röviden

„Félek… Pár nap múlva vége a diétámnak, és félek a végétől, mert nem tudom, mi lesz utána, és miket fogok majd enni.” Egy barátnőm szavai ezek, aki a véghez közeledve a program utáni életéről kezdett el filozofálni.

Élet a halál után, mondhatnám, de azért nem ennyire véres ez az állapot, bár tény, hogy a program végeztével az addig megszokott életmódod is véget ér. Már nincs előírva a kaja, már nem kell tartanod a szabályokat, hanem kilépsz a programon kívüli, úgymond önálló életbe, és akkor tessék, lefogytál, elérted a céljaidat, de hogyan tovább. Miket egyél, ha már nem diétázol, mikor és mi alapján? Újra elkezded a zabálásokat? De akkor ezzel a lendülettel nyugodtan el is mehetsz a picsába, mert ez egyenlő lenne azzal, mintha egy 3 tonnás acélgolyóval mennél neki a nehéz munkával frissen felépített házadnak. Nehéz időszak a program utáni első napok, mert nem kell már az esküvőkön és születésnapokon tészta nélküli levesekkel szarakodni, és a bulikat sem kell már light kólával és mentes vizekkel lekísérni. Már nem te leszel a sofőr, és már ihatod a kedvenc piádat, de valljuk be őszintén, egy sikeres program végigcsinálása után kötelező berúgni, de úgy embertelenül mocskos módon Isten igazán.

A program egy életmód-változtató időszak, aminek betartásával ugyan eléred a céljaidat, de eszerint élni egy életen át nem lehet és nem is kell. A magyar egy boldogtalan faj, mert ha nincs problémánk, mi akkor is depresszióba esünk, és a jelenlegi ingerszegény társadalmunkban a kaja szinte az egyetlen olyan boldogságfaktor, amihez olcsón és bármikor hozzájuthatunk. Az a baj, hogy a legtöbb emberrel lófasz sem történik, csak peregnek az átlagos hétköznapok, hetek, hónapok. Egymást követik a szürke és gondokkal terhelt mindennapok, az év jelentős részében semmi különös nem történik velünk, csak a megszokott stressz az állandó meg a párkapcsolati baszakodások. Boldogtalannak érzed magad, hát megeszel egy csokit boldogsághormon gyanánt, bevágod a kedvenc kajádat, és arra a pár percre úgy érzed, most jó, most minden rendben van, mert milyen finom, és úhh, ez most nagyon kellett már. Éreznünk kell, hogy élünk, kellenek a megélt, boldognak gondolt pillanatok még akkor is, ha azok ilyen kis piti örömök, de hát az élet szar, és hiába a trendi mondás, live fast, die pretty, azért ennek a megvalósítása a legtöbb ember számára elérhetetlen és meg sem próbált életszínvonal…

Amikor 18 évesen csatlakoztam a szerencsejáték-függők szomorú köréhez, akkor a rulettkerék fölött állva azt a valamit kerestem, amit a mindennapoktól nem kaptam meg. Kockáztatás, pengeélen táncolás, adrenalinemelkedés, valami, ami emlékeztet még arra, hogy élek. Pörgött az a szar, és vártam, hova esik le a számomra ugródeszkának gondolt golyó, amitől megváltást vártam, hogy pénzem lesz, hogy végre bejöjjön az a kurva nagy dobás, amitől majd munka nélkül elindulok felfelé, lesz pénzem, és mindenki bekaphatja. Ezekért a félpercekért álltam ott, de a végén már a pénz sem számított, csak meglegyen az a bizonyos élek érzés, az a kicsi plusz, hogy dobog a szívem, és elfelejtek közben mindent, ami szar, mert akkor, ott jó, akkor ott kurva jó volt. Valami hasonló érzést keresve ugrálnak ki emberek repülőkből, esetleg kötéllel a lábukon, vagy másznak kötél nélkül sziklákat, vagy szeretik el a másik nőjét, keresve azt a bizonyos érzést, de ezt a nők úgysem érthetik meg. Rulettkeréken az élet, és ez a lényeg. Tudtam, hogy rossz, amit csinálok, elvesztettem annyi pénzt, amennyit leírni sem merek, de leszartam. Csináltam, mert jó volt, mert kellett az érzés. Pontosan ugyanez a helyzet a kajálásokkal is. Tudod, hogy szar, tudod, hogy tönkremész benne, de bazmeg ennyi kell, ennyi kibaszottul kell, mert ha már ez sincs, akkor már tényleg elmehetünk a picsába. Minden, ami káros, az hosszú távon kivégez, de leszarod, mert, mert egyszerűen jó. A cigi káros és szétaláz, de aki nem dohányzott, az soha nem fogja megérteni, mit jelent egy padra kiülve rágyújtani, és egyszerűen csak elszívni egy szál cigit, lefosva rákot és a halált, de én azt hiszem, ez a legjobb az egészben, hogy kockáztatsz, hogy tagadsz, hogy lázadsz, és leszarod.

Miután letudtad az iskoláséveket, és elkezdesz dolgozni, akkor jössz majd rá csak igazán, hogy az élet mekkora egy szopógépezet, amiben ugyan ideig-óráig még visszaköszönnek a felhőtlen iskolásévek, de a legtöbb ember számára még ennyi sem adatik meg. A munka és az egzisztenciális létért való küzdelem lefoglalja minden idődet, és iskolázottságtól függően lassan, de biztosan beletaszít a mindennapok szomorúan egyhangú hétköznapjaiba, és ezen az egzisztenciális különbségek sem segítenek sokat, max. jobb széken ülve érzed azt, hogy szar és végtelenül rövid és kevés az életed. Ebben az állapotban pedig két állandó és stabil menekülési pont maradt csupán, a kaja és a párkapcsolatok. Egy egész blogot megérne ez a férfi–nő téma, de lesarkítva összefoglalhatjuk a jelen társadalmunk nemi jellemzőit úgy, ahogyan a két nemtől a leggyakrabban halljuk, ami úgy szól, a férfiak mocskos hazug szemétláda gecik, a nők pedig a megfelelő szöveggel, időarányosan lefektethető kurvák, a szó nem pejoratív, nemesebb értelmében. Randizgatások, végeláthatatlan kompromisszumok és a legaljasabb pofám leszakad megcsalások. Vannak persze ellenpéldák, de én azért nem alapoznám a boldogságomat a párkapcsolatok stabilitására a mai világban, mert éppen elég kapcsolatban élő lány fordult már meg nálam ahhoz, hogy tudjam, a nők miket képesek megtenni kapcsolatban élve a barátjukkal, akit állítólag szerettek, és különben is, én nem bízok meg egy olyan emberben, aki 4 napig vérzik, és nem hal bele. Vannak persze bőven ellenpéldák, szóval vegyük úgy, ha csak pár hónap kapcsolatban élés adatik meg neked, vagy ha csak alkalmi szexek jelentik az érzelmi kielégülést, akkor már azzal is kipipálhatjuk a nemek egymásnak nyújtotta örömök forrását. A párkapcsolatok boldogsága ugye ezzel meg is van, na de mi van azokkal, akiknek jelenleg még ez sem jött össze, vagy éppen most élnek egy hihetetlenül szar kapcsolatban, félve a váltástól, mert ugye a női világban amíg nincs láthatáron a másik ág, amire átkapaszkodhatnának, addig nincs mozgás. Nos, nekik ott van a kaja, az a kibaszott mascarpone light, a csokik, meg ugye a 800+ kalóriás cukrozott vagy éppen zsíros agyonbaszott gasztronómiai szarok.

Most már lassan 8 éve, a 3 barátomat leszámítva, kizárólag nőkkel veszem körül magam. Ők az életem mindennapos szereplői, velük beszélek az év szinte minden napján, őket fűzöm, velük vagyok, szóval ismerem már őket annyira, hogy tudjam, nőnek születni az egyik legnagyobb kibaszás az élettől még akkor is, ha tudom, ők az élet értelmei, és értük teszünk mindent. Miattuk tanulunk, miattuk építünk egzisztenciát és életet, hogy a végén megszerezzük őket, és lehetőleg minél többet. A női lét egyértelmű középpontúsága és meghatározója az alakjuk és a kinézetük. Ez ellen persze lehet tiltakozni, de egy nő érzelmi állapotát és az élethez való viszonyulását 98%-ban határozza meg a szépségük és külsejük. Magasról szarik rá mindenki, miket érnek el a nők a munkahelyükön, mert ez senkit nem fog érdekelni a férfiak világában. Lehet neked többmilliós állásod 70 beosztottal, akik tőled és a munkádtól függenek, de a férfiak egymás között kizárólag azt fogják megkérdezni rólad, hogy milyen színű a hajad és milyen segged van. Milyen bájos az arcod, milyen nőies a lábad, mekkora a melled, és hogy milyen szexuális kisugárzással bírsz, na ez az, amire a férfiak bepörögnek, és nem a társadalmi státuszod, mert arra magasról szarik mindenki, sőt inkább hátrány, mint előny. A nők, a külsejük és az ő életük milyensége, ami felülír mindent, és amely külsőt alapjaiban határozza meg az általuk bevitt kaja milyensége és hogy az a kaja mit művel a testükkel, ezáltal az életükkel.

A nők egész életükben fogyókúráznak, és persze szinte mindig elbuknak. Egyfelől az érzelmeken alapuló gondolkozásuk miatt, ami szélsőségesen megélt élethelyzetekkel jár együtt, másfelől mert mint fentebb írtam, a párkapcsolatok érzelmei mellett a kaja maradt az egyetlen élményforrás, ami megmaradt számukra, és a fogyókúrával még ezt is el akarják venni tőlük. És akkor itt még nem beszéltem a női léttel járó megannyi nehézséggel és kiszolgáltatottság érzetével, amivel nap mint nap szembesülniük kell. A szülés utáni időszakról, a férfiak kétségkívül geci húzásairól, a fogamzásgátló miatti meghízásokról, amire az ösztrogén mint hormon csak gyújtóbombaként hat, és az az érzés, hogy ők csak kiegészítők egy férfiak alkotta világban. A szebb külsőért való harc egy életen át, az érzelmi faktor miatti érzelmi kitörések, amire a nők az édességet és a kajálást találják a megfelelő megoldásnak, amivel csak a külsejüket teszik tönkre, taszítva ezzel saját magukat az önértékelési válságuk legmélyebb gödreibe…

Nem kell egy életen át koplalni és a legkreténebb önkínzó diétákkal kínozni magatokat, mert van más megoldás, amiben rendszer van, és még élhető is. A LifeT!lt első nagy életmód-változtató programja ugyan nehéz, de miután megcsináltad, megtetted a legnagyobb lépést egy egészségesebb és teljesebb élet felé, de ez csak az első lépés, az első 70 nap, aminek egyszer vége lesz. A bejegyzés a program utáni időszakról és az azt követő évekről szól, azaz hogyan őrizd meg az alakod, és mit kell tenned azért, hogy legalább nagyjából tartsd azt a súlyt és azt a külsőt, amit a LifeT!lt-programmal elértél.

Erről szól ez a bejegyzés, és erről a program utáni életről lesz szó ennek a bejegyzésnek a második részében…

A Rendszer ll. pénteken.