röviden

Fél évvel a LifeTilt 1 éves születésnapja után immáron a RunTilt is 1 éves lett. Az augusztusi RunTiltet simán huszadikára akartam tenni, több okból kifolyólag is.

Egyrészről garantált lett volna a tömeg, akik egyrészről a tűzijátékra lettek volna kíváncsiak, másrészről le se szarták volna a LifeTilt-futást, ellenben fasza képeket lehetett volna készíteni róluk nagytotálban, hogy lám, tessék, mennyien vagyunk már az alig több mint egy éve alapított közösségi Tilt-megmozduláson. Óriási húzás lett volna egyébként, nem is tudom, végül miért nem csináltam meg.

A lényeg,  hogy  az évfordulós RunTilt-futás augusztus 14-én 19.00 órai kezdéssel lesz megrendezve a Margitszigeten, a szökőkútnál. Ha minden igaz, lesz torta is, bár még meg sem rendeltem, de most azt hiszem, nem jön az a csaj, aki leverte múltkor a születésnapi tortát, úgyhogy lehet, most talán enni is fog belőle valaki. Ami még a kajálást illeti, nem lesz grillezés, mert elvitte a tippmixemet az olasz–magyar vízilabdameccs, és az esetleges helyszíni bírságot ebből a meccsből befolyó pénzből akartam volna kifizetni. De azért így sem maradunk kaja nélkül, ugyanis futás után megtartjuk a szokásos piknikünket a közeli réten.
Úgyhogy arra szeretnék kérni mindenkit, aki jön, a közösség érdekében hozzon magával valamit a következő listából.

– bármilyen saláta, csak ne legyen benne majonéz
– pirított rozskenyér, abonett vagy extrudált kenyér, esetleg pászka, de a maceszgombócot hagyjátok otthon
– csirkemellfilé kisütve
– ásványvíz vagy valamilyen üdítő, amivel majd felütjük a piákat, amiket majd én hozok

Én pedig az egészséges életmód és a születésnap jegyében viszek sört, vodkát, pezsgőt, és fater múltkor áthozott egy 6 éves Bacardit, szerintem azt is kiviszem. Aki programban van, nem kap sem a tortából, sem a piákból.

Ami a futást illeti, lesz pár újítás is. Most először 3 különböző távból lehet választani, fizikai állapottól függően. A klasszikus 5,3 km-es szigetkör mellett egy 4 és egy 2 km-es útvonal is lesz. Hétvégén kimegyek a szigetre, és lefotózom, hogy pontosan hol kell majd lefordulni, hogy ne legyen belőle probléma, és ezeket a képeket majd utólag beteszem ide, addig is álljon itt a világ legnagyobb zenéje…

Aztán. Ezúton is szeretnék mindenkit megkérni, hogy aki tud, az jöjjön feketében, de aki nem, az is, de még jobb lenne, ha egyenesen a RunTilt-felsőtökben jönnétek. Akinek nincs még pólója, az a helyszínen tud majd venni magának, de 10 db felső amúgy is ki lesz sorsolva, amolyan születésnapi ajándékozás keretein belül. Gondoltam még rá, hogy kisorsolok 3 db 10.000 forint értékű Nike-utalványt is, de azt inkább meghagyom a 10.000 LifeTilt-like játékra a Facebookon.

A végére hagytam a legfontosabbat. Team RunTilt néven szeptembertől elindulunk egységesen minden nagyobb szabású futóversenyen minden távon, minden számban. A Team alapítása is ezen a RunTilten fog zajlani, azaz aki kedvet kap, hogy belépjen a csapatba, az most kedden megteheti. Szponzorált csapat kialakítását tervezem, azaz én fogom szponzorálni, a részleteket megbeszéljük a RunTilten.

Augusztus 14., kedd, 19.00 Margitsziget, szökőkút (múltkor hárman is (nők) rossz szökőkúthoz mentek, úgyhogy ez az a szökőkút, amelyik a Margit hídnál van). Ha 50-nél többen leszünk, szabálysértést követünk el, ugyanis a rendezvény nincs bejelentve, de a harmadik vodka Sprite után ez úgysem fog senkit zavarni, de engem biztosan nem. Gyertek minél többen.

Az augusztusi RunTilt Facebookon