röviden

Onnan tudhatod, hogy valami egészen komoly dolgon mész keresztül, hogy napra pontosan tudod, mikortól változott meg az életed. 

Nekünk ez a nap egyértelműen az a nap volt, amikor 2018 július 28-án közölték velünk, hogy a feleségemnek rosszindulatú mellrákja van nyirokcsomó áttéttel. Ez volt az a nap, amikor húznunk kellett egy vonalat, és mindent, de tényleg mindent újra kellett terveznünk.

Terveztük a második közös gyerekünket, de a kezelések miatt erről sajnos le kellett mondanunk. Terveztük az utazásainkat, de a kezelések miatt erről le kellett mondanunk. Terveztük a közös jövőnket, de nem tudtuk, hogy erről le kell-e mondanunk. És persze terveztük az esküvőnket, amelyről nem tudtuk, hogy a kezelések miatt le kell-e mondanunk.

Így visszagondolva bár minden jól alakult, de kutya egy év van mögöttünk. Egy olyan év, ami tele volt fájdalommal, bizonytalansággal, és persze a mindennapok felett állandóan ott lebegő félelemmel. Mert amikor a szerettednél rákot diagnosztizálnak, akkor ott ha akarod, ha nem, Te is harcolni fogsz, és persze ki ne akarna? Miután Reni betegsége publikussá vált az ismerőseink számára is, Renitől mindenki azt kérdezte hogy van, tőlem pedig azt, hogy hogyan bírom.

Nem mennék bele, hogy milyen napokon, és főleg milyen éjszakákon vagyunk túl, inkább elmondok egy emlékképet, ami számomra a betegséggel vívott harcunk egyértelműen legmegviselőbb pontja volt.

Reni ül az ágyon és a földet nézi, mire megkérdezem,

Minden oké macska?

Erre Reni felnéz könnyes szemmel és csak ennyit mond,

“Még olyan kicsik.”

És akkor én ott állok, és semmit nem tudok mondani. Semmit. Egy átkozott minden rendben lesz sem hagyja el a számat és nem azért mert nem akarnám ezt mondani, hanem mert egyszerűen nem tudok megszólalni.

Undorító ez a rák. Azért undorító, mert nem válogat. Nem érdekli, hogy hová érkezik, hogy kibe érkezik, és hogy érkeztével hány ember életét teszi tönkre. Nincs kímélet, nem számít semmi sem. Lecsap ugyanúgy a 3 gyerekes anyára, a 7 éves gyerekre, a huszonéves sportólóra, a családapákra, és úgy általában mindenkire, minden korosztályban, minden élethelyzetre. Nem válogat, és akinél felüti a fejét az nem tehet mást, mint hogy harcol vele, és harcolnak vele együtt a szerettei is.

A diagnózis óta eltelt 1 év, és Reni meggyógyult. Minden lelete negatív, de hogy én ezt most letudtam írni, hogy Reninek minden lelete negatív, ehhez két dolog kellett.

1.Reni azonnal elment orvoshoz, amikor kitapintotta a csomót a mellében. Nem kezdte el megmagyarázni magának, hogy biztosan csak tejmirigy, meg talán ez eddig is ott volt, és egyéb ilyen döbbenetes hülyeségek, hanem időpont, ultrahang és azonnali vizsgálatok.

2.Kellett egy orvos, aki tudja hogy mit csinál. Kellett egy orvos, aki a szakértelmével megmentette Reni életét.

Sok mindent letudnék még írni, de inkább leírom a lényeget.

A következő hónapokban egy mellrákellenes harcot índitok most el, aminek folyományaként 40 millió forintot fogunk összegyűjteni, amely összeg a lehető legjobb helyre fog kerülni.

Amikor kitaláltam ezt a kampányt, akkor abban biztos voltam, hogy valamit tenni akarok a mellrák ellen, de azt még én sem tudtam, hogy pontosan mit is kéne tennem, úgyhogy adta magát a feladat. Megtalálni azt a szakembert, aki pontosan tudja mit kell tenni, és ha van egy jelentősebb összeg, akkor annak hol lenne a legjobb helye, hogyan lehetne a leghatékonyabban elkölteni.

Körülbelül két másodperc gondolkozás után tudtam, hogy kit kell megkeresnem, és ez a személy természetesen nem is lehetett volna más, mint a feleségem kezelőorvosa. A doktor úrral 3 hónapnyi levelezés és két személyes találkozót követően eldöntöttük, hogy mire fogjuk költeni ezt a 40 millió forintot.

Szakmai szempont

25 millió forinttal BRCA nevű vizsgálatokat fogunk finanszírozni olyan nők számára, akiknek a családjában halmozottan fordult elő emlő- és/vagy petefészekrák, és így nagyobb kockázatuk van e betegségek kialakulására. Genetikai tanácsadó orvos bevonásával döntenek majd arról, hogy ha a vizsgálat ezt a genetikai mutációt igazolja, mi a teendő betegség bekövetkezésének megelőzésére.

Ezzel a vizsgálattal női életeket lehet megmenteni. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor messze ez lesz a legnagyobb dolog, amit valaha is elértünk a LifeTILT keretein belül. Erre a genetikai kutatásra megy tehát 25 millió forint

Emberi szempont

15 millió forintot nagyon jó minőségű emlőprotézisekre, és szintén jó minőségű parókákra fogunk költeni, és fogjuk szétosztani mindenkinek, akinek szüksége lesz rá, de az ára miatt nem engedheti meg magának. 15 millió forinttal a rák által, a női testben okozott fizikai és érzelmi károkat próbáljuk majd enyhíteni.

Ehhez a ponthoz én személyesen ragaszkodtam, hiszen minden nemi jelleget érintő elváltozás teljesen természetes módon komoly károkat okoz a nők nőiességének megélésben. Ezek a protézisek és egyéb kellékek fontos szerepet töltenek be az eltávolító műtét, és a rekonstrukcíós műtétek ideje között.

Szóval 15 millió forintért beszerezzük ezeket a kellékeket, a LifeTILT-es csatornákon lehet majd ezeket igényelni.

És hogy hogyan fog összegyülni a 40 millió forint?

2019 augusztus 1-től minden LifeTILT Collagen doboz árából 1000 forint a mellrákellenes kampány megvalósítására különitek el. A gyakorlatban ez úgy fog kinézni, hogy aki augusztus 1 után LifeTILT Collagent vásárol, az a vásárlásával  automatikusan 500 forintot tesz a mellrákellenes kampánykasszába, míg én ugyanennyit teszek hozzá minden egyes vásárlás után a saját pénzemből. 

Augusztus 1 után tehát, ha pink színű Collagent találsz a csomagodban tudd, hogy támogattad az egyik legfontosabb mellrákellenes kutatást, és támogattad, hogy egy nőtársad neked köszönhetően visszkaphatta a nőiességének egy fontos részét.

A kampány akkor ér véget, ha összejött a 40 millió forint, vagy 2020 január 31-ig. Ha január 31-ig nem jön össze a 40 millió, akkor a mardékot kipótolom, és 2020 első felében megkezdjük a kampány megvalósítását.

A feleségem