Sokan azt gondolják, hogy az Itthon a gyerekkel 30 napos vállalásom egy jól megtervezett, tudatosan felépített marketing és PR kampány. A valóság azonban ennél egy kicsit szomorúbb.

Reninél 2018. júliusában mellrákot diagnosztizáltak, és a kezelése most jutott el arra a pontra, hogy 4 napra befeküdjön az onkológiára és megműtsék.

Pár hete tudtuk meg, hogy mikor lesz a műtét. Február 21-én lesz, azaz holnap és Reni ma reggel bement a kórházba, én pedig itthon maradtam a gyerekkel. Tudatosan készültünk a műtétre és arra a 4-5 napra, amikor a Reni kórházban lesz. Ezért vállaltam be a gyereket az elmúlt időszakban többször is teljes napokra, hogy ne akkor, hirtelen omoljon rám a gyerekfelügyelet minden nehézsége, amikor ő egyáltalán nem tud segíteni nekem.

Nem egybefüggő napokat vállaltam be, hanem spontán napokat, hogy  hozzászokjak a dologhoz. 10 nappal ezelőtt a többedik, gyerekkel itthon töltött nap után elfogott egy érzés, amikor is megírtam az ominózus “jó itthon a gyerekkel, az anyáknak ez miért nem jó” posztomat, amiben kb rámszakadt az internet, hogy én ezt mégis hogyan képzelem.

Impulzív ember vagyok. Minden döntésemet azonnal hozom meg érzésből, de főleg akkor, ha előtte egy hibát követtem el. Ilyen hiba volt az a posztom is, és én erre úgy reagáltam, hogy belekezdek ebbe a 30 napos vállalásomba. Mint utólag kiderült, és ezt az elmúlt napok bőségesen alátámasztották, egy jó döntés volt részemről, hogy akkor most álljunk át otthoni üzemmódra. Jó döntés volt mert a Reni nélküli napokra így nem pár itthon töltött nappal készítettem fel magam, hanem egy hosszabb vállalással.

Úgy érzem felkészültem az elkövetkezendő napokra, hetekre és bár voltak nehézségeim, de Reni is nyugodtabban feküdt be a kórházba mert tudja, itthon minden rendben lesz.

A családban rengetegen ajánlották fel a segítségüket. A gyereket simán átvállalták volna a szüleim, Reni szülei, hívhattam volna babysittert, segített volna a Reni húga mindenki, de én azt mondtam hogy nem, ezt most mi fogjuk megoldani, ezt az időszakot most együtt fogjuk végig csinálni, nincs szükségem segítségre. A gyerekre én egyedül felügyelek, a házat rendben tartom.

Ami pedig Renit illeti. Mint említettem most befekeszik 4-5 napra. Azért nem tudom pontosan hogy mennyi időre, mert nem lehet tudni, hogy a műtét után mikor engedik haza, mert egy komolyabb, 2-3 órás műtétre lehet számítani.

Az élet úgy alakította, hogy a műtét február 21-én lesz. Azon a napon, amikor a fiam született, így Ádi 1 éves születésnapját az onkológia osztályon fogjuk megünnepelni. Nem tudom Reni mennyire lesz képben a műtét után, mindenesetre mindennél egyértelműbb hogy bemegyek a gyerekkel és együtt leszünk. Ugyanúgy, ahogyan 1 évvel ezelőtt is együtt voltunk.

Reni betegsége orvosi szempontból teljesen érthetetlen. Nem tudják megmondani, hogy egy 30 éves fiatal nőnél mitől alakul ki a mellrák. Senki nem tudja megmondani, mert egészséges életet él, elvégezték rajta a genetikai vizsgálatot, hogy van-e rá hajlama, természetesen a vizsgálat eredménye az volt, hogy nincsen rá hajlama, és a családjában sem volt daganatos megbetegedés.

Amikor az orvos közölte velünk, hogy Reni beteg, akkor Reni megjegyezte, hogy milyen jó, hogy nem 3 hónap múlva vette észre a csomót a mellében. Mire az orvos szinte azonnal rávága, hogy oh hölgyem ha 3 hónap múlva jön… És itt nem fejezte be a mondatot.

Reni egy újfajta kezelést kapott, aminek hatására nagyon szépen javult az állapota, sőt. A daganat teljesen visszahúzódott és a műtét után gyógyultnak lehet minősíteni.

Az életben semmi sem történik ok nélkül. Reninek ez a megbetegedése látszólag cél nélküli és nincsen semmi értelme, de szerintünk igenis van. Sokáig Reni sem tudta eldönteni, hogy egyáltalán beszéljen-e a betegségéről, míg végül egy Instagram posztban beszélt róla.

Én két dolog miatt írtam most erről.

Az egyik, hogy amikor írom a napi beszámolókat, akkor ne kelljen olyan kérdéseket kapnom, hogy “hol van ilyenkor az anyja, hogy mindent én csinálok, azért Reni is besegíthetne néha” Nem fog tudni besegíteni, mert a kórházban töltött 4-5 nap csak a kezdet, ezt még követi majd az itthoni rehabilitácíó. Azt már most megmondták nekünk, hogy a műtét után a Reni sokáig nemhogy a gyereket nem emelheti fel, de kb. Semmit, ami 2 kilónál nehezebb. Reni ha több hétig biztosan nem tud itthon semmit sem csinálni, úgyhogy nagy valószínűséggel, ha letelik a 30 napom én maradok státuszban és csinálni fogom tovább azt, amit most is csinálok.

A másik, ami miatt írtam erről, az ennél sokkal lényegesebb, és igazából ez, a második pont adja meg az egyik lehetséges értelmét Reni megbetegedésének, 

Reni annak köszönheti az életét, hogy amikor észrevette a csomót a mellében, AZONNAL orvoshoz fordult és elvégeztette az ilyenkor szoksásos vizsgálatokat.

Ha pár hónapig húzta volna, és nézegette volna, hogy ott van-e még, nőtt-e, vagy azzal nyugtatta volna magát hogy biztosan tejmirigy vagy  bármivel magyarázgatni kezdte volna hogy az biztosan nem az amire ilyenkor mindenki gondol, akkor nem lett volna esélye a gyógyulásra.

Egy nagyon egyszerű üzenet a második pont.

Tartsatok FOLYAMATOSAN önvizsgálatot és ha bármi szokatlant észleltek, AZONNAL menjetek el orvoshoz, mert sokszor ennyin múlik, hogy meggyógyultok-e vagy sem.

Amikor írom ezt a bejegyzést Ádi éppen alszik. Amint felkel megetetem, és bemegyünk az anyjához. Minden nap bemegyünk, és én minden nap helyt fogok állni itthon ez most már nem is kérdés.