röviden

A 20+ kategória egy teszt, ami már előrevetíti a negyedik évadot. Ebben a kategóriában ugye Imola indul, aki Dombóváron él, tőlem 240 km-es távolságban, és Edina, aki Budapesten.

Ez a kategória egy kísérlet, aminek a végén választ kapok többek között arra, hogy milyen változást ér el az a lány, aki szinte önállóan csinálja végig a programot, akivel jó esetben 1 héten egyszer tudok foglalkozni, és milyen eredményt Edina, akivel szinte napi kapcsolatban fogok állni az elkövetkezendő 70 napban. Számít-e a jelenlétem, és ha igen, ez megmutatkozik-e kilókban, testösszetételben, a test arányos átalakulásában, és úgy általában a program megélésének milyenségében.

Edina tehát a 20+ kategória második indulója.

Sziasztok, kedves LifeT!lt-követők!

Amikor jelentkeztem a Slimre, el kellett gondolkodnom, hogy biztos akarom-e, hogy lassan 12.000 ember nézze, hogy feszítek bikiniben… 82 kg-val. Aztán úgy döntöttem, hogy igen, akarom. Lássák, hogy mennyi erőfeszítés, mennyi akaraterő és szenvedés a fogyás. DE LEHETSÉGES! És nem a csodaszerekkel, amiket már sajnos én is kipróbáltam (Turbó Diéta, tabletták, paprikakrém… stb.).

Kb. 6 éve hagytam abba a sportolást. Nem volt túl intenzív, de az elhagyásával végleg beköszöntött a mozgásszegény életmód. Nem mellékes, hogy az elhagyott mozgást evéssel pótoltam. Tomi elmélete is érvényesül, miszerint a kapcsolatban élő lányok elhíznak… 6 éve vagyok együtt a vőlegényemmel. Pont ezért neki is szeretnék bizonyítani, és büszkén állni mellette. Ő már kicserélte a ruhatárát egy nagyobb fogyás után, most én jövök!

Imádom a ruhákat, szeretek öltözködni, de így néz ki egy vásárlás: megtetszik mondjuk 10 db ruha, abból jó, ha egy normálisan áll rajtam. És ebből elég. Nyugodtan és magabiztosan akarok felvenni május–június környékén egy miniszoknyát, nyáron egy bikinit, és úgy egyébként is… bármit!

Egyfolytában úgy érzem, ha bemegyek valahová, mindenki engem néz és becsmérel. Még ha ez nem is mindig van így, rettenetes érzés. Végre nyugodtan, feltűnés nélkül – vagy pont fordítva, hogy mindenki rácsodálkozik, hogy milyen vékony, vagy hogy lefogyott – beléphessek valahová. Ennek főleg nyáron van jelentősége. Lehet úgy öltözködni, hogy takarjon itt, ne látsszon ott, emelje ki amott, de van egy bizonyos határ, ahol ezt már nem lehet eljátszani. Meg amúgy is nagyon unalmas ezt minden reggel eljátszani. Azt akarom felvenni, ami éppen megtetszik!

Így a Slim elején nagyon bizakodó vagyok. Tudom, hogy iszonyú nehéz lesz (és még annál is durvább), de úgy érzem, mindenki támogat a környezetemben is. Végigcsinálhatnám egyedül is, de abba már annyiszor belebuktam, hogy elérkezett a nagy elhatározás. Nyilvánosan szeretném csinálni, mert a büszkeségem SEM engedné, hogy kb. a felénél feladjam, és mindenki jót röhögjön. Ha már a nyilvánosságról esett szó, Tomi kérdezte, nem félek-e a negatív kommentelőktől. Annyiból igen, hogy egy ilyen intenzív program alatt elég labilis lehet az ember, egyébként is ingerlékenyebb, ingadozóbb a hangulata, hisztériára hajlamosabb. Ha ilyen állapotban találnak meg a kommentek, biztos, hogy ki leszek borulva, de ameddig teljes erőmből csinálom, nem fogom magamra venni. Viszont a pozitívak jobban fognak motiválni!

Remélem, ezzel másoknak is megmutathatom, hogy végig lehet csinálni, sőt, az egészség érdekében végig is kell csinálni.

Ha a 65 kg-ot elérem, már teljesen elégedett leszek, ám minden tőlem telhetőt megteszek, hogy akár ez alá is menjek. Ebben nagyon köszönöm a LifeT!lt, Tomi és a Ti segítségeteket!

Szurkoljatok!
Edina