézel már ki?” Mint ahogyan egy csaj sem mondja azt a barátjának, hogy „Tanultál volna, te büdös paraszt, és akkor most nem kéne itt nyomorognunk nélkülözve, miközben ekkora prolimunkát végzel.”

„Meghíztam? Dehogy híztál. Zavar a sörhasam, és hogy nem láttam a pöcsömet 2003 óta? Tudod, hogy a macikat szeretem.” Oda-vissza működik a kamugyár. Ez mindenre jó, csak arra nem, hogy inspirálva előrevigyen az életben. A szőnyeg alá söpört problémákat ugyan nem látjuk, de attól még ott vannak, és előbb-utóbb csak megbotlunk benne, és pofára esünk. Elhitetik veled, hogy jó vagy meg tehetséges. Nem ismerlek, de látatlanba mondom, hogy aki most vagy, az szomorúan köszönti azt, aki valójában lehetnél, mert megelégszel egy viszonylagos jóléttel. Mindig van jobb, mindig van tovább, és ez igaz a testedre, az életminőségedre, a párkapcsolatodra és a munkádra is. Tanulj meg küzdeni a minőségibb életért, soha ne elégedj meg részsikerekkel és az átlag számára is bármikor elérhető, semmit sem jelentő eredményekkel. Lediplomáztál? Ki nem szarja le? 4 milliárd ember is megtette ugyanezt. Ez emelne ki a tömegből? Sírsz a középszerűség miatt? Azt előbb el kellene érni, barátom.

Már nem tudom pontosan, hova akartam kilyukadni, de azért még lenne itt egy kérdés a végére…