röviden

A napokban beszélgettem az egyik ismerősömmel. Hétköznapi témák voltak, csak úgy a semmiről. Elfilozofálgattunk politikáról, a hétköznapokról, azaz pontosan olyan témákról, amikről nap mint nap beszél az ember.

Egy idő után, mint persze mindig, minden alkalommal, amikor találkozom valakivel, most is feljött a Tilt, amikor is enerváltság lett rajtam úrrá, fásultság és a belefáradás érzete, vagyis pontosan az az érzés, amit már lassan 1 éve érzek, ha szóba kerül a munkám. Mert erről van itt szó, a Tilt lett a munkám. Egy sima fasza kis blogból üzleti vállalkozás lett. Pontosan olyan cég, ami elől még anno 2011-ben elmenekültem, mert kellett egy hely, ahol kiereszthetem a gőzt, kellett valami, ahol kiadhatom magamból azokat a felgyülemlett gondolatokat, érzéseket, következtetéseket, amik a mindennapok balfaszságaiból gyűlnek össze bennem időről időre.

A Lifetilt, az én menedékem mára megsemmisült. A Lifetilt mostanra eljutott arra a pontra, amikor már semmiről sem szól. Fáj ezt így beismerni, de a Lifetilt, ahogyan én is, mostanra kiürült. Már semmi másról nem szól a dolog, mint hogy toljuk a tápkieget meg a kaját, egyik átalakító program követi a másikat, és hogy kitöltsem az írásaim, pontosan a nem írásaim okozta űrt, idióta képeket tolok fel a Facebookra, hogy fenntartsam az érdeklődést, itt tartsam az embereket az oldalon.

Hónapok, de megkockáztatom, lassan másfél éve nem tudtam megírni egyetlen nyomorult posztot sem, hogy úgy írjak, arról, és abban a stílusban, ahogyan én szeretnék, mert mi lesz, ha a pár héttel ezelőtt a faszom se tudja, honnan idesasszézott Kiss Jánosnénál a szöveg kibassza a biztosítékot, és ezáltal elesek egy Pyruvat-rendeléstől, vagy nem kóstolja meg valamelyik ízű fehérjémet, és ezt így leírni szarabb érzés, mint azok a napok, amikor ez tudatosul bennem.

A Lifetilt a legjobb dolog, ami az elmúlt 15 évben történt az interneten (persze a Trollfoci után), és mára mivé vált? Egy nyomorult marketingoldallá, ahol orrba-szájba toljuk a kontentot a termékeimről, hogy mi vagyunk az elsők, a legjobbak, a kibaszott királyok, akikkel egészségesen, hatékonyan, és nem utolsósorban látványosan le lehet fogyni. Szögezzük le, ez így van. De ha a 2011-es énem látná a mostanit, miután lehánytam magam, én lennék az első, aki elküldene engem a jó büdös picsába azért, amivé váltam, amivé változtattam a Tiltet.

Kialudt a tűz, elvesztek a hétköznapi gondolatok, amitől a Tilt azzá válhatott, ami, és a konklúzió, amit előbb-utóbb minden folyamat végén le kell vonnia mindenkinek, az nálam úgy hangzik, hogy mára teljesen kicsúszott a kezemből a Lifetilt, már nem tudom összefogni. Már annyifelé kéne szakadnom, hogy egész egyszerűen meghaladja a képességeimet. Nem tudom, ez kívülről mennyire látszik, de a Tilt hatalmas lett. A lábakon, amin áll (tákieg, food, fizetős átalakítások), önmagában is külön embert igényelnének, és önmagukban is őrült profitot termelnének, ahogy termelnek is. És akkor még nem beszéltem a bejegyzések írásáról, amiket persze úgy kéne megírnom, hogy motiváljanak, és közben olyan energiákat mozgósítsak, hogy így a neten keresztül is rávegyem a nők tömegeit, hogy emeljék már meg a seggüket, kezdjenek magukkal valamit, és ha lehet, az életükkel is, mert nem otthon kell keseregni a „mit rontottam el” kérdéskörön baszakodva, hanem mondjuk tenni is azért valamit, hogy jobb legyen.

Egész egyszerűen szabadon akarok írni, ahogyan régen tettem. Szabadon, mindenfajta megkötés és kompromisszum nélkül, mert ettől lett több a Tilt, ettől nőtt ki az összes többi fiszfaszom életmódoldal közül, hogy volt egy ember, aki a bejegyzéseket írta. Ez a lelke ennek az egésznek, erre lehetett fehérjebizniszt felhúzni, és ezért áll ott az ajtótokban a futár a kajákkal mindennap.

Most arról született döntés, hogy felveszünk egy csajt, valami social média spílert, aki majd posztolgatni fog a Lifetilt Facebook-falára baszott jó kontentokat, amik majd emelni fogják az eladásokat, ami még jobban felpörgeti majd a keresletet. Mindjárt idehányok, komolyan mondom. Ez lett a Tiltből tényleg? És a válasz igen, és nekem ezen a ponton szakad ki a szívem.

2012-ben, a Lifetilt nem is tudom, hanyadik robbanása után felkerestem egy pszichológust, egy amolyan life coach szerűséget, aki vállalatvezetőket treníroz, hogy el bírják viselni a nyomást, ami egy cég fejlődésével szükségszerűen együtt jár. Szükségem volt rá, mert volt időszak, amikor nem tudtam feldolgozni mindazt, ami a nyakamba szakadt. Túlságosan sok volt az érzelem, ami felém jött, és kellett valaki, aki segít, hogy ne omoljak össze. A köszönőlevelek, amiket kaptam, amiben megköszönik az életük megváltozását, és azt taglalják, mennyit segítettek nekik a bejegyzések, de persze rengeteg negatívum is ezerrel zúdult rám. Gyűlölet, kicsinyesség, pitiáner gondolatok, amiket kaptam, mert ez az ország már csak olyan, hogy ha valaki halad, ha valaki fejlődik, és többet ér el, mint egy átlagos ember, na akkor azt aztán kurvára tudják ám gyűlölni, holott mindenem, amim van vagy volt, azt önerőből és rohadt sok munkával értem el.

Na a lényeg annyi, hogy ez a life coach, de nyugodtan hívjuk pszichológusnak, egy kérdést tett fel nekem, ami így szólt.

El kell döntenem, hogy a Lifetilt marad egy blog, vagy felnövök a feladathoz, és üzleti vállalkozásként tekintek rá, mert a kettő együtt nem fog menni. Melyiket választom?

Akkor még úgy gondoltam, nem kell döntenem, megy a kettő együtt is, mert egyvalamit mindenki tartson szem előtt. Kizárólag az a vállalkozás, kapcsolat, hivatás, tök mindegy, hogy minek címkézzük, lehet sikeres, ami igaz, ami szívből jön, és amiben valós érzelmek vannak. Semmi más nem számít, csakis ezek a mögöttes tartalmak.

Az emberek érzelmek szerint döntenek, érzelmek miatt vásárolnak. Kell valami, ami megmozgatja őket, ami érzelmeket generál bennünk. Azért veszik a lifetiltes tápkiegeket, mert érzelmeket, útmutatást, önzetlen segítséget kaptak tőlem az elmúlt évek során, és pontosan ezért rendelik be a kajámat is, és ezért sikeres minden kampány vagy átalakítás, vagy bármi, amibe belekezdek. Ha csillámfaszlámákat árulnék, azt is megvennék, ha rajta lenne a Lifetilt logó, és pontosan ez a lényeg, hogy rajta van a Lifetilt logó, ami ideológiát képvisel és életÉRZÉST ad, érzelmeket közvetít. Ha az érzelmet kivesszük, a Lifetiltnek vége van, és nincs tovább. Ha nem lehetek az, aki voltam, ha ezt az érzelmi többletet a bejegyzéseimmel nem tudom közvetíteni tovább, mert gúzsba köt a megfelelési kényszer, a szaros üzleti érdekek, akkor az egész ott baszódik meg, ahol van, és megmondom őszintén, én így nem is akarom folytatni tovább.

Mostanra eljutottam arra a pontra, hogy inkább csinálok bármit, csak bejegyzéseket ne kelljen írnom. Nem tudom, feltűnt-e, de a FOOD-ról egy rohadt karaktert nem írtam ide, nem volt felvezető bejegyzés, amiben azt fejtegetem, mennyire kurva jó kajákat hoztam össze, milyen egészséges összetevőkből áll, és mennyit dolgoztunk vele, hogy ez létrejöjjön. A Lifetilt mérföldköve a FOOD, és én arra nem bírtam rávenni magam, hogy egy 1000 szavas bejegyzést írjak ide még az indulás előtt, és ez nagyon gáz. Embertelen sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, hogy ez az egész létrejöjjön, minden energiámat ebbe teszem bele, közben pedig azzal kell szembesülnöm, hogy feljövök az oldalra, és az utolsó bejegyzést 48 napja tettem ki, és abban sem írtam egy sort sem. Ez nem mehet így tovább. Vagyis mehet, csak én ebben akkor már nem akarok részt venni.

Most ide még írnom kéne valami hatásvadász szar lezárást, de az a legnagyobb baj, hogy már ehhez sincsen kedvem. Annyi minden van, amit le akarok írni. Azt hiszem, visszanyúlok a kezdetekhez.