röviden

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik képesek hosszú évek után is pont ugyanolyan szarul csinálni valamit, mint amikor első alkalommal elkezdték.

Tökéletes példa erre a konditerem, ahova tömegével járnak le olyan emberek, akiknek évek múltán sincsen minimálisan sem fogalmuk olyan dolgokról, hogy edzéstechnika, két gyakorlat közötti szünetek tartásának a fontossága, adott izomra összpontosított edzés, gyakorlatok alatti helyes testtartás, hogy a nyújtásról és az edzés közbeni folyadékpótlásról már ne is beszéljek. Sportcipőben sétálás, minden alkalommal fekve nyomás, mert a férfinak ugye fekve nyomni kell, meg kézi súllyal bicepszezni, aztán meg van nagy csodálkozás, hogy miért nincsen semmiféle fejlődés. Veszélyesen hülye emberek ezek, mert aki heti több órát foglalkozik valamivel huzamosabb ideig, és annyi igénye sincsen önmagával szemben, hogy ha már valamibe energiát fektet, akkor legalább utánaolvasson, vagy legalább megkérdezzen valakit, hogy „te figyelj már, hogyha úgy bicepszezek, mintha röplabdáznék, akkor tényleg akkora fasz vagyok, mint amekkorának tűnök?”, akkor azzal nagyon nincs mit kezdenünk a továbbiakban.

Éppen ezért úgy döntöttem, leforgatok egy olyan videóedzés-sorozatot, amiben megmutatom, hogyan kellene technikailag helyesen elvégezni a gyakorlatokat úgy, hogy annak eredménye is legyen. 68 gyakorlat, külön a nőknek és külön a férfiak számára, a leghatékonyabb gyakorlatsorokkal. 26 filmet forgattunk le eddig az első körben, de folyamatosan vesszük fel a többit is… A kondizás az egyik legtudatosabb sport, amiben a testünket kontroll alatt tartva látványos eredményeket érhetünk el, és ahol a megfelelő intenzitással és mozdulatsorokkal a sejtjeinket stimuláljuk, ami a testünk fejlődésének az első számú feltétele. Ha ezeket a gyakorlatokat rosszul végezzük el huzamosabb ideig, és az energiák nem az adott izmokba összpontosulnak, akkor a test többi részében nyelődik el az energia, ami a sérüléseket, szakadásokat és egyéb szervi lebetegedéseket okozhatja, és nem mellesleg egy helytelenül elvégzett edzésnél még az is jobb, ha lefújod a nyelvedet érzéstelenítővel, és úgy próbálsz egy nőt a száddal kielégíteni.

Ahogyan a diétában nem lehet sumákolni, úgy az edzést sem ártana helyesen elvégezni. Baromi egyszerű dolog ez. Ha elkúrod a diétádat, és félrezabálsz, nem fogsz lefogyni. Ha hülye vagy az edzésekhez, nem fogsz formálódni, nem lesznek szemmel látható változások, nem lesz kerek fenék, formás bicepsz, annál pedig kevés dolog veszi el jobban az ember kedvét az edzésektől, mint amikor heti 4× lemész sportolni, és alig látsz magadon valami változást. A Tilten nyilvánosan fogyó emberek azért produkálnak brutális változásokat, mert személyre szabva kapják a megfelelő étrendet, és az edzéseiket is technikailag helyesen végzik el, amitől látványos változásokon mennek keresztül, többek között a hasznosan eltöltött minőségi edzésmunka miatt is. Éppen ezért nézzétek meg ezeket a videókat, próbáljátok meg lemásolni a mozdulatokat, és fogadjátok meg azokat a tanácsokat, amik a videóban elhangzanak. Légzés, ütem, megfelelő intenzitású edzés betartott pihenőidőkkel. Ha ez megvan, rövid időn belül meglesz a 70 napos programod eredménye.

FONTOS!!!

Edzés közben ne spanoljatok össze senkivel az edzőteremben. Még az öltözőben tegyétek be a fülhallgatót, és koncentráljatok kizárólag az edzésre. A konditeremben és úgy általában az edzésekkel eltöltött idő szóljon csak az edzésről, semmi másról. Nincsen facebookozás, nem nézegettek e-maileket a telón, nem nézitek a tévében a meccset, és ami a legfontosabb, nem kezdtek el pofázni a többi köcsöggel a teremben, mert kihűl az izom, és mehettek vissza a balettba ugrálni. Egy kondis edzés soha, ismétlem soha nem tarthat tovább, mint 80 perc. Ebbe kell belesűríteni azt a 8-10 gyakorlatot az adott sorozatszámokkal, amelyek benne vannak az edzéstervben, mert az ugye mindenki számára egyértelmű, hogy edzésterv nélkül nem mentek le edzeni bele a nagyvilágba. Tudom, hogy azt hiszed magadról, hogy össze tudsz tenni magadnak egy 3 napos programot, de most mondom, hogy az a program egy hatalmas nagy tévedés, és szinte biztos, hogy szar is, mert a farkamat belógatnám a piranhák közé, olyan biztos vagyok benne, hogy ezt a bejegyzést olvasó 10 srác közül jó, ha kettő edzésterve tartalmazza a lábnapot, ami az egyik legfontosabb edzés a férfiak számára is. Ja igen, mielőtt elfelejtem. A body.builderen fent lévő edzésvideóknál kevesebb röhejes dolgot láttam eddig a neten. Aki az alapján akarja elsajátítani a gyakorlatokat, az érezze magát nagyon hülyén, mert kb. a jövő heti tévéújságban több hasznos infót fog megtudni a kondis gyakorlatok helyes kivitelezéséről, mint a body.builder edzésvideóiból.

BREAKING… A női gyakorlatok leforgatásához keresek kifejezetten jó csajokat. Ha szeretnél szerepelni ezekben a videókban, akkor jelentkezz a bence@lifetilt.hu e-mail-címen.