röviden

Tudjátok, mi a bajom a januárban megjelenő tömeggel a konditeremben, azokkal a bizonyos 1 hónapos életmódváltókkal? Pontosan az, ami a foci-világbajnokságon meg Bajnokok Ligája-meccseknél megjelenő divatszurkolókkal, akiknek semmi közük, sem keresnivalójuk nincs ezeken az eseményeken, de a jelenlétükkel pont annyira zavarnak be, hogy ne lássam tőlük a meccset a kivetítőn.

Ez basz fel a legjobban. A divatmajmok, akik kizárólag akkor jelennek meg valahol, ha trendinek érzik azt és időszerűnek, és a legutolsó sorban sem meggyőződésből, hanem csak valami önigazolásképpen, vagy hogy részesei legyenek egy olyannak, amit persze nem értenek, nem is érdekli őket, de ha már annyi helyen olvastak és hallottak róla, akkor már meg kell jelenniük. Igazolják fontosságukat, hogy ők ott vannak a trendinek gondolt eseményeken, ahol az élet zajlik, ahol részesei a hájp kultúrának, mert amit sokan követnek, az biztos csak jó lehet. Hisz tudjátok, ti egyéniség vagytok. Ahol tömeg van, ott nektek is meg kell jelennetek.

Istenem, de utálom ezeket az embereket. Beülnek elém focimezben, aztán ha fél év múlva megkérdezem, hogy a vb-n kinek szurkoltak, akkor kicsit azért bele kell gondolkozniuk, majd azt mondják, Brazília, de azt is csak azért tudják, mert emlékeznek a sárga színre, aztán amikor azt kérdezem, mondjon már pár játékost is, akkor a következőt válaszolja a barom.

„ööööö Ronaldo… vagy az nem brazil?” Anyád.

De az igazi pokol a nők megjelenése, természetesen ugyanezen világesemények megjelenésekor, ugyanazon indíttatásokkal, mint amiket fentebb már felsoroltam, és mindjárt egy kérdés az elején. Mi a büdös francot keresnek azok a nők a kivetítők előtt a foci-vb csoportmeccsein, akiktől persze semmit sem látok, és akik az év többi napján nemhogy magasról leszarják a focit, hanem látványosan tüntetnek is ellene, és persze mindig akkor akarnak szexelni, és hogy foglalkozzak velük, amikor meg akarok nézni nyugiban 2×45 percet. Nem a szünetben, nem, bazmeg, neeeem. Akkor varázsütésre megszűnik a foglalkozz velem vágy, sőt akkor jön a „nézd a hülye focidat, rám ne csak 15 perced legyen” baszakodás és megsértődés, majd a második félidőben kezdődik minden elölről. Mennyi van még belőle? Gondolom, ismerős kérdés ez, középkezdés után 3 perccel természetesen, és ezek a nők ülnek előttem. De mit ülnek, beszélgetnek egymással hülyeségekről.

Nah, pontosan ez idegesít fel a konditermekben is az év első heteiben. Heteket írok, mert egy teljes hónap már túlzás lenne. Év elején ugyanez az oda nem való fogalmatlanok hadserege szállja meg a konditermeket, mert új év, új fogadalmak, nyárra most végre már jól fogok kinézni mantrák, de persze ezt ők sem gondolják komolyan, ahogyan tavaly sem és tavalyelőtt, vagy akár 8 évvel ezelőtt sem. Lejönnek a konditerembe, mert nem akarják olyan látványosan pofán köpni magukat, meg hát ugye a havibérlet is meg lett már véve, de a végét mindenki tudja. A vége egy nagy semmi lesz, és ezt tudják az év elejézők is, tudják, akik odajárnak rendszeresen, és nem csak január 3-ától 15-éig, és akkor mi meg ne legyünk idegesek, amikor nincs miattuk szekrény meg egy gép sem szabadon?

Én örülnék a legjobban, ha ezek az emberek tovább járnának le, mint egy vízipók életciklusa, de erről persze szó sincsen. Elbogarásznak a konditeremben pár alkalmat, majd szépen 2-3 hét után fel is adják, valami olyasmi gondolatokkal a fejükben, hogy „nyárig még van sok idő, majd márciustól elkezdem, vagy áprilistól, de akkor aztán tényleg kurvára komolyan, és nincs apelláta”. A vadiúj cipő, meg a most vásárolt, színben passzoló edzőcucc mindenesetre már biztosan megvan hozzá.

És honnan tudom, hogy nem maradnak ott továbbra is? Rá van írva az arcukra, onnan. Semmi meggyőződés, semmit hit, semmi valós elhatározás, semmi. Csak az a „kéne a jó alak, de nekem semmi kedvem ehhez az egészhez” ábrázat, az az unalom, az az undor a gépek láttán, mint amikor az ember egy szaró csövest lát az utcán. Ezeknek az embereknek a gépek nem a jobb életet, a sportot, a megfelelő anyagcserét vagy a gépek által nyújtott megannyi pozitív fejlődést testesítik meg, hanem a szenvedésük tárgyát jelképezik, amihez semmi, de tényleg rohadtul semmi kedvük nincsen.

Január közepe-vége táján pedig ezek az emberek szépen eltűnnek, ahogyan tavaly is, tavalyelőtt is, és ahogyan jövőre is el fognak tűnni. Feladják az első akadályba ütközve, mert túl nehéz a kardió, túlságosan megerőltető a konditermes edzés, jó eséllyel 5 napja már a diétát sem tartják, pedig csak 10 napja kezdték, és hipp-hopp már ott is találják magukat februárban egy zumbafaszakodáson, vagy valami hasonlóan bugyuta, elképesztően nagy, lófaszt sem érő röhejen. Hát ez a bajom a januári konditermesekkel.

De várjál, kihagytam a legjobbat, mert nekem meg kellene dicsérnem ezeket az embereket azért, hogy egyáltalán lejöttek, és bátorítanom kéne őket, hogy ne adják fel, mert nekem ugye ez lenne a kötelességem, nem pedig az, hogy elvegyem a kedvüket már a kezdeteknél az ilyen kiírásokkal.

Hát akkor tisztázzunk le valamit. Nem simogatok idiótákat, komfortzónán kívüli életre képtelen, mimózaszinten mozgó, letörik a körmöm szintű képlékeny embereket. Nem tapsikolok azért, hogy egy nyilvánvalóan kampányszerű életmódváltás keretein belül valaki képes volt lemenni egy konditerembe úgy, hogy igazából ő sem gondolja ezt komolyan, és az ott elvégzett munkájánál még az is jobb lenne, ha ott sem lenne, mert mondom, legalább nem foglalná le a gépeket, nekem meg lenne szekrényem, és nem kéne rá 25 percet várnom, hogy valamelyik röhejmadár abbahagyja fent a facebookozást, és szíveskedjen végezni az „edzésével”.

Mikor értik már meg az emberek, hogy a teljesítmény egy hosszabb folyamat? Ha majd azt látom, hogy a januárban betévedt emberek még februárban is, ne adj isten márciusban is ott vannak, és a tekintetükben nem a faszom kivan, mit keresek ittet lehet leolvasni, hanem valamiféle tüzet, vagy változásra való VALÓDI hajlandóságot, akkor én leszek az első, aki bátorítani fogja, és azt mondani neki, hogy jól nézel ki, nagyon látványos a változás, csak így tovább. Akkor még pár gyakorlatát is ki fogom javítani, de amíg ezt nem látom, addig tőlem ne várjon el senki semmit, mert a semmi teljesítmény pont annyi elismerést is érdemel.

Ne a kurva vb- meg Bajnokok Ligája-döntőn ülj be elém, ha abban az évben ez az első meccs, amit megnézel, és ne csak január első két hetében menj le edzeni és foglald le előlem a gépeket, ha az év további hónapjaiban közöd sem lesz az edzésekhez.