Pénteken védőnőhöz vittem a gyereket. Még sosem voltam védőnőnél, sőt ha jól emlékszem akkor sem voltam soha otthon, amikor Ádi egészen kicsi volt, és még hozzánk jött ki a védőnő. 

Ádit délre kellett vinnem, és Reni két dolgot kötött a lelkemre. Az egyik hogy ne késsek el mert a védőnőnek percre pontosan be van osztva az ideje, a másik meg, hogy ne hagyjam otthon a gyerek oltási, és védőnős kiskönyvét. Mondom oké, nem lesz probléma. 

Nem is lett ha úgy vesszük, mert a kettőből az egyiket sikerült abszolválnom, a kiskönyvek nálam voltak, a másikról pedig Ádi tehet, ugyanis belelaudt a határidőbe, és én erre az eshetőségre nem lettem felkészítve. Mert mit kell tenni akkor, ha el kell indulni valahová időre, de a gyerek alszik. Abban biztos voltam, hogy Ádit nem keltem fel, mert minden eshetőség közül ez tűnt a legrosszabb megoldásnak, így nem tehettem mást, mint felhívtam a védőnőt, hogy bocsánat, a gyerek alszik, tudnék-e később menni.

Tudtam. Azt mondta a védőnő, menjek akkor legkésőbb 13 órára. Ez tök jó gondoltam, majd amikor Ádi még 12:40-kor is aludt, akkor megléptem amit nagyon nem akartam, felkeltettem Ádit. Pontosabban már ébren volt, csak csendben játszott az ágyában. Nem lehet elképzelni ezt a boldogságot, én meg azt nem tudtam elképzelni, hogy ennek lehet így örülni.

A védőnőhöz érve beléptem azt ajtón, és a következő párbeszéd hangzott el köztünk.

Védőnő: Üdvözlöm. Ön a kisgyerek gondviselője?

Én: Igen, de azért nincs vele annyi gond.

Védőnő:

Egészen biztos vagyok benne, hogy ha nem vagyok ennyire betompulva ez a párbeszéd nem történik meg, de abban is, hogy ha nem kések 1 órát, akkor nem ez a fej fogad.

Na de nem ez a lényeg, hanem két dolog. 

Az egyik, hogy Ádival minden maximálisan rendben van. Minden értéke a felső tartományban van, ennek nyilván örültem és baromi büszke vagyok a fiamra. Egy erős fasza gyerek. De nem is ez lenne itt a lényeg, hanem amit a védőnőnél éreztem.

Nem tudom, hogy csak én vagyok-e így ezzel, de a védőnőnél végig az az érzésem volt, mintha egy nyomozóval beszélgetnék. Frankón mondom, hogy éreztem a vallatólámpa fényét az arcomban. Hogy szerezte a gyerek azt a karcolást az arcán? Egy kicsit piros a szeme észrevettük-e már és ha igen akkor mivel kezeljük? Ádi kicsit taknyos le van-e szívva az orra naponta 3x és még sorolhatnám.

Félreértés ne essék. Tök aranyos volt a védőnő, de valahogy azt éreztem, hogy most itt nekem meg kell felelnem és be kell bizonyítanom, hogy szeretjük és maximálisan gondoskodunk a fiúnkról. Tudom, hogy egy védőnőnek az a feladata, hogy kiszűrje a faszkalap szülőket, de nekem ne kelljen már bizonygatnom egy idegennek azt, ami teljesen magától értetődő.

Na de a lényeg, hogy Ádival minden rendben van. 

Hazafele még beugrottunk a CBA-ba, mert nekem akkor esett le, hogy már elmúlt délután 2, és én még nem ettem semmit. Na ezeket a beugrok ide meg oda dolgokat kell elfelejteni a gyerekkel. Vettem pár dolgot magamnak, hogy azt megeszem és betettem Ádi mellé a kosárba. Amíg a kasszához értünk, Ádi valahol kidobta belőle a felvágottat. Fasza mondom, nem baj jó lesz az a kifli csak simán sajttal is.

A hazafele úton végig azon gondolkoztam, hogy vajon mit tudnék kitalálni, hogy ne kelljen otthon a házimunkát megcsinálnom, de sajnos semmi nem jutott eszembe.Hazaértünk és bennem volt egy “ezt most már nem tudom tovább húzni” érzés.

Elkezdtem.

A konyhával kezdtem, mert azt gyűlölöm a legjobban, de semmi mosogatógép, hanem kézzel. Azért kézzel, mert az gyorsabb, és megspórolok egy csomó felesleges mozdulatot. Gondolok itt a bepakolás, elrendezés, kipakolás részre. Kézzel letudtam mindent negyed óra alatt, egy másik 5 percben meg mindent eltettem a helyére.

Ez volt az a pont, amikor megfogalmazódott bennem, hogy

mostantól itt senki nem fog tányérokat hagyogatni a konyhapulton, senki nem fogja levenni a ruháit és otthagyni akárhol, meg kivesszük az ásványvizet de nem rakjuk vissza a hűtőbe és társai.

Pakolás közben kifejezetten idegesített, hogy itt mindenki szanaszét hagyja a holmiját, ez is rendszerbe lesz téve. Lefekvés előtt mindenki összeszedi a cuccait, és ugyanezt megteszik ha elindulnak itthonról.

Szabályok lesznek és pont.

Ezen a ponton viszont azt éreztem, de ezt így megvilágosodás szinten kell elképzelni, szóval azt éreztem, hogy hozzám került a hatalom. Az a hatalom, amivel a nők rendelkeznek minden háztartásban. Ez a rászólok a másikra és feladatokat osztok ki nekik, miközben baromira bűntudatot keltek bennük, hogy micsoda rendetlen trehány bandával kell együtt élnem.

Soha nem értettem, hogy honnan van a nőknek ekkora erejük otthon, de most már tudom. Aki rendben tartja otthon a lakást, aki gondoskodik mindenkiről az lesz otthon a bigboss, a keresztapa, azé lesz otthon a legnagyobb hatalom. Mert mindennek ára van. A kényelemnek is, és ezt az árat annak kell kifizetnie, aki a kényelmet választja. Márpedig aki a kényelmet választja otthon, az leteszi a fegyvert és átadja az irányítást. Borzalmas felismerés volt számomra, hogy igazából nem a hazahozott pénz mértéke számít, hanem hogy ki tartja össze ezt az egészet, amit otthonnak nevezünk.

Ezen a hatalom érzésen annyira felbuzdultam, hogy lendületből nekimentem a szennyeskosaraknak, de az összesnek a lakásban és ebből van négy. A Renié, az enyém, a gyereké, és Dórié a nevelt lányomé. A szennyes összeszedésében természetesen Ádi is segített.

Minden szennyest összeszedtem, és mindent beborítottam egy kupacba. Ez egy remek döntés volt részemről, mert ekkor eszembe jutott Reni mosási szabályrendszere. Külön a fehér, külön a sötét, külön a piros és színes ruhák, külön az Ádi ruháit.

……

Most erre mit mondjak. Inkább semmit.

Leválogattam, MINDENT kimostam, a tiszta ruhákat mindenkihez felvittem és még ott is szétválogattam őket. A válogatás egy pontján, amikor a Reni fehérneműit tettem egy kupacba akkor azért megálltam egy pillanatra és arra gondoltam, hogy erre azért nem számítottam. Soha nem gondoltam volna évekkel ezelőtt, hogy ez valaha is meg fog történni, mondjuk 1 hete sem nagyon.

Mire Reniék hazaértek a lakás készen volt. Minden a helyén. Olvastam Reni beszámolóját, amiben azt írta, hogy a lakás nagyjából rendben volt. Erre csak annyit írnék, hogy semmi nagyjából. A lakás rohadtul rendben volt, a gyerek el volt látva. 

Ez volt az első olyan napom, amikor azt tudtam mondani, hogy helyt álltam.

Összegezve a mai napot elégedett vagyok magammal és a Reni is az lehet velem. Igaz még mindig nem főztem, még mindig nem porszívoztam, még mindig nem vasaltam, de ehhez a vasalás dologhoz majd szerintem innom kell.