röviden

A sportnak és a sportolással járó életformának rengeteget köszönhetett már az emberiség és a tegnapi napon a LifeT!lt blog olvasói is.

Tegnap ugyanis csak és kizárólag annak volt köszönhető, hogy nem küldtem el mindenkit a faszba egy 600 szavas bejegyzés formájában, hogy lementem futni 11 km-t, és közben dühből felfutottam a Gellért-hegyre is. Kicsit túlpörgettem magam az elmúlt időszakban. Túl sok a név a telefonomban, túl sok felesleges ember van körülöttem, és túl sok a fasz a kommentekben. Összejöttek a dolgok, és vagy itt írom ki magamból ezt a sok szart, vagy magamban tartom, és júliusban veszek egy Kalasnyikovot, amivel elmegyek egy bevásárlóközpontba felszaggatni a kárpitokat. Eljutottam abba az állapotomba, amikor már nem sok választ el attól, hogy bemenjek a bossokhoz a cégnél, és mindenféle kötőszöveg nélkül lehugyozzam az íróasztalukat és a Nepálban vett pálmájukat a sarokban. Ezzel egyébként részemről a felmondólevelemet hivatalosan is megírom, szarakodjon ennek a hivatalos formába öntésével a HR-osztály a továbbiakban. Eljön az a pont mindenki életében, amikor azt mondja, hogy mindenki kapja be a faszomat. Hát nálam ez a pont most jött el, úgyhogy a következőket fogom tenni. Két haverommal elmegyünk Rómába és Barcelonába 5 napra. Pénteken indulunk, kedden jövünk haza, mindezt úgy, hogy a melóhelyemen semmiféle papírt meg szabadságot igénylő lapot nem vagyok hajlandó leadni, egyszerűen csak nem megyek be, és ezzel egy időben belekezdek egy nagyobb takarításba is. Túlságosan is régen vittem már ki a szemetet Facebookon, a telómban, Twitteren, és úgy általában a mindennapokban is, úgyhogy ha valakinél hirtelen eltűnnék, akkor az nem a rendszer hibája lesz. A sok faszharcos végember a kommentekben marad, mert a való élet csövesein kívül a weben is látnom kell pár bebukott életet ahhoz, hogy értékelni tudjam az enyémet.

Pénteken tehát kiszakadok kicsit ebből a fosból, amit Budapestnek hívunk. Kurvára rám fér az, hogy itt hagyjak mindent egy időre, mert érzem, kezdek belesüppedni az itteni alantas viszonyokba. Néha el kell ahhoz menni, hogy lásd, miért kellett elmenned. Megszabadulok egy kicsit ettől a kispolgári, piti, kicsinyes gondolkodástól, félelmektől, és úgy általában attól a szemléletmódtól, hogy ha írok egy cikket bármelyik cégről, amiben elküldöm őket a kurva anyjukba, amiért a méteres faszságaikat képesek voltak felhányni a netre, akkor nehogy már én legyek a meggondolatlan, mert megírom azt, és azt mondom, helló, baszod, lássál már a szemeddel, ne csak nézzél. Dave megkérdezi egyik nap… Tényleg nem félek attól, hogy egyszer megtalálnak a cikkeim miatt? Mondom, bazmeg, miért kéne félnem? Ha hülyeségeket beszélnek, félrevezetnek, és én azt megírom, alátámasztva számokkal és megindokolva tényekkel, akkor miért kéne félnem? Mégis mi a fasztól kellene félnem? Vélemény- és szólásszabadság van vagy mi a kurvaisten, ahol azért hadd lehessen már megírni a szarról azt, hogy büdös, és olyan állításokat megcáfolni, amiért a Gazdasági Versenyhivatal egyébként már lazán büntethetne a vásárlók félrevezetése miatt. Hamis prófétákról lerántani a leplet, és rájuk mutatni, hogy a király meztelen, az a demokráciánk alapja, és a gondolkodó civil társadalomban élők kötelessége kellene, hogy legyen.

Ez a valódi civil kontroll, bassza meg. Nem a faszverés a Parlament előtt, meg a tűzcsapnyitogatás az Oktogonon. Ha Isten egyszer lejönne, és beleolvasna a Blikkbe, az tuti, hogy már kezdhetnénk is csomagolni így kollektíve 6 milliárdan, mert indul a pokoljárat, és nekünk jegyünk lesz rá, és akkor ne írjam meg, hogy mocskos, szar, hányás az egész újság, mert érdekeket sértek, és beperelnek? Ha ezt a világot éljük, akkor szóljatok, mert akkor ideje kimennünk az utcára megharcolni olyan apróságokért, hogy szólás-, vélemény- és gondolatszabadság. Fizetett cikkek az újságokban, csodálatos eredményekről beszámoló képsorok a Fókuszban, és cégek által támogatott blogok, ahol a 3 pálcás szarságaik köré építenek ideológiát és mutogatnak tanulmányokat, amiket félfaszú szakembernek csúfolt, kilóra megvett senkik írnak alá és tolják a pofánkba, hogy ezt vedd meg, neked erre van szükséged. Mi egyedül és csakis mi, bloggerek lépünk fel ezek ellen, és adunk hangot annak, hogy ebben az országban valami kurvára nincsen rendben, és bassza meg, ne nézzenek már minket teljesen hülyének. Bloggerek és független újságírók (van még ilyen?), mi lépünk fel a mindennapi mocsok ellen, mert mi nem függünk egyik oldaltól sem, és minket nem pénzel senki. Lehet családi összejöveteleken anyázni meg sztrájkolgatni összevissza, de sem a húsleves fölött elmondott forradalmi beszédek, sem az úgynevezett szakszervezetek nem oldottak meg még soha semmit. Sztrájk az van, baszod, meg lezárt mellékutcák és kamerába üvöltött sérelem. Fasza egyhasábos beszámolók mindenkit érintő és megnyomorító problémákról egy Viagra-reklám mellett a 17. oldalon, mert kell a főcímlap, s dekadenciának meg annak, aki kifizette a médiamegjelenést. Mi adunk hangot és mi mondjuk ki azokat a szavakat, amik ugyan lehet, hogy néha neccesek, de ha már mi sem, akkor ki? A fossá fizetett politikai újságírók, akik azt gondolják a világról, amit éppen mondanak nekik hátulról? Vagy az állásukért remegő milliók, akik szótlanul tűrnek, mert nincs más választásuk? Esetleg az évek óta eltűnt értelmiségi holdudvar, akiknek egyébként a legerősebb véleményformáló erőnek kellene lenniük? Ők védenek meg minket, állampolgárokat, és tolmácsolják a panaszainkat? Hol lenne a határ, ha nem lenne legalább egy véleményformáló erő a 4 évenkénti választások között? Egy véleményformáló erő, ami mellesleg kordában tartja ezeket a multinacionális köcsögöket… Színes papírba csomagolt kátrány, amit elénk tesznek némely helyeken, és mi, bloggerek, akik ezt megírjuk, hogy a 2400 kcal nem éppen diétás desszert, a pizza nem a legupdate-ebb kaja, bárhogyan is van tálalva, és a 6000 forintos karkötő nem gyógyítja a rákot, akkor tényleg mi vagyunk a hülyék, akik kihívják maguk ellen a sorsot? Régen rossz, ha ezektől kellene félnie bárkinek is.

A másik meg a politika, amivel állandóan basztatnak, hogy ez a blog nem arról szól, meg hogy jön ez az edzésekhez meg a diétához. Na akkor tisztázzunk le valamit. Ez a blog arról szól, amiről írok, és ha én egy kurva pillangóról akarok egy képet kitenni minden egyes rohadt nap, akkor ezt fogom tenni, max. majd nem olvassa senki egy idő után. Zeibig kisasszony fogalmazta meg a legjobban a blog lényegét az egyik kommentben. Az egészséges életmódról úgy, hogy azt egy házmester is megértse. Igen, de látom, sokaknál így is problémát okoz a leírtak felfogása és megértése.

De a legjobb az mostanában történik, ugyanis kezdik megkérdőjelezni Petra fogyásának a valódiságát, és olyanokat kapok, hogy más a fény, meg Petra miért nem egy újságot tart maga előtt, és úgy csináltuk a képeket, meg biztos, hogy nem photoshoppolt a kép? Engem lehet basztatni, velem lehet szarakodni, sőt én még szeretem is, mert egy exhibicionista fasz vagyok. De az már kurvára nem fér bele, hogy egy olyan kiscsajon töltsék ki az emberek a megkeseredett, elbaszott életük minden szánalmát, aki 70 napon keresztül tartott egy szigorú diétát, edzett, lemondott, rengeteget küzdött, hogy elérje a céljait, leadott több mint 11 kilót, és motivált több száz nőt, aminek hatására ők is elkezdtek életmódot váltani. Milyen photoshop? Milyen újság? Ja, meg hogy én írtam a Petra-bejegyzéseket is, de tényleg nem akartok elmenni a picsába? Petra tisztességesen végigcsinálta a programot, és pont. Aki nem hiszi, az nyugodtan gyújtsa magára a házat.

Még egy csomó minden van, amivel tele van a faszom, de most a Summerprojectről, a Publimont reklámügynökségről, meg a hetek óta az Andrássy úton fel-alá szaladgáló szirénázó EU-elnökség miatt itt rohadó képviselők rendőri felvezetéséről nem beszélnék. Pénteken hajnalban Ferihegynél elhagyom a várost, aztán utánam az özönvíz, lesz, ami lesz, és azt hiszem, 2001 óta először kikapcsolom a telefonom. Ja igen, LifeT!lt-futás sem lesz, ugyanis kedden jövünk haza. Lehet, addig poszt sem lesz. Vagy igen. Még én sem tudom.