Időben még azon a napon vagyunk, amikor a gyerekkel 9 órán keresztül bolondultam meg a városban. Pontosabban annak a napnak az éjszakáján. 

A gyereket már lefektettem, elpakoltam a lakásban, és amikor mindennel végeztem 11-kor bementem a szobámba és lefeküdtem a földre. Egy ideig csak feküdtem és léteztem aztán egy idő után már a következő napra gondoltam, ami nem igérkezett sem könnyűnek, sem egyszerűnek.

Holnap lesz Reni műtétje, holnap lesz a fiam születésnapja, amire anyámék konkrétan hetek óta készülnek, a változatosság kedvéért alá kell írnom egy szerződést és naná, hogy megint bankba kell mennem. Ahogyan ezen gondolkoztam már abban is lefáradtam, ami nagy teljesítmény, mert nem gondoltam volna, hogy a fáradtságnak még vannak annál is mélyebb szintjei, mint amiben én akkor voltam. 

Ott fekszek a földön, egyszercsak rám ír a baby sitterünk Réka, hogy sok sikert kívánjon Reni műtétjéhez, és hogy pusziljam meg Ádit helyette is, mert nagyon hiányzik neki.

Egy ideig csak néztem az üzenetet és minél tovább néztem, annál inkább tudtam, hogy bármennyire is nem szeretném, de segítséget kell kérnem tőle. 

Ez volt az a pont, amikor megtörtem.

Azt gondoltam, hogy egyedül, mindenféle segítség nélkül lehozom ezt a 30 napot, de eljutottam arra a pontra, hogy inkább iszom ki egy pávián köpőcsészéjét, de az biztos, hogy még egyszer nem csinálok végig egy olyan napot mint legutóbb. 

Renit reggel 8.30-kor műtötték, azaz nekem és a gyereknek legkésőbb 8.15-re kellett odaérnem, hogy mielőtt betolják az asszonyt, Reni még lásson minket. Ez volt Reni kérése, de ha nem kéri, mi akkor is odamentünk volna. Értitek, mindezt a gyerek születésnapján. 

Szóval áthívtam a babysittert reggel 7-re de nem úgy hogy maradjon otthon a gyerekkel, hanem hogy jöjjön velünk és figyeljen az Ádira. Én ezt egyébként egyértelmű kudarcnak élem meg, hogy segítséget vettem igénybe, és ezen a ponton tisztázzunk le egy fontos dolgot mert megy az elmebeteg értetlenkedés, hogy a jól menő üzletembernek nincsen pénze babysittere és egyéb ilyen hasonló gyökérkedés.

De van. Sőt. Idehozhatnék egy szakácsot is, de mit szakácsot, hát saját ételkiszállító cégem van még pénzembe sem kerülne. Idehozhatnék egy takarítónőt akár minden nap és nekem nem kéne itthon semmit sem csálnom. Fogadhatnék bejárónőt, de idehozhatnék két babysittert is. Egyet nappalra, egyet meg éjszakára, de én nem ezt vállaltam. 

Nem ezt vállaltam, mert nem ez a realitás. A férfi dolgozik, a nő otthon van egy, vagy több gyerekkel, segítség semmi vagy nagyon kevés, lehet mindent egyedül megoldani. Ez ma a magyar realitás. Én ebbe az élethelyzetbe helyezem bele magam, ezt próbálom ki ebben a 30 napban, mert csak is így kaphatok valós képet a gyereknevelés nehézségeit illetően. 

És nehézség az van bőven.

Perceken múlott, de ott voltunk Ádival amikor Renit betolták a műtőbe. Ott voltam délután miután Reni felébredt, és aznap este még egyszer ott voltunk Ádival hogy hárman legyünk, és hogy megünnepeljük Ádi 1 éves születésnapját. 

Az Onkológián.

Most nem megyek bele, hogy Renit mennyire megviselte a műtét, majd ír erről ha akar, arról viszont mindenképpen írnom kell, hogy Ádit mennyire megviselte, hogy az anyja kóráházban van. 

Nyílván nem fogja fel ezt ésszel, de megérezte hogy mi történik körülötte,

mert a gyerekek nem biztos hogy mindent tudnak, de hogy mindent éreznek, az egészen biztos.

Ádi aznap nagyon nyugtalan volt, én még zavartnak is mondanám és látszott rajta, hogy valami baja van.

Baby sitter segítség egész nap ide vagy oda, Ádi estére megint nagyon elfáradt, de még hivatalosak voltunk anyámékhoz, mert ők is meg akarták ünnepelni a gyerek születésnapját. A szüleim elmebeteg módon szeretik a gyereket. Ezt most nehéz így szavakkal leírni, úgyhogy inkább csak beteszek ide egy képet, hogyan várták Ádit anyámék.

Ádi az este végére annyira fáradt volt, hogy inkább anyáméknál hagytam, aludjon náluk, nem akartam a gyereket megszívatni még egy hazaúttal, így volt ez a legjobb mindenkinek, de elsősorban Ádámnak.

Végül pedig nem szeretnék olcsó hatásvadászkodni, inkább csak simán leírom, hogy nem vagyunk jó állapotban. Sem az Ádi, sem Reni, és én sem. Nem tudom, hogy ez csakis és kizárólag azért van mert Reni jelenleg komoly betegséggel küzd, és ez megviseli az egész családot. lehet, hogy ez az oka.

De az is lehet, hogy azért sem vagyunk jó állapotban, mert itthon teljesen felborítottuk az eddig jól működő régi rendet, és jelenleg nálunk nem a nő, hanem én próbálom megteremteni a rendszert, és biztosítani az otthon melegét.