A fiam keresztanyja egy 4 gyerekes családanya, aki immáron 9 éve csinálja azt, amit én még csak 4 napja, szóval hogyha valakinek a véleménye érdekel ebben a témában, akkor az Dóri. Dóri tegnap felhívott telefonon és arról érdeklődött hogyan bírom a vállalásomat. Hát vannak problémáim mondtam, de egyértelmű választ nem igazán tudtam adni, mire Dóri azt mondta, hogy nem kell aggódni, ez ilyen. Vannak rossz és vannak jobb napok, de minden egyes nehéz nap, könnyíteni fog a következő nehéz napon, mert egyre eddzettebb leszel.

Amikor letettem a telefont elgondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ez mindennel így van. Bármibe is kezdünk bele, az eleje mindig rossz. Amikor elkezdesz edzeni mindig az első edzések a legrosszabbak, de utána már úgy érzed egyre kevésbé megeröltetőek, hogy közben jelentősen javult a teljesítményed. Emlékszem amikor elkezdtem ezt az egész blog írást még 2011-ben akkor az első futásom 2 km volt és azt hittem ott pusztulok meg, aztán eltelt 3 hónap, hetente 4x jártam le edzeni és már úgy futottam 15 km-t, hogy mire a végére értem egyáltalán nem fáradtam el, sőt teljesen jól esett.

De ugyanez van, ha az ember új munkahelyre megy, ott is az első napok nagyon kutyák, de igaz ez bármire, amit elkezdesz és koncentráltan még soha nem csináltad.

Nehéz az eleje.

A negyedik napom kifejezetten nehéz volt. Fáradt voltam, nagyon fáradt. Úgy éreztem magam, mint amikor kora reggel kelned kell, beállítod az ébresztőt, az ébresztő megszólal, de neked rohadtul nincs kedved felkelni, egyszerűen csak aludnál tovább és ha még fel is kelnél fejben, fizikailag annyira készen vagy, hogy nem akarsz felkelni és csak azon gondolkozol, hogyan tudnál még egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit még tovább aludni. Aztán persze felkelsz de halál kóma vagy.

Na nekem ilyen volt a tegnapi napom de nem csak reggel, hanem egész nap. Vonszoltam magam a gyerekhez, vonszoltam magam amikor tisztába kellett tenni és úgy általában az egész napom borzalmasan szar volt. Nem is a kialvatlanság miatt volt nehéz, hanem az elém tornyosuló feladatok sokaságától.

Nem a gyerekre vigyázás és úgy általában a gyerekről gondoskodás a nap minden percében a nehéz, azzal már teljesen jól elboldogulok, az igazi teher az a háztartás vezetése. Ezt érzem olyan méretűnek és olyan terhesnek, aminek a gondolatától is teljesen le vagyok már szedálva.

Ezt az állapotot úgy tudnám a legjobban jellemezni, hogy állok egy hatalmas hegy előtt, és ezt a hegyet a mosatlan ruhák, az elmosatlan edények, a takarítás, az állandó pakolás, és úgy általában a lakás rendszerezett rendbetétele jelenti. Minden egyes rohadt nap találok valami olyan feladatot aminek a létezéséről eddig nem is tudtam, de most, hogy egyre jobban a mélyére megyek, rátalálok ezekre a feladatokra.

Félreértés ne essék, én tényleg mindent LEGALÁBB úgy szeretnék csinálni, ahogy Reni azt a mindennapokban csinálja. Legalább olyan tisztaságot, legalább olyan rendet, legalább azt a rendszert működtetni, amiben itt éltem az elmúlt években. 

És ez baromi nehéz.

Ha most csak azt mondom, hogy a ruhákat nem elég kimosni meg kiteregetni, hanem amikor megszáradt össze kell hajtogatni és be kell tenni a szekrénybe, de nem ám egy szekrénybe, hanem betenni a gyerek szekrényébe a megfelelő polcra, betenni Renihez, vagy elrendezni az én szekrényemben. A szekrényemben, aminek a környezete jelenleg így néz ki, mert a gyerek mindet kivesz a fiókokból és szétdobálja.

Folyamatosan azon gondolkozom, hogyan lehetne ezt a melót lecsökkenteni és tudjátok mire jöttem rá? Hogy egyre inkább azt veszem észre, hogy magamtól veszem el a dolgokat. Jó nekem az a 2 szendvics nap közben, nem főzők magamnak, jó az a tréning ruha amiben már 3 napja vagyok és komolyan mondom, hogy kezdek ott tartani, hogy rendes lelkiismeret-furdalással veszek fel egy tiszta pólót, mert arra gondolok, hogy legalább az én ruháimmal ne legyen több mosatlan ruha.

Direkt lefotóztam. Ez a tréning gatya van rajtam 3 napja. Az a folt ami rajta van, azt szerintem 3 napja ott van, de így jobban belegondolva biztos, hogy 3 napja mert amikor a gyereket etettem akkor került rá.

Azért ez nagyon kemény valahol.

És azt is tudom hogy hol, mert vannak ezek a játszóteres sztorik, amiket hall az ember, és onnan olyan infók szivárognak ki, hogy vannak a topis anyák, meg vannak azok az anyák, akik kisminkelve, frissen fodrászolva, szépen felöltözve jelennek meg a játszótéren. Jelen állapotomban teljesen megértem a topis anyákat, és elképzelni sem tudom, hogy azok a nők, akik normálisan jelennek meg ezeken a játszótereken, azok hogyan képesek elérni ezt a szintet.

Azt még én is tudom, hogy rengeteg frontvonal húzódik az anyák között és itt őrületes, semmit és senkit nem kímélő háborúk zajlanak. Ismerjük ezeket a frontvonalakat. Szoptatsz vagy tápszert adsz, bölcsödébe adod a gyereket vagy otthon tartod óvódás koráig, hova teszed a bevásárlókocsiba és még egy rakás ilyen elmebeteg vita, amit én megmondom őszintén már azért sem értek, 

Mert mindenki a legjobbat akarja a gyerekének és a legjobb anya akar lenni.

És ha ez így van, márpedig így van, akkor miért van ez az állandó egymás basztatása minden csip-csup szaros dologért? Na ez már így 4 nap után sem fér a fejembe. 

Baromi nehéz ez az anyaság dolog és egyre inkább azt veszem észre, hogy a gyerekre való felügyelet ennek csak egy nagyon kis része, a nagyja az a háztartás és millió olyan apróság, amik önmagukban kicsinek tűnnek, de igazából ezek adják ki az anyaság nagyobb részét. Hogy milyen minőségben, milyen szellemiségben, milyen energiaszinttel, és legfőképpen mennyi szeretettel neveljük fel azt a gyereket. Ehhez rengeteg erő és energia kell. De ez az erő és ez az energia nem mehet el arra, hogy az anyák egymást szedjék cafatokra. 

Én még ugyan nem vagyok része ennek a csodálatos szubkultúrának, amely kultúrát a Facebookon anyás csoportok ezreiben művelnek, de már engem is megkóstoltattak ennek az egésznek a csodálatos ízével. Itt volt páldául ez a tegnapi sztori, hogy én hova teszem Ádit a bevásárlókocsiba. Nem kurvára mindegy? Sérül ettől a gyerek önértékelése, vagy lesz ettől bármi baja? De nem is ez a lényeg. Ha anya vagy nem tudsz olyat tenni, hogy ne jöjjön egymillió vérben forgó szemű másik anya, és tökmindegy hogy te mit csinálsz belédállnak mint a szar és te nem érted hogy miért.

Elmondom hogy miért. Mert ők maguk is bizonytalanok. Az anyaság együtt jár azzal az érzéssel, hogy biztosan mindent jól csinálok vagy esetleg csinálhatnám-e még jobban? Én még csak 4 napja csinálom, de már most azt érzem, hogy mindenben bizonytalan vagyok.

Biztosan mindent jól csinálok? Nem maradt éhes a gyerek? Biztosan elég jól felöltöztettem a délutáni sétához? Nem fog így megfázni? Ezernyi ilyen bizonytalansági tényező és az egész mögött ott van ez a baromi nagy teher, amit már fentebb leírtam, azaz hogy gyerekre való vigyázás és a háztartás vezetése.

Én létrehoztam, és a mai napig egy több milliárdos árbevételű céget vezetek, pedig nekem elhihetitek a LifeTILT-et létrehozni sem volt azért egy wellnes hétvége a svájci alpokban. De most azt érzem az nem volt ennyire nehéz, mint ugyanazt az itthoni, monoton, semmi újdonságot nem tartalmazó házimunkát végezni, (amit mondjuk még szinte el sem kezdtem) megharcolni a gyerekkel, és végtére is megharcolni saját magammal, hogy ne butulj bele teljesen ebbe az egész itthonlétbe.

És hogy egy keretes szerkezetté gyúrjuk a mai napot lenne itt még valami, amit szintén Dóri mondott nekem még régebben. Akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de a mondanivalója most kezd értelmet nyerni számomra.

Minden nap 1 óra

Minden héten 1 nap

Minden hónapban 1 hétvége

Minden évben 2 hét

Ennyi gyerekmentes szabadidő kell minden anyának, és Dóri a férjét arra kérte meg, hogy ezt minden körülmények között biztosítsa számára. 

Ez a napi 1 óra nekem megvolt. Teljesen kiütve tegnap beültem a kocsiba és abszolút gondolatok nélkül csak vezettem a városban 1 órát. Szükségem volt rá.

Holnap minden házimunkát megcsinálok.