A gyerek fent alszik és én kihasználva ezt az egy, jó esetben két órát mindennél jobban szeretném arra használni, hogy aludjak egyet, de döntenem kellett. Vagy alszok egyet amire mindennél jobban vágyom, amire valóban nagy szükségem lenne, vagy megírom ezt a bejegyzést.

De amit az elmúlt lassan két hét alatt megtanultam az az, hogy

egy gyerek mellett soha nem azt csináljuk amit mi szeretnénk, hanem amit meg kell csinálnunk.

Így most alvás helyett inkább megírom, amit meg kell írnom.

Igazi elmebeteg napom volt, és most nehogy valaki azt gondolja, hogy én most otthon ülök a gyerekkel és azon siránkozom, hogy jaj most el kell mosogatnom, vagy fel kell mosnom a nappaliban. Bárcsak erről lenne szó, de sajnos nem így van, ugyanis van pár cégem amiben én vagyok az ügyvezető, és akárhogy is próbáltam elintézni, hogy ne kelljen most munkával foglalkoznom, ezt nem tudtam megoldani.

A mai napon bankba kellett mennem, ügyvédeknél voltam, könyvelőnél, közjegyzőnél, szóval számomra a munka legundorítóbb részeivel kellett foglalkoznom de úgy, hogy a gyereket vittem magammal, a gyerek végig ott volt velem. Pelenkáztam bankban, etettem a könyvelőnél, és álltam félre a Széll Kálmán téren vészvillogóval a legnagyobb csúcsforgalomban, hogy megkeressem a gyerek cumiját, mert kizárólag attól tudott megnyugodni. 

Emlékszik még valaki mekkora madár voltam az első bejegyzéseim egyikében, amikor azon agonizáltam, hogy a gyerekkel való 1 órás mozgás a városban  mennyire megterhelő volt számomra? Tudjátok az a homokóra pereg a szemeim előtt sztori. A tegnapi napom tükrében romantikus nosztalgiázással gondolok vissza arra napra mert tegnap 9 órát voltunk a városban és nem egy, hanem több helyen is megfordultunk.

A bejegyzés ezen pontján mindenképpen szeretném a hálámat kifejezni a CIB bank felé, és ezúton is köszönöm nekik, hogy 4, azaz négy és fél óra alatt sikerült náluk elintéznem az ügyeimet. Négy és fél óra a gyerekkel. Különösebben nem hatotta meg őket, hogy gyerekkel vagyok és ott tologatom a babakocsit fel-alá mint egy idióta. Részükről lezárták a dolgot annyival, hogy az egyetlen vállalatis kollegájuk szabadságon van, ezért várni kell, majd a fiókvezető foglakozik velem. 

Jó de mikor? kérdezem. Azt nem tudja, de minimum másfél órát kell várnom. Mondom ez remek. Akkor ha elkezd sírni a gyerek, akkor oda fogom tenni a fiókvezető asztala mellé Ádámot, vegye ki ő is a részét az élvezetből hallgassa csak, hátha hamarabb sorra kerülök. 

Pelenkázás, etetés, és akkor a gyerek mozgásigényéről még nem is beszéltem mert az nem működik, hogy kiveszem a gyereket a babakocsiból mert ha kiveszem, akkor Ádi lebontja az egész bankot. Utólag vissza gondolva lehet, hogy ezt kellett volna tennem.

Végül nem lett igaza a nőnek mert nem kellet másfél órát várni. Két és fél órát kellett, majd miután sorra kerültünk pikk-pakk elintézték az ügyeimet laza két óra alatt.

De az egészben nem a várakozás volt a legrosszabb, hanem hogy tudtam, a gyerek megszokott napirendje kezd teljesen felborulni. Ádi ezen a napon egyáltalán nem aludt. Ezen a napon a gyerek felkelt reggel 6-kor, és este 7 óráig nem aludt 30 percnél többet de ezt is csak úgy, hogy a kocsiban 20 percet a bank és az ügyvéd között, meg még 10-et addig, amíg ki nem vettem a kocsiból a könyvelőhöz menet. 

A gyerek egész nap meglepően jól bírta egészen fél 6-ig, amikor is teljesen eltört a mécses, és nem segített már semmi. Nem segített keksz, sem cumi, sem játék, sem zene, semmi nem segített.

Ott ültem a kocsiban hazafele menet az esti csúcsforgalomban, a gyerekhez hasonlóan halálosan fáradtan, Ádi ordít mögöttem és én csak néztem magam elé és tudtam, hogy most nagyon nagy szarban vagyok. Szinte éreztem az élet tenyerét a tarkómon, ahogyan éppen ezerrel szopat és nem volt megoldás. Ott ültem tehetetlenül, hallgattam a gyerek örjöngő sírását, és néztem az autók tengerét előttem, ahogyan éppen belefulladok. 

Miért nem segített a feleségem? Mert aznap reggel feküdt be a kórházba. Miért nem kértem segítséget bárkitől, amíg az ügyeimet intéztem? Mert azt gondoltam, hogy lehet gyerek mellett is dolgozni, de NEM LEHET.

Nem lehet mert

mire van szüksége egy babának elsősorban? Biztonságra. Napirendre, hogy minden akkor, ugyanúgy, ugyanabban az ütemben, ugyanabban a környezetben történjen. Kiszámíthatóság kell egy babának

mert ettől érzi magát biztonságban, ez adja meg egy babának az alapot. Egy babának minden új, minden szokatlan, és egy állandóan változó, számára rengeteg újdonságot tartalmazó világban

kell a babáknak egy kapaszkodó, amire mindig számíthat, amitől megnyugodhat, és ez a kapaszkodó, ez a bázis nem lehet más, mint az otthon.

A lakás amit mindig lát, az emberek akik körülveszik, akik ha valami baja van, akkor jön apa meg anya és tudja, hogy akkor minden rendben lesz. 

Ebben készültem ki teljesen hogy tudtam, a gyereknek a bázisa nem volt meg, a napirendje nem volt meg aznap, az alvásideje hogy kipihenje magát, egyszóval semmilye nem volt meg aznap. Mire hazaértünk teljesen kikészült. Arra sem kelt fel hogy kivettem a kocsiból, még a mamuszát és a kardigánját sem akartam levenni róla, nehogy felébredjen.

Amikor a Reninek elmeséltem mi történt velünk azt mondta, hogy ennek még meglesz a böjtje. Ettől félek én is.

Egyre inkább központi kérdés kezd lenni a családmodell és hogy ebben a családmodellben mi egy férfi és egy nő feladata. Én nem akarok egyenlőre állást foglalni a kérdésben de az a tény, hogy a világ családjainak 98%-ban a nő van otthon és a férfiak dolgoznak, az nem valamiféle globális elnyomás miatt alakult így, hanem ezt a családmodellt az élet vájta ki. Csak egyetlen napig kevertem azt a munkát amivel pénzt keresek, és azt a a munkát, ami alatt gyereknevelést és háztartás vezetést értem, és már az első napon felborult minden.

Nem azért, mert nem jól szerveztem meg a napomat, hanem azért mert ez a két munka összeegyeztethetetlen a fentebb leírtak miatt.

Vagy a gyereket nevelem otthon abban a minőségben amire egy babának szüksége van, vagy elmegyek és dolgozok. Nincs átmenet, nincsen is-is. 

Vagy itthon a gyereket nevelem, vagy visszamegyek dolgozni. Ha mind a kettőt csinálni akarnám, mind a kettőben kudarcot vallanék. Az Itthon a gyerekkel válallásom kizárólag úgy működik, ha maradok itthon a gyerekkel, és csak is itthon.

Most jönne az a rész, hogy állástfoglalok és kinyilatkoztatok, de nem sétálok bele ebbe a csapdába és túlságosan fáradt is vagyok hozzá. Nincs most erőm genderideológiai szabadságharcot vívni, de ez nem is harc, ez csak mai napom.

Egy újabb nap, amit végig kellett csinálnom ha akartam, ha nem.