röviden

Laura az első olyan csaj a nyilvános LifeT!lt-átalakulások történetében, akivel nem feküdtem le. Most, hogy leírtam Laura programjának minden lényegi információját, akár rá is térhetnénk olyan apróságokra, hogy én még életemben nem láttam ilyen eltökélt, és a céljaiért ilyen ellenmondást nem tűrően haladó és kitartó lányt.

1 hónapja végzett Laura a programmal, de a Slimek és a zárás miatt csúszik minden, ezért került ki csak most ez a poszt. Mindent összegezve büszke vagyok rá, és arra, amit elért a 3 hónap alatt. Laura most elköszön a blogtól, de nem a blogolástól, ugyanis saját blogot indított, ahol tovább követhetitek az edzéseit, életének történéseit, és mindent, amit ide nem tudott vagy csak egyszerűen nem akart leírni… http://wanttobe.blog.hu/

Laura

Eltelt 90 nap, vége a programnak. Ha belenézek a tükörbe, már nem görbül sírásra a szám, hiszen most már tudom, mi kell hozzá, hogy egyre jobb formában legyek, és idővel elérjem az álomalakot. Csinosnak érzem magam, XS-es ruhákért kell nyúlnom a polcon, és még mindig nehezen hiszem el, hogy a farmerméretem nem 29-30, hanem 27.

De ez csak a felszín, csak az, ami látszik rajtam. Ennél fontosabb dologról szeretnék írni. Olyasmiről, ami valóban motivál (bár a hiúság sem utolsó).

Az, hogy megcsináltam életem első diétáját, és elkezdtem rendszeresen, tudatosan sportolni, sokkal-sokkal nagyobb eredmény, mint az a pár cm mínusz vagy feszesebb test. A tudat, hogy sikerült, hihetetlen energiával tölt fel, és az életem más területein is nagyobb magabiztosságot és önbizalmat ad. Büszkeséggel tölt el, hogy volt erőm elkezdeni, hogy volt kitartásom megcsinálni, és ez bizony látszik az emberen. Jóban vagyok magammal, nyugodtabb vagyok, kevésbé türelmetlen a célok elérését illetően, hiszen a kitartó munkának mindig meglesz a gyümölcse. Nem szabad megállni, nem szabad feladni. Igaz ez a sportra és az élet minden területére. A program nem változtatta meg az életem, de adott egy olyan pluszt, ami számomra sokat jelent. Ha az életed minden területét egy káosznak érzed, a sport egy nagyon jó lehetőség. Itt terveid vannak, céljaid és határidőid. Mindegy, hogy a maraton lefutására készülsz, vagy egy 50-es kar az álmod, akkor is keretek közé vagy szorítva, magadnak tartozol elszámolással, és a majdani siker is a Te érdemed.

Úgy érzem, sikeres volt ez a 90 nap, hiszen elértük azt, amit első körben lehetett. Most pihenek egy kicsit, szeretnék hétköznapi módon enni (visszahízni nem!), de természetesen továbbra is rendszeres edzés mellett. A kajálásra nagyon fogok figyelni, picit enni és lehetőleg nem szemetet.

Ami a jövőt illeti… A futást a magam részéről skipelem, ha feltétlenül muszáj, akkor lesz kardió, de ez nagyon nem az én sportom. A konditeremről soha nem szeretnék lemondani, ameddig tudok edzeni, fogok is! Szeretnék télen egy kis tömeget felszedni, főleg váll-karok-hát, a fenékprojekt elég hosszú távú, de harcolok a genetikával továbbra is Elképzelésem szerint tavaszra pici szálkásítás, és ha minden jól ment, akkor küldök képet ide is.

Az évek során munkából/magánéletből adódóan jártam egy-két fitneszversenyen, és mindig elámultam a csajok formáján (majd betoltam egy kis spagettit :D). Nem voltam irigy, hiszen köztudott, hogy sok munkával és lemondással jár egy hasonló alak, mindig tiszteltem őket. Ha majd egyszer elhiszem magamról, hogy tényleg képes vagyok rá, akkor szeretnék felkészülni egy versenyre. Nem a győzelem miatt, tényleg a részvétel lenne a fontos. Elég kritikus vagyok, és ha egyszer engedélyt adok magamnak az indulásra, na akkor mondom azt, hogy elértem a saját topformám Az sem érdekel, ha utolsó utáni leszek, csak a tudat, hogy ott voltam a saját csúcsomon, és lesz mit mutogatnom nyannyerként. Ez mondjuk egy év minimum, de inkább kettő, majd a hozzáértők megmondják.

Akár ezt a programot kezded el, akár másba vágnál bele, de már megfordult a fejedben az életmódváltás gondolata, akkor ne hezitálj, mert csak egy életed van. Igen, pl. szar dolog lemondani a kedvenc nasikról, nem jó érzés józanul ücsörögni egy buliban, és nehéz egy fárasztó munkanap végén elindulni a terembe (a futás borzalmairól említést se tegyünk :)), de ha nem csinálod, csak irigykedsz/sóvárogsz/tötymörögsz, akkor folyton fel kell tenned a kérdést: mi lett volna…? És ha kivárod az eredményeket, akkor az alakuló tükörkép, egy hirtelen bő gatya, egy ex csodálkozó pillantása, a párod (de utálom ezt a szót) elismerő tekintete, a kolléga irigy megjegyzése mind-mind segítenek tovább menni.

A lényeg: vágj bele, és ne add fel!

Egy kis hiúság a végére Amire a legbüszkébb vagyok (felsorolás): formásabb vállak, lapos has, van tricepszem!, puklis bicepsz, feszes fenék, kemény combok, és a legeslegjobb: „árok” a hátam közepén

Tomi, köszi mindent!