Az az igazság, hogy krízisben vagyok és tele vagyok kérdőjelekkel. 

Úgy nézett ki Ádi meggyógyult, aztán hirtelen minden átmenet nélkül durván visszaesett. Ismét belázasodott, elkezdett nagyon csúnyán köhögni, megint elkezdett hányni, semmit nem volt hajlandó enni, és inni is csak nagyon nehezen, majd megfogalmazódott bennem a kérdés.

Én csinálok valamit rosszul?

Ádi most 1 éves és eddig tényleg egyetlen délutánt leszámítva egyáltalán nem volt beteg, de az is négy hónapos kora körül lehetett erre most, hogy én vigyázok rá immáron 23 napja, ezalatt az idő alatt kétszer is komolyan lebetegedett.

Annyi mindent végig gondoltam, hogy ez mitől lehet. Mekkora esély van rá, hogy a gyerek pont ebben a 23 napban lesz kétszer is beteg? Ez akkor is megtörtént volna ha a gyerek nem velem van? Nem táplálom rendesen? nem vigyázok rá eléggé? Nem alszik eleget, vagy valóban ennyit számítana, hogy az anyja betegeskedik?

Nagyon szar érzés ez, hogy te azt hiszed mindent megadsz a gyereknek, de ezekszerint mégis van valami baj. Valami, amit én rosszul csinálok. Elgondolkoztam, hogy abba kéne hagyni ezt az egész csere dolgot, mert nem jó ez senkinek. Nem jó a Reninek, mert konkrétan látom rajta a gyerekhiány jeleit, de ami még rosszabb, hogy a gyereken is látom, hogy kevés neki az anyjával töltött idő. Hiányzik neki, hogy az anyja menjen be hozzá reggel, hogy az anyjával legyen egész nap ne csak pár órát, hogy ő fektesse, hogy ő fürdesse. 

Egy apa megtehet akármit, pöröghet 170%-on, akkor sem tud helyettesíteni egy anyát, és ez nem egy ideológia ami megtetszett és tolom mint egy idióta, hanem ezt tapasztalom. Ez a valóság, ezt látom.

Ádi újboli lebetegedése nagyon rosszul érintett, és ami a legrosszabb, hogy én is lebetegedtem. Én is belázasodtam, 3 napja hányingerem van, és a közérzetem is pocsék. 

Szóval Ádi nagyon nem volt jó állapotban, ezért elvittem a körzeti gyerekorvoshoz, és az orvos megvizsgálta. Torka rendben van, füle oké, tüdeje tiszta, amit már csak azért sem értettem, mert Ádi olyan hurutosan köhög mint az állat, de mint később kiderült ez azért van mert durván folyik az orra és azt nyeli vissza, vagy valami ilyesmi. Az orvos sem értette mi a baja a gyereknek, ugyhogy vett a gyerek ujjából egy kis vért valami 10 perces instant vizsgálathoz, hogy van-e bakteriális fertőzés, de az sem volt. Aztán megszületett a diagnózis. Ádi valami durva vírust kapott el és csak annyit lehet tenni, hogy szívni kell az orrát, meg a lázára figyelni. 

Baromi ambivalens érzéseim vannak ezzel az egész itthonléttel kapcsolatban. Egyrészről a család el van ájulva tőlem, hogy milyen szépen és lelkiismeretesen helytállok. Megkaptam ezt az anyósomtól, a szüleimtől, Reni hugától, és az apósom ma személyesen mondta el nekem, hogy mennyit nőttem a szemében, hogy ezt így, és ilyen minőségben csinálom.

Én tényleg mindent beleteszek ebbe. Kelek a gyerekhez fél óránként ha arra van szükség, szívom az orrát, az első jelre tisztába teszem, játszok vele, szarrá puszilgatom, és ha kell órákat sétálgatok vele éjszaka a szobájában, hogy megnyugodjon. 

Aztán ott van a másikk oldal, amely oldalon én kizárólag hiányosságot és kudarcokat látok. A lakás úszik, a háztartás a Reni álltal felállított sztenderdekhez képest ha 30%-on van vezetve akkor szerintem sokat mondok. A legutóbbi írásomban elkezdtem értékelni feladatokra lebontva, hogy eddig mivel, hogyan haladtam. Porszívozás, mosás, mosogatás stb, de a főzésre pl nem jutott már idő hogy írjak róla. 

Nulla. Semmit nem főztem az elmúlt 23 nap alatt senkinek. Ezt a kaja kérdést megoldottam annyival, hogy iderendeltem a kajámat a LifeTILT FOOD-ot az egész családnak, ami ugyan megoldásnak megoldás, de amikor a Reni foglalkozik ezzel, akkor ő mindig csinál a gyereknek kaját, csinál a Dórikának, és ha kérem, csinál nekem is. 

Aztán itt van ez a diéta dolog is. Igazából most az lenne a legtisztességesebb ha felgyújtanám magam, mert emlékszem én még arra amikor azt írtam, hogy a diéta tartása gyerekek mellett is simán kivitelezhető, az egész csak akarat és elszántság kérdése. 

Na most hadd ne mondjam, hogy én 23 nap alatt milyen diétát tartottam. Bekapni valamit ami lehetőleg készen van, vagy max 2 perc a mikróban és szevasz. Este bor, napközben csoki, mert az előző megnyugtat, az utóbbi meg egyszerűen kell. Mert jólesik. Én nem szégyellem bevallani, ha valamiben tévedtem, márpedig ez az “anyák simán tudják tartani a diétát és kurva szánalmas az aki nem tudja” soraim egy ilyen tévedés volt. Nem azért volt tévedés mert nem volt igazam, hanem mert ez egyáltalán nem sima dolog. 

Nem tudom. Talán túlságosan beledobtam magam ebbe az egészbe. Talán jobban rá kellett volna készülnöm de nem készültem rá mert megszoktam, hogy kezdjek bármibe is az életben, teljesen mindegy hogy mi az, ha beleteszem magam és rákoncentrálok, akkor az megy, abban jó leszek, abban sikereket érek el. Így voltam ezzel is. Jólvan itthon maradok a gyerekkel 30 napig, viszem a háztartás is, mi lehet ebben olyan nehéz? Hát most már tudom. De ha ezt tudtam volna akkor amikor ezt bevállalom, akkor nem vállalom, vagy nem így, egyből a mélyvízbe ugorva.

Ami pedig az edzéseket illeti. Semmi. Egyáltalán semmi. Nem mondhatom azt, hogy nem volt rá időm, mert lett volna, de minden egyes szabad perc, vagy ne adj isten szabad óra, amikor a gyerek alszik, akkor edzhettem volna itthon. Egy rakás edzésprogram van a fejemben, pontosan tudom, hogy miket tudtam volna itthon csinálni, és ha valaki, akkor én pontosan tudom, hogy a legtöbb energiát a diéta+edzés kombinácíóból lehet nyerni. De én ennek ellenére inkább az alvást, vagy egy fotelben ülést választottam mert úgy éreztem semmi erőm nincsen.

Emlékszem, tavaly egy 60 milliós országos reklámkapmányt terveztem. Tv, rádió, óriásplakát, online támadás minden fronton, és ennek a tervnek része volt egy tévés reklámfilm. A reklámfilm úgy nézett volna ki, hogy egy 3 gyerekes anya otthon teszi a dolgát egész nap, vigyáz a gyerekekre, eteti őket, szóval amit minden anya és amit most én is csinálok itthon. A nap végén, amikor letette az összes gyerekét aludni, akkor ez az anya felöltözik és este 9-kor lemegy még futni.

Aham.

Lehetne azzal védekezni, hogy ez a 23 nap tényleg extrémen szélsőséges volt, hogy a Reni mütétje és a gyerek lebetegedései. Lehetne azzal védekezni, hogy ha “csak” itthon vagyok a gyerekkel és nincsen semmi különös , akkor ez az egész simán ment volna. Még azzal is védekezhetnék, hogy minden anya elkezdte egyszer valahogy és senkinek sem ment tökéletesen elsőre, de nem ez a lényeg, és én nem egy védekezős tipus vagyok. Ezt adta az élet, ezzel kell megbirkózni. És ez csak egy gyerek. Van aki 3-4-5 gyereket nevel otthon, na az a kurva nagy respect és még ki tudja mikkel fűszerez az élet. 

Kérhettem volna segítséget az elejétől fogva de nem kértem, mert én vagyok a fasza gyerek, aztán az egészbe nagyon úgy néz ki, hogy szépen beleroppantam. 

Nem hiszem, hogy az anyaság ennyire nehéz lenne, ahogyan én most megélem. De ha ez tényleg ennyire nehéz, és nekem ezt kéne csinálnom hónapokon, éveken keresztül, ráadásul több gyerekkel, akkor én kitüzöm a fehér zászlót és azt mondom oké, ez nagyon durva, inkább visszamegyek dolgozni, mert ehhez egyszerűen nem vagyok elég.

Ez a program minden nehézsége ellenére sokat ad, sok mindent letisztáz körülöttünk, és sok mindent megértettem a program hatására. 

Az egyik ilyen megértésem és nem mellesleg örök vitatéma köztem és Reni között, az egy klasszikus eset, ami gondolom minden háztartásban előjön.

Reni minden hónapban amellé a pénz mellé amit ő keres, kap tőlem x forintot. Teljesen mindegy hogy mennyit, nem ez a lényeg. Adok pénzt, vegyen belőle amit akar, költse magára, vagy csináljon vele amit akar. A rutinosabb feleségek, akik otthon vannak a gyerekkel és nem dolgoznak mellette, azok már gondolom tudják, hogy miről is lesz itt szó, és igen, pontosan arról. 

Hogy ez a pénz most kinek a pénze?

Renivel mindig is óriási vitáink voltak ezzel kapcsolatban, mert Reni azt mondta ez az ő pénze, mire én azt mondtam, hogy oké, de hát tőlem kaptad akkor végül is kinek a pénze? Az enyém- válaszolta, ő ezért megdolgozik, mert neveli a gyerekünket, vezeti a háztartást, és ha én ezt nem látom munkának, ami igenis megéri ezt a pénzt, akkor akár el is mehetnék a picsába.

Nem láttam. Nem értettem. 

Most már értem.

Szóval innen üzenném azoknak a férfiaknak, azoknak a férjeknek, akik ilyen vagy olyan formában pénzt adnak a feleségüknek, hogy fogják be a pofájukat és adják oda azt a pénzt, mert ez igenis munka, és teljesen mindegy, hogy menynit adnak, de higgyék el nekem, hogy még így is keveset. 

Mert ez munka. Az otthonlét a gyerekkel egy kőkemény munka, amit ha valaki megcsinál helyettünk az minden pénzt megér. Ha van valaki, aki ráadásul JÓL neveli fel a gyereked, azt igazából meg sem tudod fizetni, teljesen mindegy mennyit keresel.