röviden

Vissza kell szerezned az irányítást, és ezt kizárólag úgy tudod megtenni, ha valami olyanba kezdesz bele, amihez kizárólag te kellesz és csakis Te.

A jelenlegi helyzetben semmi esélyünk kilépni ebből az elátkozott állapotból, mert nem lehet irányítani a történéseket. Mára az egész világ bezárkozott, és a hajdan volt szolidaritás is eltűnt. Már nem etetünk orvosokat, már nem tapsolunk ápolóknak, már nem szolidaritunk az idegenforgalom több százezer emberével, már a rendezvényszervezők sem reménykednek, és már nem hagyunk bent megvásárolt jegyeket sem, mert már hónapok óta nem volt jegy amit megvehettünk volna bárhova. 

Szépen lassan eltűnik minden, amit a régi világban annyira szerettünk, vagy legalábbis azt gondoltuk, hogy ha nagy a baj, akkor majd egymásra számíthatunk. Egy békebeli világban most is számíthatnánk, csak mostanra az embereknek már nem maradt erejük másokkal is foglalkozni, mert ami velük történik, ahogyan őket karcolja az élet, ahogy napról-napra mélyebben vág bele az emberek húsába a mindennapok valósága, a bezártság okozta depresszió, a társasági életünk totális összeomlása, az egzisztenciális bizonytalanság, azzal már egyre nehezebben tudunk mit kezdeni. És ha csak ennyi lenne, de ennél azért több van.

A jövőkép teljes hiánya. Na az van. Meg ha legalább látnánk, hogy hol van a vége, vagy hogy meddig kell még lejjebb mennünk, mit kell még elveszítenünk, és mikor jön el az a pont, amikor már tényleg jobb lesz. 

Sokan azt gondolják, hogy 2020 volt a legrosszabb évünk, de én attól tartok, bár ne legyen igazam, hogy 2021-ben még vissza fogjuk sírni ezt az évet, mert 2020 csak a földrengés volt, azt meg majd meglátjuk, hogy 2021-ben mi az ami megmarad, és mi fog ebből összeomlani.

Ne legyen félreértés, nem rémisztgetni akarok, meg egy újabb liter olajat önteni a kétségbeesés tüzére, hanem valamiféle megoldást, valamilyen túlélési stratégiát találni az előttünk álló minden bizonnyal elég kellemetlen évhez.

Az már most biztosnak látszik, és vannak erre utaló egyértelmű jelek, hogy másokra nagyon nem számíthatunk, mert ha valakit ki kell menteni a vízből, akkor az rendben van, de amikor már kb mindenki mentésre szorul, ott azért már nem biztos hogy hozzád is megérkeznek.

És különben is kitől várnánk segítséget? A szomszédtól aki 2 hete vesztette el a munkáját? Vagy a másik szomszédtól aki már 2 hónapja és a felesége Covidosan fekszik otthon, esetleg a szembe szomszédtól, akit már a járvány első hulláma elsodort fél évvel ezelőtt és azóta sem talál munkát? Vagy esetleg a régen nagyon menő étteremtulajdonos rokontól, aki most éppen ételt szállít házhoz, de sajnos nem a saját étterméből. 

Most mindenkinek nehéz, egzisztenciális előélettől függően, és csak egyre nehezebb lesz. Ebben a helyzetben mindenkinek vissza kellett vennie az arcából, vagy aki még nem tette, annak a mindennapok történései majd gondoskodnak róla, hogy visszavegyen.

Most mindenki úgy érzi egyedül van. A védőoltás talán megoldás lehet, de ez sem úgy fog kinézni, hogy megjön a vakcina kedden, aztán szedán már minden rendben lesz és mehet a veretés és Moet Chandon-nal locsoljuk majd a kertben a muskátlikat.

De most akkor mit csináljunk? Hát este 8 után már semmit.

Várhatjuk a védőoltást, ami fél éven belül biztosan nem fog megérkezni, de ha meg is érkezne hat, vagy akárcsak három hónap múlva, hát addig is csinálni kéne valamit.

És pontosan ez az.

Csinálnunk kell valamit.

Az életünk alakulása felett, jelen helyzetben kivételesen nem mi rendelkezünk. Most nem az van mint békeidőben, hogy korlátlanok a lehetőségeink, amikor bárhova mehetünk, bármit megcsinálhatunk, és az aktivitásunkra a külvilágtól viszontválasz érkezik, amivel elkezdhetünk fejlődni. Most ez nincsen. Most nincsenek lehetőségeink, és ha már nem mi irányítunk, ha mi nem tudjuk megoldani a problémát, akkor választhatunk, mert a választás lehetősége a legsötétebb órákban is a mi kezünkben van.

Dönthetünk úgy hogy felfekszünk a vízre és csak sodródunk, aztán majd valahova csak elvisz, vagy apró lépésekkel elkezdjük felépíteni a jövőnket, tartogasson bármit is. 

Most lehet sokan nem így gondolják, de az életünk sosem lehet annyira szar, hogy abból ne legyen kiút. Lehet hogy ez a kiút kellemetlen és sok lemondással jár, de valahol egyszer el kell kezdeni, vagy ha az élet úgy alakul, akkor mindent újra kell kezdeni. Mindenki aki eddig elért bármit is, az valamikor elkezdte. Kicsiben, olykor nevetségesen, sokszor óriási nehézségekkel dacolva, de csinálta, és csinálta, és még tovább csinálta.

Kezdjük most mi is kicsiben. 

Ezt az évet mindenki maga mögött akarja tudni, márpedig ha valamit magunk mögött akarunk tudni, akkor most jött el az idő, és ez egyébként a legalakalmasabb idő, hogy a múltunk azon részét is magunk mögött hagyjuk, amit eddig vagy nem tettünk meg pedig meg kellett volna, vagy egyszerűen nem volt hozzá elég lelkierőnk.

Nem tudom hol olvasod ezt a bejegyzést, de ha otthon, akkor most nézz körül, és nézd meg mennyi minden vesz körül, amire már semmi szükséged nincs. A múltadat csak úgy tudod magad mögött hagyni, ha otthagyod azokat az emlékeket is, ami a múltadhoz ragaszt. 

Rengeteg felesleges tárgy, rengeteg felesleges emlék, amit vagy azért tartottál meg mert régen jelentett neked bármit is, vagy azért, és ez a gyakoribb, mert emlékeztet valakire, aki már ugyan nincs az életedben, de te még remélsz valamit. 

Ez a legnehezebb lépés. Ennek meglépése még így első körben nem várható el senkitől, de azt nem árt tudni, hogy ami nehéz, amivel nem tudunk szembenézni, amikor nem tudunk beszélni valamiről, vagy nem tudunk bizonyos helyekre elmenni, na mindig ott van az, amivel igazából dolgoznunk kell. 

Volt egy ismerősöm, aki megkérdezte tőlem, hogy nekem van-e jó pszichológus ismerősőm, akivel csak beszélgetni szeretne semmi komoly, csak valakivel beszélgetni, de a gyerekkoráról nem akar beszélni. Mondom jó. Ha majd a gyerekkorodról tudsz beszélni, akkor megadom a számát annak akivel érdemes lenne beszélned, de addig teljesen felesleges. És itt abba is maradt a sztori. Persze hogy abba maradt, hiszen mindig ez a kulcs. Tárgyak amiket nem tudunk kidobni, pedig érezzük hogy ki kéne. Fényképek amikre nem tudunk ránézni, adatlapok, amiket nem merünk megnyitni. Amíg ezeket nem bírjuk megtenni, addig a múltunk olyan erővel ránt minket vissza, hogy egy lépést sem tudunk előre megtenni.

Én azt javaslom kezdjétek el kipakolni a lakást.

Első körben csak menejenk a ruhák. Azok a ruhák, amiket azért vettél, hogy majd egyszer jó lesz rád. Nem lesz jó, és már kurva szánalmas is ez az egész. Az a ruha egy mementó, egy emlékeztető számodra arról, hogy mit nem tudtál megtenni. Dobd ki a francba. Dobd ki akkor is, ha még rajta van a címke. Ruhák, cípők, nem használt hátizsákok, tönkrement táskák, 4 évvel ezelőtti nyaraláson vett bizbaszok, ketyerék, konyhában nem használt háztartási gépek, garázsból mindent, amiről már azt se tudod hogy micsoda.

Szánd rá magad, nézz körül, vegyél a kezedbe egy 160 literes szemeteszsákot, és dobj ki mindent ami nem kell. Dobd ki a múltad egy részét, hogy helyet csinálj egy kicsit a jövődnek. Most azt gondolod ez mekkora faszság, de ha elkezded ezt a kidobálást majd rájössz, hogy miről beszélek. 

Megkönnyebbülés. Erről beszélek.

Minden egyes felesleges tárgy kidobása után érezni fogsz egy kis megkönnyebbülést, és egy idő után már azt fogod észrevenni magadon, hogy egyre gyorsabban pakolsz, és egyre több minden kerül majd a zsákba. Kibaszott jó érzés lesz. Rengetegszer csináltam ezt rengeteg felesleges tárggyal, és minden esetben könnyebbnek éreztem magam. 

A jelenben kell élni.

Aki a jelenedben jelen van, és fontos számodra, attól úgyis ott vannak azok a tárgyak, amiknek ott kell lenniük, és ott is kell hogy maradjanak. Nem azt kérem hogy dobd ki a családi fotóalbumot, de mondjuk nyugodtan veregesd ki a tornácra a 2014-es sziget vip belépőd, vagy a követ, amit még 2009-ben Balatonföldváron vettél mert ott, akkor, jelentése volt, és el akartál hozni onnan magaddal valamit, ami mindig is emlékeztet arra a napra. Ez már egy következő lépés, itt már nem a kacatokat, meg a rongyokat vagdosod ki, de itt már érezni is fogsz valamit. Egy nem kénét fogsz érezni, meg a mellkasodban egy kis nyomást, de ne törődj ezzel. Azért ne törődj, mert ami számít, ami fontos, az úgyis veled marad, ott a fejedben. Ami meg nem, az meg egy idő után már úgysem számít. Nem a tárgyak meglététől vagy az aki lettél, hanem az élmények megélésétől, amit tárgyakhoz akarsz kötni. Hát nem rohadtul nevetséges? Ha elvesznének ezek a tárgyak, akkor elvesztenél bármit is? Elvesztenéd az emlékét annak az estének, vagy annak a napnak? Dehogy vesztenéd.

Ha eljön az óránk semmit nem tudunk magunkkal vinni, és ha eljön az óránk, akkor egyetlen tárgy sem lesz a kezünkben 1996-ból vagy akár tavaly nyárról. Nem a tárgyak számítanak. Az számít aki vagy. És te nem a múltad vagy. Hát zárd le a múltad. Adj egy kis helyet a jövődnek, mert most erre lesz szükséged.

Ez tehát az első kérésem, hogy tedd meg az első lépést és dobd ki ami nem kell és rakj otthon rendet.

A második lépés a közösségünk újjá építéséről és arról szól, hogy tudassuk a többiekkel, hogy nincsenek egyedül. Hozzuk vissza a közösségünk erejét egy gesztussal, ami ugyan jelentéktelennek tűnik, de ezzel a lépéssel úgy csempészhetsz egy mosolyt a környezeted arcára, hogy igazából nem kerül semmibe.

Azt kérem tőletek, hogy süssetek valamit. Valamit, amiből több kissebb csomagot tudtok csinálni. Mézeskalácsot, egy piskota szeletet, de igazából bármit amit bele tudsz tenni egy kis zacskóba.

És most jön a lényeg.

Ezeket a kis  sütemény csomagokat helyezd el a szomszédaid ajtókilincsén. Nem kell bekopogni, nem kell a parádé, nem kell a szia uram, nem kell a nézd mit hoztam paláver. Egyszerűen csak tedd le a szomszédod, a felső szomszédod, vagy ha kertes házban laksz akkor az utcában annyi ház bejárati ajtajára, ammenyi csomagot csináltál. Egy csomagban egy szelet bármi, pár szem pogácsa, vagy egy mézeskalács figura. Tökmindegy mi, csak te készítsd el, és legyen a zacskóban valami. Tedd le ezeket a csomagokat az ajtók elé és a csomag mellé írj egy üzenetet.

Minden rendben lesz.

Sarokba emelet ajtó, vagy házszám ha gondolod, hogy kitől jött, de aki nem akarja ennyi sem kell.

Csináljátok meg, én is megcsinálom. Csináljátok meg, mert én hiszek abban, hogy ez a kis gesztus, rengeteg embernek fog hitet adni egy olyan világban, ahol mindenki azt gondolja, hogy egyedül van. Ezzel nem oldod meg senkinek a problémáját, emiatt nem lesz korábban itt a védőoltás, ettől nem lesz hamarabb vége ennek az a szarnak, de hidd el, hogy sok embernek sokat fog jelenteni. 

Mert nem vagyunk egyedül. 

Nem az számít hogy lefutod-e a távot, hanem az, hogy megállsz-e akkor, amikor nagyon nehéz és ez a mostani helyzetre is igaz. Nem az számít, hogy túl leszünk-e ezen mert túl leszünk. Az számít, hogy amikor majd túl leszünk, akkor te feladtad-e akkor, amikor kilátástalan és nagyon nehéz volt az élet. 

Van még pár lépés, majd leírom ha lesz rá igény, de addig is tegyetek otthon rendet és süssetek valamit. Tegyétek meg a kedvemért, de inkább magatokért.