Ahogyan arra számítani lehetett, Ádi lebetegedett. 

Hihetetlen ez egyébként, hogy a gyerekek mennyire megérzik ezeket az érzelmi változásokat, mondjuk lehet az sem volt egy nagy ötlet, hogy a gyereket bevittem a kórházba az anyjához, valószínűleg ott kapott el valamit, de mit kellett volna tennem? Ne lássa az anyja a születésnapján a gyereket? Felejtő.

A lényeg, hogy Ádi beteg lett. Onnan tudtam hogy baj van, hogy a fiam aki addig tazmán ördögként élte a mindennapjait, most csak ült, és nézett ki a fejéből. Nem pakolta ki a zoknis fiókom, nem akarta szétszedni a radiátort, nem akarta összetörni a konyhakövet bármivel, nem volt kedve semmihez sem. 

Furcsa módon ami addig az agyamra ment és bármit megadtam volna, hogy ne pakoljon ki és ne szedjen szét mindent, látva a fiamat most azt kivántam bárcsak kipakolna mindent.

Közben hazahoztam Renit a kórházból és miközben jöttünk hazafele arra gondoltam, hogy oké, hogy ez az Itthon a gyerekkel dolog eddig sem volt könnyű, de most mi az Istent fogok csinálni egy beteg gyerekkel és a feleségemmel, aki konkrétan alig tud mozogni, nem emelhet, pihennie kell, és ha akarna, a gyerekről akkor sem tudna gondoskodni. 

Olyan érzésem van, mintha az élet most azt mondaná, hogy na fiam nagy volt az arcod, meg könnyű otthon az anyák élete? Akkor tessék lehet megmutatni és bizonyítani.

A gyereknek már előző nap is hasmenése volt, de ezen a napon megérkezett a láz is 38,9 formájában. Ádi egész nap kedvetlen, nem mászik, nem játszik, nem eszik, beteszem az ágyamba mert az a kedvenc játékunk, hogy betúrja magát a paplanok közé és elbújik, én meg megkeresem, de semmi. Csak fekszik és nem csinál semmit.

Rohadt egy érzés ez ha beteg a gyereked. Ádit eddig elkerülték a betegségek, ha volt is valami 1 napon belül meggyógyult mindenből, de kedvetlen akkor sem volt. Akkor még azt hittem, hogy másnapra majd jobban lesz, de nem lett mert jött az éjszaka, és sokkal rosszabb lett. 

Ádi este 7-kor lefeküdt aludni, onnatól kezdve két óránként felkelt és minden egyes alkalommal, amikor felmentem hozzá nem csak simán tisztába kellett tennem, hanem konkrétan meg kellett mosdatnom a gyereket mert olyan hasmenése volt, hogy a tarkójáig olyan lett, a pizsamájáról meg a lepedőjéről nem is beszélve. Gyereket be a mosdóba a csap alá, tiszta ruha, áthúzom az ágyneműjét, sétálgatok vele hogy megnyugodjon, be az ágyba Ez volt a procedúra. Az utolsó ilyen után gondoltam adok neki egy kis tejet hátha iszik belőle. 

Ivott.

A gyerek az ágyban fekve elkezdi inni a tejet, majd egy perc múlva fogja, és arcon hányja magát, és úgy kb mindent 1 méteres körzetében. A szokásos tisztító procedúrát követően fogtam a gyerek matracát, letettem a földre és odafeküdtem mellé, mert ekkora a gyerek már teljesen kész volt.

Ezen az éjszakán a gyerek csak úgy tudott elaludni, ha ott fekszem mellette és valamije hozzámér. A gyerek aludhatott bármennyire mélyen, ha én elmozdultam mellőle, a gyerek abban a pillanatban felkelt és elkezdett sírni. Baromi kényelmetlen volt félig a földön, félig a kis matrcán feküdni de úgy, hogy közben folyamatosan kontaktom legyen a gyerekkel. Fáradt is voltam baromira, aki követi a bejegyzéseket tudhatja hogy mennyire kivagyok már merülve, de valahogy mégsem éreztem ezt megterhelőnek. Sőt én azt gondolom

soha ennyire közel nem voltam még a fiamhoz.

Aztán reggel lett. Gondoltam megitatom, mert hasmenése van, hányt az éjjel, innia kell. De nem akart inni.

És akkor valahol reggel negyed 7 tájékán a gyereket felöltöztettem, és bevittem a Szent János kórház gyermek osztályára, mert féltem attól, hogy kiszárad. 

A gyereket megvizsgálták és megállapították, hogy benyelt valami vírust, úgyhogy bent tartják és infuzióra teszik. Mondom az nem fog menni, mert a gyerek bármennyire is kedvetlen, ha kilóg belőle egy műanyag cső azt egészen biztosan ki fogja tépni magából. Hát akkor lekötözik nincs más választás.

NA AZT BIZTOS HOGY NEM.  kell lennie valami más megoldásnak, mire azt mondta a dokornő, hogy el kell kezdenie inni a gyereknek. Most ezt ha elhiszitek ha nem, elkezdtem beszélni Ádinak, hogy kisfiam muszáj elkezdened inni, legyél jó fiú, tedd meg apáért, ilyeneket toltam a gyereknek és Ádi elkezdett inni. Először csak pár kortyot, aztán egy decit. 

A doktornő mondta hogy oké hogy elkezdett inni, de akkor is be kell feküdnie a gyereknek, de ne aggódjak mert a szülők is itt maradhatnak a gyerekkel. Hoztak ádinak rácsos ágyat, befeküdt én meg elaltattam. 

Miközben Ádi aludt, hívtam anyámat hogy jöjjön már be a kórházba egy kicsit Ádihoz amíg hazamegyek és összeteszem a cuccaimat, hogy itt tudjak aludni a gyerekkel. Anyám a telefon túlsó végén jól hallhatóan kihordott egy infarktust, de 20 percen belül ott volt. 

Tudom ebben a sztoriban én most abszolút nem számítok, de ekkora már tényleg eléggé meg voltam zuhanva. Meg voltam zuhanva fizikálisan, mentálisan, mindenhogyan mert tényleg egész éjszaka fent voltam és úgy nézett ki a dolog még egy eestét fent leszek, de ezt már a Szent Jánosban. Mondtam anyámnak maradjon itt hazamegyek alszok egy 2 órát és jövök. 

A doktornő azt mondta, ha Ádi megiszik 1000-1200 ml folyadékot, akkor hazamehet még ma, úgyhogy kaptunk egy papírt amin írnunk kellett, mennyit iszik. 

Persze délután Reni is bejött, bár nem volt jól, de a gyerekhez szerintem akkor is bement volna, ha lélegeztetőgépen van. 

Mivel a gyerek eleget ivott, evett is, nem kellett infuzóra tenni, nem hányt, láza sem volt, és a hasmenése is csillapodott, ezért este végül is hazahoztuk. 

Nem tudom, hogy ez az egész anyaság dolog tényleg ennyire nehéz-e, vagy mi most csak szélsőségesen kapjuk az ívet, de most kezd nagyon sok lenni ez az egész nekem. Úgy érzem nagyon a végét járom, a tartalékaimat kezdem teljesen felélni mert itt már nem egészen arról van szó, hogy otthon vagyok a gyerekkel, délutánonként leviszem sétálni és rendben tartom a lakást. 

Itt van a gyerek, aki igényel annyi törődést és gondoskodást amennyit egy gyerek igényel + most ráadásul beteg is. Itt van a feleségem, akinek szintén támaszra lenne szüksége, de megmondom őszintén annyira ki vagyok merülve, hogy rá egyszerűen nem marad már energiám. Amióta Reni itthon van beszélgettünk ugyan 20 percet és elég mély témákat érintettünk, de ezen kívül nem nagyon beszélünk. Amikor elmegyek mellette megölelem, adok neki egy puszit, de ennél többet jelenleg nem tudok neki adni amit szintén egyfajta kudarcnak élek meg. 

Reni okos nő. Mindig tudja mit kell mondania vagy tennie ahhoz, amivel hozzátesz a családunkhoz.

Most például ez az üzenete, amit nekem küldött. Van, hogy néha csak ennyi kell.